pr-cikk
Lehet, hogy igazán nem is vagy beteg, csak köhögsz. De ez téged zavar, akadályoz a munkában, az alvásban, a szabadidős tevékenységekben is, hiszen szívesen mennél korcsolyázni, szánkózni, de félsz, hogy még jobban megfázol. Sőt, a kollégáidat is zavarja (még ha nem is mondják) – lelki szemeik előtt megjelennek az irodában repkedő vírusok, baktériumok, és persze őket is kizökkenti a koncentrálásból a folyamatos krákogás.

De mi is a köhögés? Mi játszódik le a szervezetünkben ilyenkor?

A kórokozók szempontjából lehetőség a nagy utazásra, hiszen akár 200-300 km/órás sebességgel száguldanak, újabb „alanyt" keresve a betegségnek (kollégák veszélyben!). Persze lehet rövid utazás is, ha a szánk elé tett kezünk megálljt parancsol, de egy elfelejtett kézmosás, és máris új helyszínre érkeztek a „rosszakarók".

Forrás: Deposit photo

A szervezetünk szempontjából a köhögés védekező reflex. Feladata a légutakba került idegen anyagok vagy a felszaporodott váladék eltávolítása. A köhögés valójában „csak" tünet, de ahhoz, hogy megfelelően kezelni tudjuk, meg kell állapítanunk az okát. Nemcsak megfázás-szerű betegségek kísérője lehet. Gyakran állhat a hátterében asztma, okozhatja száraz levegő (kiváltképp a fűtési szezonban), dohányzás és dohányfüst, allergia, reflux, de akár egyéb gyógyszerek mellékhatásaként (pl. magas vérnyomás kezelésére adott gyógyszerek) is jelentkezhet.

Mi történik a testünkben, amikor köhögünk? Az orrban, garatban, gégében, hörgőkben elhelyezkedő receptorok ingerlése után az ingerület az agytörzsben elhelyezkedő idegi központba kerül. Innen jelzés indul, összehangolódik a gége, a rekesz- has- és bordaközti izmok működése. Rövid, mély belégzés után erőltetett kilégzés jön létre, mely a légutakban megemeli a nyomást, és az elemi erejű "huzat" magával sodorja a légutakat izgató anyagot.

A köhögésnek több típusa létezik. Lehet improduktív (száraz), produktív (nedves, hurutos) és kevert köhögés, ekkor megjelennek mind a hurutos, mind a száraz köhögés tünetei, melyek gyakran napszakonként változnak.

Mit tehetünk ellene? A köhögést köptető ill. köhögéscsillapító hatású gyógyszerekkel kezelhetjük.

Köptetőknek nevezzük azokat a vegyületeket, amelyek megkönnyítik a köpet felszabadulását és kiürítését a légcsőből és a hörgőkből. Egyes köptetők a nyákot oldják vagy kisebb részekre darabolják, mások a nyálkahártyát védő anyagok kiválasztását növelik. Hurutos köhögés esetében fontos, hogy feloldjuk és felköhögjük a váladékot. Ilyen tüneteknél semmiképp sem szabad a köhögést elfojtani, csillapítani.

A köhögéscsillapítók egyik fajtája a légutakban elhelyezkedő érzékelők (receptorok) ingerlékenységét csökkenti, másik típusuk mérsékli a köhögési központ izgalmát, így a kínzó inger csökken. A száraz köhögés enyhítése nehéz feladat, számos olyan hatóanyag létezik, mely nem adható gyermekeknek, vagy csak bizonyos korhatár felett rendelhető.

A kevert köhögés kezelése még bonyolultabb, hiszen csillapítani is kell a köhögési ingert (mely gyakran éjszaka, száraz köhögés formájában jelentkezik), de oldani is szükséges a váladékot, gyorsítani kiürülését.

Sokféle készítmény létezik a köhögés kezelésére. Egyre népszerűbbek a természetes eredetű hatóanyagokat tartalmazó, gyógynövényes vagy homeopátiás készítmények is.
A STODAL® szirupot úgy állították össze, hogy mind a hurutos, mind a száraz köhögés kezelésében segítséget nyújt. A homeopátiás terápiában bevált köhögéscsillapító és köptető hatású hatóanyagokat* tartalmaz, melyek enyhítik a (többnyire éjszaka jelentkező) száraz köhögési rohamokat, és segítenek a hurutos köhögés kezelésében, nyákoldó hatásúak. A szirup formának köszönhetően gyorsan felszívódik, és gyermekeknek is könnyen beadható (2 éves kortól adható).

Ne hagyjuk figyelmen kívül a köhögést! Fontos, hogy kezeljük, elkerülendő a szövődmények (tüdőgyulladás, hörghurut, stb.) és akár súlyosabb betegségek kialakulását. Egy hétnél tovább tartó köhögés esetén mindenképpen keressük fel orvosunkat!

További információk itt.

*Hatóanyagok: Pulsatilla (Pulsatilla vulgaris) 6C, Rumex crispus 6C, Bryonia dioica (Bryonia cretica) 3C, Ipecacuanha (Cephaelis ipecacuanha) 3C, Spongia tosta (Euspongia officinalis) 3C, Sticta pulmonaria 3C, Antimonium tartaricum 6C, Myocardium 6C, Coccus cacti (Dactylopius coccus) 6C, Drosera.
A hatóanyagok terápiás hatásának forrása: Jacques Jouanny M.D: The essentials of homeopathic materia medica

A cikk forrása: Terápia Natura Továbbképző folyóirat alapellátásban dolgozó orvosok számára; 2014 Téli kiadás

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.