Magány vagy egyedüllét? Nem mindegy!

A magánynak és az egyedüllétnek megközelítőleg annyi köze van egymáshoz, mint a szeretkezésnek az egyéjszakás kalandhoz. Mégis sokan egybemossák a kettőt, és becsomagolják valami furcsa misztikus maszlagba, amitől nyilván rettegni kell.

Mert a közhiedelem szerint csak az lehet magányos, aki egyedül van - pedig ez hatalmas tévedés. Ugyanis a magánynak, mint érzetnek, semmi köze ahhoz, hogy hány ember vesz körül. Éppen ezért, egy népes családban vagy egy zajos baráti társaságban is magányos lehetsz. Sőt, mi több, a magányos ember egyik legfontosabb ismertetőjele, hogy képtelen egyedül maradni. 

Forrás: Shutterstock

Mert aki egyedül van, az nem tud elmenekülni a démonjai elől...

Vagyis szórakoztató közeg hiányában csak olyan dolgokkal találná szemben magát, amiket épp a külvilág morajlásával akar elnyomni: a lelkében tátongó ürességgel, fájdalommal, gyötrelemmel és kudarccal. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szomszéd néni - aki naphosszat csak horgol az elfüggönyözött szoba csendjében - biztosan magányos, mert nem feltétlenül az. Viszont az, aki tényleg magányos, annak fokozottan szüksége van külső ingerekre. És a mai világban erre igazán nem lehet panasz, hiszen elképesztően színes a paletta - minden rendelkezésre áll a sikeres figyelemeltereléshez. Viszont ezzel megteremtjük a depresszió melegágyát...

Mindemellett vannak olyan élethelyzetek, amikor van helye a magánynak. Nem hosszú távon, de átmeneti állapotként megjelenhet: egy nagyobb veszteség, trauma vagy sorsdöntő változás következtében - ezzel nincs is gond. A probléma akkor kezdődik, ha benne ragadsz. És erre nagy esélyed van, ha nem tanulsz meg egyedül lenni, ha nem mersz elmerülni annak a bőrében, aki valójában te vagy.

Forrás: Shutterstock

Így leszel magányos egy életen át, teljesen függetlenül attól, hogy egy kacsalábon forgó villában, vagy egy alsó kategóriás lakásban élsz. Nem befolyásolja sem az idő, sem a pénz. Csak rajtad múlik, hogy képes vagy-e áldozni a belső jóléted oltárán - vagy csak keresed a kifogásokat, és közben hagyod, hogy tönkremenj.

Nyilván ezt is megteheted. De mi lenne, ha inkább rendszeresen biztosítanál egy kis időt a lelkednek? Szabadidőt, amikor senki más nem fontos, csak te magad: nincs rohanás, közösségi média, aggódás, ide-oda telefonálgatás. Helyette csak egyszerűen élvezed, hogy vagy, hogy élsz, hogy elcsendesedsz.

Eleinte nem lesz könnyű. Figyeld csak meg magadon, hogy mit tapasztalsz, ha telefon nélkül indulsz el valahova - mondjuk egy rövid sétára! Úgy érzed majd, mintha minimum a fél karodat hagytad volna otthon. De ha képes vagy elengedni magad és elfogadni, hogy digitális technikai vívmányok nélkül is lehet fél órát létezni, akkor szépen lassan újra megtalálod a belső hangodat. Azt a hangot, ami mindig a megfelelő frekvencián szól hozzád: ha kell, megnyugtat, erőt ad és segít feldolgozni azokat az eseményeket, amik érnek téged.

Az egyedüllétnek pont az lenne a szerepe, hogy megéld a történéseidet. Egy lehetőség a belső számvetésre, amit nem csak kudarcok esetén kellene gyakorolni, hiszen az örömteli eseményeket is ugyanúgy fel kell dolgozni. Erre pedig azért van szükség, hogy a lélek utolérhesse a külvilág tempóját...

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?