A konstruktív vita 3+1 szabálya

"- Szia! Szeretnék beszélni veled! Mostanában többször parkoltál a garázsom elé, pedig ki van írva, hogy tilos. Kérlek, ne tedd máskor! Kellemetlenséget okoz nekem.

- Ugyan, a múltkor is csak húsz percet álltam ott. Ne izélj már!

- Lehet, de épp siettem haza, és nem tudtam beállni a saját garázsomba. Használd a parkolót, kérlek!

- Nehogy már én legyek a hibás, amiért folyton sietsz! Nem kéne munka után eljárogatni mindenfelé, úgy időben hazaérnél. Amúgy is nevetséges ekkora ügyet csinálni néhány percből. Nagyon odavagy a garázsoddal, pedig nem is te dolgoztál meg érte, csak örökölted.

- Nem vagyok oda a garázsommal, csupán arra kérlek, hogy ne parkolj elé.

- Foglalkozz inkább a férjeddel, ahelyett, hogy hülyeségek miatt szekálsz! Mindenki tudja, hogy kacsingat a nőkre. Mondjuk nem csoda, akkora a segged, mint az ólajtó. Járj futni, ne a garázsbejáraton rugózz! Különben is tekintettel lehetnél a koromra, öt évvel idősebb vagyok nálad, hogy jössz ahhoz, hogy így beszélj velem? ..."

Forrás: Shutterstock

Ismerősek a fenti reakciók?

Mikor egy (egyébként addig akár kulturáltnak és intelligensnek gondolt) ember véleménykülönbség esetén támadásnak veszi a kérésedet/felvetésedet? Vagy azt, hogy másképp gondolkodsz valamiről? És akkor hirtelen acsargó tigrissé válik. Eszében sincs érvelni, a vita tárgyára téve észrevételeket. Elbagatellizálja a témát, személyeskedni, pocskondiázni kezd.

Pedig, ha ezek az emberek elsajátítanák a kulturált vitatkozás mikéntjét, rengeteg elmélyülő konfliktus megelőzhető lenne. Három dolog, amit érdemes szem előtt tartani konfrontáció esetén:

1. Személyeskedés vs. érvelés

Az, hogy a másik egy bizonyos témában ellentmond, még nem jelenti azt, hogy a személyedet támadja. Nem veled van baja, csupán az adott dologgal, amiről szó van. Épp ezért ellenérvnek, észrevételnek kizárólag a vita tárgyára vonatkozóan van helye. Tilos személyeskedésbe bocsátkozni, leszólni a másik családját/foglalkozását/külsejét/fizetését! Ráadásul színvonaltalan is.

Megfigyelted már, hogy a személyeskedés "felnőtt" találmány? Az óvodás gyerekek sok mindenben ösztönszinten működnek. Mégis, veszekedésük során a vita tárgyára szorítkozva zajlik a párbeszéd. Ha két ötéves egy játékon huzakodik, ilyesmiket hallhatunk: "Add ide, te már rég játszol vele!", "Nem adom, én hoztam otthonról, az enyém" Olyat azonban sosem mondanak, hogy "Nem adom oda az autót, amúgy is, eláll a füled, Pistike!"

Tízéves korukra azonban a gyerekek is elsajátítják a személyeskedés "művészetét". Tőlünk, felnőttektől...

Forrás: Shutterstock

2. Ki a nagyobb bűnös?

A csekély vitakultúrával rendelkező ember gyakran a másik múltjából, családjából felhozott dolgokkal próbálja "ellenfelét" hiteltelenné tenni. Pl.: "Téged kétszer büntettek meg szabálysértésért, ne prédikálj a tilosban parkolásról!" Vagy: "Nyolcadikban is letagadtad, hogy puskáztál, te akarsz nekem igazmondásról magyarázni?" Pedig az, hogy ő helytelenül cselekedett, nem jogosít fel téged arra, hogy te is így tégy.

3. Az igazság alátámasztható

Érvek nélkül ellentmondani olaj a tűzre. Nem elég kijelenteni, hogy "Nekem van igazam és kész!" Ha igazam van, meg is tudom indokolni, ha nem tudod megindokolni, jó eséllyel nincs is igazad. Tehát indoklásra fel! Elő a higgadt érvekkel és ellenérvekkel, melyek esélyt adnak rá, hogy idővel közös nevezőre jusson a két fél!

Vele nem lehet vitatkozni!

A rossz hír az, hogy a konfrontáció során tanúsított viselkedésemért csak és kizárólag én vagyok a felelős. Akkor sem személyeskedhetek vagy becsmérelhetem a másikat, ha ő ezt teszi velem. Én ilyen esetben el szoktam engedni a fülem mellett a másik oda nem illő megjegyzéseit. Következetesen visszaterelem a beszélgetést a lényegre. Kötélidegeket kíván ugyan, de akkor is alap, hogy emberi és intelligens módon igyekszem megnyilvánulni.

Jó esetben elsajátítjuk otthon a nézeteltérések megfelelő kezelését. De mi van, ha valakinek nincs akkora fórja, hogy helyes vitakultúrával engedjék neki az életnek? Amerikában a középiskolai tananyag részeként tanítják kulturált vitatkozásra a gyerekeket. Jó lenne, ha ez a szemlélet nálunk is megjelenne. Már az általános iskolában el lehetne kezdeni...

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?