Jogom van-e elaltattatni egy kutyát?

Az életünk nem más, mint döntések sorozata, de nagyon ritka, hogy azonnali visszajelzést kapjunk azok helyességéről. Bizonyos esetekben pedig utólag sem tudjuk meg, így örök kétely marad.

Nekem ugyanilyen kétely marad a kutyák életébe való beavatkozás, vagyis az állat eutanázia kérdése...

Ködös, őszi nap volt, az állatorvost vártuk. 14 éves német juhászkutyánk csípőízületi diszpláziája kritikussá vált: nem tudott elmenni a tányérjáig, nem tudott kimenni, hogy elvégezze a dolgát, ugyanis lábra állni sem tudott, és az állapota rohamosan romlott. Akkor már fél éve anyukám gondozta becsülettel: elétette az ételt, a vizet, és takarított utána, ha maga alá piszkított.

Forrás: Shutterstock

Egyértelmű volt, hogy ez így nem mehet tovább. Ez az élet már nem volt méltó az egykor oly büszke és csodálatos kutyánkhoz, rengeteget szenvedett. A fájdalomcsillapítók sem segítettek rajta, apukám mégis nehezen fogadta el a tényt, hogy döntést kell hoznunk - pedig ő is tudta, hogy muszáj. Talán csodát remélt.

Nem bírt otthon maradni azon a napon. Elbúcsúzott szeretett kutyájától, és elment. Jócskán felnőtt voltam már - mégis felelőtlen gyerek -, amikor hazavittem a kölyökkutyát. Mert évekkel később, mikor elköltöztem otthonról, ott hagytam, és a szüleim nyakába akasztottam a felelősséget. De azon a napon kötelességemnek éreztem osztozni a teherben. Anyám erős asszony, úgy gondoltam, hogy ketten végigcsináljuk.

Megérkezett az állatorvos. Életem egyik legszürreálisabb napja volt. Semmi nem úgy történt, mint a filmekben. Túlságosan rideg és valóságos volt. Az orvos leborotválta a kutya lábát, és bekötötte neki a kanült. Először nyugtatót kapott, azután pedig a gyilkos fecskendő következett. A kutya fejét simogattam, halkan a fülébe suttogtam, és belenéztem idős szemeibe.

Forrás: Shutterstock

Néhány perc múlva az orvos meghallgatta sztetoszkópjával, és bólintott. Lecsuktam a szemeit. Anyukám mindvégig a konyhából figyelt, képtelen volt közelebb jönni. Ahogy az orvos bólintott, anyu felzokogott. Sosem hallottam őt hangosan sírni. Az orvos részvétet nyilvánított, és elköszönt. Anyu összeomlott, apu nem volt ott.

Azon a napon felcserélődtek a szerepek. Gépiesen temettem el, patakokban folytak a könnyeim. A föld hideg volt és fagyos. Az akkor 20 éves keresztfiam segített, aki még szinte gyerek volt, de azon a napon mégis felnőtt. Besötétedett, mire végeztünk. A gyerek megölelt, mondtunk egy rövid beszédet a sír fölött, és elbúcsúztunk. Azon az estén vizespohárból ittam a konyakot, mégsem volt annál józanabb éjszakám.

Feloldozást azóta sem nyertem. A bűntudat nem múlik el, csak idővel meghalványul. Úgy érzem, Istent játszottunk azon a napon, és ez nem helyes. Rengeteg kérdés maradt nyitva bennem. Nemrég hallottam egy szép gondolatot erről: a kutya bízik abban, hogy a gazdája bölcsen cselekszik.
Igen, a kutya bízik bennünk az utolsó lélegzetvételéig. Az pedig, hogy bölcsen cselekszünk-e, örök rejtély marad.

Te képes lennél elaltatni a beteg házi kedvencedet?

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek