A szépség relatívabb, mint gondolnád!

Sőt, szinte megválaszolhatatlan. Ha pedig végigtekintesz az emberiség történetén, felmerülhet benned a kérdés: az ízlésem valóban az én ízlésem, vagy csak a korszakot tükrözöm, amelyben élek?

A test szépsége

Hetedikesek voltunk, amikor egy rajzórán, a művészet fejlődése témakörben megismerkedtünk a Willendorfi Vénusz szoborral. Kiskamaszok voltunk, így már a szobor meztelensége is nevetésre késztetett minket. De amikor a tanár arról beszélt, hogy ez az alkotás korának nőideálját ábrázolja, az osztály dőlt a röhögéstől.

Ma már szinte mindenki vékonyabb szeretne lenni, mint amilyen. Mert azt, aki karcsú, nemcsak, hogy szépnek látjuk, de ezt a testalkatot összekötöttük az egészséggel, a boldogsággal és a sikerességgel is.

Miért?

Mert a jóléti társadalomnak köszönhetően olyan egészségügyi problémákkal szembesültünk, mint például az elhízás vagy a cukorbetegség. Erre pedig az a társadalom válasza, hogy szépnek és sikeresnek látjuk azt az embert, aki tudatos kontroll alatt tartja a testét. Igaz tehát az, hogy amit szépnek látok, az valójában csak egy reakció a korom egészségügyi és társadalmi helyzetére?

A művészet szépsége

Amikor valaki művészettel foglalkozik, hamar szembe találja magát az aranymetszés fogalmával, ami tulajdonképpen egy matematikai aránypárt jelent. Azt a festményt, amit az aranymetszés szabályainak megfelelően festenek meg, harmonikusnak látjuk. Azt mondjuk rá, hogy szép. Vajon ha ez igaz, akkor egy festményben az alkotás mélyén meglapuló matematikát találjuk szépnek?

Vajon azok a kortárs alkotások, amelyekre ma lekicsinylően nézünk, mit fognak jelenteni a négy-öt generációval későbbi kor műélvezőinek? Szépnek fogják látni azt, amit mi nem? És ha igen, akkor miért?

Akkor nincs is olyan, hogy "szép"?

A szépség nem definiálható. Beszélhetünk korszellemről, aranymetszésről vagy akár divatról, amikor megpróbáljuk meghatározni, a szépség megtapasztalása mindig egy teljesen személyes, szubjektív élmény. Ezért mindenki mást és mást fog szépnek látni, azokon a határokon belül, amit az a korszak vagy a földrajzi helyzete határoz meg, amelyben él.

"Én olyan ronda vagyok" - mondtam egyszer a mamámnak, miközben a tükör előtt próbáltam egy ruhát, amit varrt nekem. "Bolondság. - mondta - A világ úgy lett teremtve, hogy legyen valaki, akinek te vagy a legeslegszebb." Akkor nem hittem el, de ma már én is ugyanezt mondanám. Mert így igaz!

Nyitókép: Shutterstock