Már épp megtanultuk volna, hogy hogyan robbantsuk le gyermekeinket a tévéről, amikor beszippantotta őket az online világ. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, és próbálunk lépést tartani a mindennapokban. Lehetséges ez?
Igen, lehetséges!
Csak nem egyszerű. És már annyi szülői technika van, hogy a szakirodalom kategóriákat is teremtett nekik. Így "születtek meg" a helikopter- és drónszülők.
A helikopterszülők azok, akik túlféltéssel és túlzott kontrollal megakadályozzák gyermekeik önállóságát és szabad szárnyalását. A kemény munka és az iskolázottság a jelszavuk. Ez elméletben jól is hangozhat, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen nevelési eszközök többet ártanak, mint használnak.
Az ilyen szülők termelik ki az úgynevezett "bumeráng gyerekeket". Mivel az önállóságuktól megfosztva nőttek fel, esélyes, hogy felnőttként sem lesznek képesek a saját lábukra állni. Ők lesznek, akik az élet nehézségeivel szembesülve folyamatosan visszapattannak majd a szülői házba.
A drónszülők pedig azok a fiatal anyák és apák, akik már kiismerik magukat az online világban - hiszen ők egykor Y generációs gyerekek voltak. Ők is állandó kontrollal akarják gyermekeiket megóvni az online világ veszélyeitől, de ők nem a szigor és a tiltás segítségével, hanem technikai eszközök (applikációk, szülői felügyeleti rendszerek) révén.
De nem csak ez a két "szülőtípus" létezik a digitális térhez való hozzáállás szempontjából. Beszélhetünk probléma tagadók, apátiába süllyedők, próbálkozók és tudatlanok stratégiáiról.
Magadra ismertél valamelyik kategóriában? Nyugi, van lehetőséged a változásra! A világ és benne mi magunk is folyamatosan alakulunk. Rajtunk múlik, hogy milyen eszközökkel teremtjük meg az egyensúlyt a szülő-gyerek viszonyrendszerben. És mint mindenben, most is az arany középutat kéne megtalálni.
Először is keressük meg a probléma gyökerét! Ez pedig - számos kutatás szerint - az, hogy a fiatalok azon mérik saját értéküket, hogy hány lájkjuk, ismerősük, követőjük van a közösségi médiában. Vagyis a normális önértékelés átadta helyét a mások véleményétől való függésnek, az önreklámnak és a hatásvadászatnak. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a lájkvadászat reményében a gyerekek képesek bármit megtenni - akár saját magukat vagy környezetüket kínos, kellemetlen helyzetbe hozni. Sőt, tudtukon kívül akár bűncselekményt is elkövethetnek egy-egy online cselekedetükkel.
Vagyis az önértékelésüket kell stabilan megalapoznunk. Ez pedig ugyanúgy működik, mint az informatikai forradalom előtt: kell hozzá feltétlen szeretet, bizalommal párosulva - hogy a gyerek tudja, mindig számíthat a szülőre. Legyünk kíváncsiak, nyitottak, beszélgessünk a gyerekkel, és ha bajban van, mindig érezze, hogy számíthat ránk!
Viszont ezen a ponton nehézségbe ütközhetünk - hiszen adott esetben előfordulhat, hogy bár szeretnénk segíteni online kalamajkába keveredett csemeténknek, de a kérdést sem értjük... Itt jön képbe a fordított szocializáció - vagyis az, amikor nekünk felnőtteknek kell tanulnunk a gyerekeinktől. Meg kell értenünk az ő világukat, hogy segíthessünk benne eligazodni. Ehhez pedig alázat kell.
De néha egy kis kreativitás és humor is jól jöhet, amit ez a klasszikussá vált történet is példáz:
dr. Baracsi Katalin
internetjogász
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.