Miért nem sírnak a férfiak?

Apámat anyám halálakor láttam életemben először úgy istenesen zokogni. Még abban a traumatikus pillanatban is belém hasított a felismerés: az apám sír. Mit sír? Zokog! Ez pedig nehezen volt összeegyeztethető azzal az apaképpel, ami egészen addig élt bennem.

Mint ahogy azzal is nehezen barátkoztam meg, hogy a férjem sírósabb az átlag férfiaknál. Láttam már filmen, koncerten és veszekedés után is sírni. Eleinte nagyon zavart. Annak ellenére, hogy tudtam: a sírás maga ösztönös folyamat. Óriási szerepe van a feszültség levezetésében, és azon túl, hogy jólesik, tényleg egészséges.

Ez nem városi legenda, hanem tudományosan alátámasztott tény, hogy egy alapos sírás után csökken a pulzus és a vérnyomás. Mi több, a sírás működésbe hozza a vegetatív idegrendszert, ami a regenerációt és a gyógyulást irányítja. Vagyis kétségtelen, hogy a sírás jó. Függetlenül, hogy nő vagy férfi az illető.

De akkor miért nem jár a pasiknak a sírás luxusa?

Egyrészt tudósok állítják, hogy a férfiaknak egy agyalapi mirigy által termelt hormonból - ami az érzelmi reakciókért felelős - kevesebb termelődik. Vagyis emiatt lehet az, hogy a nők a legbugyutább romantikus filmek csöpögős főcímdalával kísért "Vége" feliratot is megkönnyezik. Míg a pasik maximum felsóhajtanak - de azt is csak akkor, ha az évtized romantikus drámájába futottak véletlenül bele.

Ez eddig teljesen rendben lenne. A probléma ott kezdődik, hogy sokszor akkor sem sírnak, amikor tényleg indokolt lenne. Nem sírnak, és nem omlanak össze látványosan, mert egészen kicsi koruk óta azt sulykolták beléjük - a szülők, pedagógusok és többnyire mindenki, aki élt és mozgott körülöttük -, hogy az a gyengeség jele.

Forrás: Shutterstock

Vagyis mire felnőnek, szerencsétlenek megtanulják, hogy a sírás=gyengeség. Tehát szégyen. Mert ugye egy igazi férfi nem lehet gyenge. Soha, semmilyen körülmények között sem! Ezt alátámasztja az a megfigyelés, hogy amíg a gyerekek iskolába nem kerülnek, egy kisfiú és egy kislány nagyjából ugyanannyit sír. Vagyis olyan hatéves korig még elnézik a kisfiúknak is, hogy sírjanak, amikor jólesik.

Az iskolába kerülés után azonban drasztikusan megváltozik a helyzet. A suliban a kisfiúk már jóval kevesebbszer itatják az egereket, mint a lányok. Ha meg is történik velük, akkor hamar csúfolódás tárgyává válhatnak. Ezért idővel megtanulják teljesen elfojtani. Felnőtt korukra meg aztán tökélyre fejlesztik a "nem sírunk, akkor sem, ha megszakad a szívünk" tudományát.

Ez alól kivételt jelenthet egy-egy igazán nagy trauma vagy hatalmas örömünnep, mint például a gyerekük születése. Ilyenkor a konszolidált könnyhullatás megengedett. "De nyilvánosan akkor sem zokoghatnak!" Maximum egy-két könnycsepp, de inkább csak a könnybe lábadt szem a normális, "a nem ciki kategória".

A legnagyobb baj ezzel a rossz beidegződéssel, hogy rohadtul ártalmas a férfiak egészségére nézve. Hiszen, ha maga a sírás jó hatással van, akkor az elfojtása káros. Testileg és lelkileg is megbetegítheti a férfiakat a sírás természetes ösztönének elnyomása.

A megoldás pedig kézenfekvő, és már a nagyi is megmondta évtizedekkel ezelőtt: "Sírj, amennyit csak jól esik! Hidd el, megkönnyebbülsz!" Azt meg ugye mindenki tudja, hogy a nagyiknak mindig igazuk van???

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?