Neked is él valahol egy hasonmásod!

Az utóbbi időben a legképtelenebb helyeken és időpontokban bukkanok fel. Ráadásul a tudtom nélkül... Legalábbis ezt állítják az ismerőseim, akik látni vélnek többször is, úgy, hogy sem az idő, sem a helyszín nem stimmel az emlékezetem szerint.

A közelmúltban például az egyik helyi buszon láttak, pedig mindig gyalog járok. Mikor pedig állítottam, hogy az nem én voltam, csak annyi válasz jött: "Pedig kiköpött te voltál." Így aztán, mivel ikertestvérem nincsen, arra a következtetésre jutottam, hogy él valahol, nem is oly messze valaki, akinek az arcszerkezete nagyban hasonlíthat az enyémhez.

Hogy lehet vajon ez?

Nem, nem kell rögtön arra gondolni, hogy egy eltitkolt testvérről lehet szó, hiszen a válasz végtelenül egyszerű. Egy egypetéjű ikerkutatással foglalkozó magyar biológusnő szerint csupán a hasonló gének okozzák a hasonlóságokat, melyek azonban sosem lesznek oly mértékűek, mint az egypetéjű ikerpároknál. Náluk ugyanis megegyezik az egész génállomány.

A rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának kutatója pedig arról számolt be, hogy csupán öt gén felelős az arcformákért. Az egymással nem rokonságban lévőknél a hasonlóságok mindössze a véletlennek tulajdoníthatók. Azaz, mivel az arcunk jellemzőinek kombinációja véges számú, így az összes Földön élő embernek van - minimum - egy párja, akivel hasonló külső jegyekkel bírnak.

Forrás: francoisbrunelle.com

Nincs kettő négy nélkül!

Bizonyára ez adhatta az ötletet a forgatókönyvíróknak és filmkészítőknek, hogy olyan filmeket készítsenek, melyekben megjelenik a főhős alteregója, és mindenféle rejtélyes, mulatságos és borzongatóan izgalmas kalandba keveredik a főszereplővel. Például ki ne emlékezne a "Nincs kettő négy nélkül" című filmre, melyben a két színészóriás, Bud Spencer és Terence Hill duplán osztja a pofonokat - meg a poénokat is?

De nemcsak a gének variációja lehet változatos, hanem a lehetőségek is, melyeket kiaknázhatnak azok, akik megtévesztően hasonlítanak egy híres és/vagy gazdag emberre. Sokaknak jelentheti mindez akár a megélhetést is: előadóművészként vagy dublőrként. Az Elvis-hasonmások például mind a mai napig keresettek - annak ellenére, hogy a király már 40 éve halott.

Bár sokszor életveszélyes is lehet ez a fajta foglalkozás, hiszen elnököket, magas rangú vezetőket többször helyettesítettek már hasonmásokkal, hogy bizonyos eseményeken, helyzetekben ők vállalják a kockázatot a megbízó helyett.

És hogy valóban létezik valahol egy - vagy akár több - alteregónk is, azt egy kanadai fotóművész, Francois Brunelle fotói is bizonyítják. Nem volt rest ilyen "véletlenül" hasonló párok után kutatni 12 éven át. Fáradozása meg is hozta az eredményt: kétszáz vadidegen párt talált, akik annyira hasonlítottak, mintha ikrek lettek volna.

Forrás: francoisbrunelle.com

Annak ellenére, hogy még csak rokoni szálak sem kapcsolták őket egymáshoz. Olyannyira megdöbbentő volt köztük a hasonlóság, hogy a képeiből rendezett kiállításon a közönség nem akarta elhinni, hogy a fotókon szereplő párok között semmilyen kapcsolat sincsen.

És te kire hasonlítasz? Találkoztál már a hasonmásoddal?

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek