Nyugdíjas tanárként sokkal jobb iskolákról álmodom...

Nyugdíjas tanár vagyok - úgy érzem, ma már tudom, milyen (lenne) a jó iskola, mit kellene tanítani és hogyan. Az elképzelésem minderről azonban csak álom, hiszen előírások, szigorú keretek között működik az oktatás. Én azért leírom az álmomat...

Az első osztályosok pár héttel korábban még óvodások voltak, meglehetősen laza napirenddel. Hogy képzelheti bárki, hogy szeptember elsejétől 45 percre padokba ültetve napi 5-6 órát ki fognak bírni? Az egész évet arra szánnám, hogy lassan, fokozatosan szokjanak bele az iskola rendjébe. Nem értékelnék, minden gyerektől csak annyit várnék el, amennyit erőlködés nélkül teljesíteni tud.

Hallottam olyat év eleji szülői értekezleten, hogy a tanító néni garantálta: minden gyerek olvasni fog karácsonyra! Miért kellene? Miről maradnak le, ha ez csak év végére, esetleg a következő tanévben sikerül? Nem szabad mereven ragaszkodni az előírásokhoz - csak a gyerek számít, és az, hogy majd kiegyensúlyozott, boldog felnőtt legyen belőle.

Nem lennének délután tanítási órák. Számolja össze valaki: hány órát dolgozik egy gyerek? Mert a tanulás számára munka. Nem adnék házi feladatot - hétvégére, iskolai szünetekre pláne nem! Azt sem várnám el, hogy a szülők este még gyakoroljanak vele vagy kikérdezzék.

Nem lennének harmincfős osztálylétszámok - mert képtelenség ennyi gyereket tanítani egyszerre. Ahányan vannak, annyifélék. Kihez igazodjon a tanár? Ha a jókhoz, a gyengébb képességűek leszakadnak. Ha a gyengébbekhez, akkor az előbbiek unatkozni fognak, ezért fegyelmezetlenkednek, ezzel pedig zavarják a többieket. Marad az "átlag", amia tehetségesek számára azt jelenti: lenyesegetünk belőlük, visszafogjuk, beszűkítjük őket.

Az álomiskolámban lenne olyan tantárgy is, hogy "életvezetés". Ebben minden praktikus, a mindennapi élethez fontos ismeretet megtanítanék: pénzügyek, családi élet, munkába állás, viselkedés, egymás iránti tisztelet stb.

És rengeteget beszélgetnék a gyerekekkel. Mindenről, ami érdekli és érinti őket. Amikor még dolgoztam, és valamilyen különleges alkalom miatt választhattak, hogy mit csináljunk, mindig az volt a válasz: "Beszélgessünk!"

Tudom, hogy ma már az interaktív táblák, tabletek, számítógépek korában állandó inger kell a gyerekeknek, hogy lekösse őket, de igenis szükség van a tanár személyes jelenlétére. Arra, hogy figyeljen a gyerekekre, meghallgassa, megértse, jó példákkal nevelje, és szeresse őket. Mert ez mindennek az alfája és ómegája.

Mária néni

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock