Vekerdy Tamás: "A megparancsolt szeretetnél nincs gyűlöletkeltőbb."

Ilyen helyzetben a szülő eléggé tehetetlen, hiszen mindkét gyerek azt várja, hogy neki adjak igazat. De hát én nem akarok igazat adni senkinek! Legtöbbször azt sem tudom, hogy mi történt, mi váltotta ki az aktuális vitát. Meg amúgy is, a százakárhányadik ilyen összecsapás után miért várnak tőlem meglepődést vagy bármely más, rendhagyó reakciót? Nincs is erre bevált módszer, mindig az adott helyzet diktálja a rögtönzést.

A leggyakoribb az, amikor az egyik kb. minden ok nélkül meglöki a másikat, aki persze azonnal visszaüt. És ilyenkor jövök én, és elbődülök: ELÉG LEGYEN! Ha mákom van, akkor ezzel le is zárul. Ha nem, akkor jön az "ő kezdte" című végeláthatatlan műsor, amikor mindenki egyszerre beszél, azt remélve, hogy aki hangosabb, annak lesz végül igaza.

Az is világossá vált számomra, hogy minden műsor nekem szól: ha nincs közönség, akkor műsor sincs. Ezért nem állok be a tűzvonalba minden csetepaténál, néha egy kicsit elfordulok. Vagyis hagyom őket harcolni. Az esetek ötven százalékában le tudják bokszolni nélkülem is. Tanulgassanak csak konfrontálódni, nem árt az senkinek.

Nagyon ritkán pedig sikerül elbohóckodni a helyzetet. Ez annyiból áll, hogy én is beszállok a csatába, ugrálok köztük, mint aki éppen bemelegít bokszmeccs előtt, és ezen kénytelenek elröhögni magukat.

Nemrég pedig volt szerencsém eljutni Dr. Vekerdy Tamás Jól értem a gyerekemet? című előadására, ahol nemcsak istenien szórakoztam, de rengeteg visszacsatolást is kaptam.

Megerősített, hogy igenis jól csinálom: megtehetem, hogy önazonos maradok, megtehetem, hogy kimutatom az érzelmeimet - és ezzel egyáltalán nem ártok a gyerekeimnek, sőt! Vagyis adott helyzetben ér rákiabálni a gyerekre, attól még nem lesz lelki sérült, csak kizökken a hülyeségből. Ha nagyon elszabadul a pokol például a vasárnapi ebéd fölött, megtehetem, hogy elzavarom őket az asztaltól, idézem: "Mondhatja a szülő, hogy menjetek a szobátokba mindketten!

Persze, tudom én, hogy a gyerekeim szeretik egymást, de azt is tudom a saját példámból, hogy a testvéri kapcsolat kisgyermekkorban nem éppen felhőtlen. Felnőtt fejjel válik igazán értékessé. Nem lehet a gyerekeknek megparancsolni, hogy most pedig szeressék egymást. Vekerdyt idézve: "a megparancsolt szeretetnél gyűlöletkeltőbb nincs".

Amikor hazatértem az előadásról, a tini lányom megkérdezte, hogy milyen volt a koncert. Oké, hogy tini, és csak annyit hallott induláskor, hogy "megyek a... (hű, de jó ez a zene, és hopp valaki üzent Instán) ...blablablablabla ...szia kicsim!" De az, hogy szerinte úgy tértem haza, mint aki egy koncerten volt, igazán szívmelengető.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock