A te életedet ki irányítja?

Az életünkben nap mint nap döntések tucatjait hozzuk meg. Mégis sokszor észre sem vesszük, hogy milyen külső tényezők befolyásolnak, amikor valamire rábólintunk.

Mások tudják, hogy mi a jó nekem

Gyermekkorunkban arra lettünk szocializálva, hogy mások, elsősorban a szüleink hozzanak helyettünk döntéseket. Ez annak idején még rendjén is volt, hiszen az ő döntéseik jelentették a mi túlélésünket. Később egyeseknek megadatott, hogy fokozatosan önállósodjanak, ám mások hosszabb ideig is - akár egészen felnőtt korukig - észrevétlenül a külső befolyás hatása alatt maradtak. Sőt, vannak, akik annyira hozzászoktak ahhoz, hogy mások döntenek helyettük, hogy szinte fel sem tűnik nekik, hogy lennének saját igényeik is.

Forrás: iStockphoto/BartekSzewczyk

Ezért egyfajta önként vállalt kiszolgáltatottságban élik le az életüket: a szüleik által kijelölt pályán landolnak, később pedig a főnöküknek nem mondanak soha ellent. Vagy épp a férjüknek, a feleségünknek, de még a szomszéd néninek se. Mert fel sem merül bennük, hogy másképp gondolkodhatnak.

Maradok a komfortzónámban

Az csak az első lépés, hogy valaki felismeri, hogy vannak saját szükségletei. Méghozzá olyanok is, amelyek nem feltétlen egyeznek meg a körülöttünk levőkével. Ők azok, akik néha meg merik élni őket, de mindezt csak a kényelmes és biztonságos komfortzónán belül. Sőt, ha szükséges, inkább még az igényeikből is engednek, csak ne kelljen konfrontálódni, vagy erőfeszítéseket tenni.

Ilyenkor - drasztikus esetben - a komfortzóna átalakul egy süppedős mocsárrá, amiben időtlen időkig el lehet dagonyázni, anélkül, hogy bárhova haladna az ember. De mivel ez a terep ismerős, sokan inkább benne maradnak - sokszor még akkor is, ha minden jobb lehetőség ezen kívül található -, mert rettenetesen félnek a kiszámíthatatlantól és az ismeretlentől.

Arra megyek, ahol a legtöbb jutalmat kapom

Félreértés ne essék, az önmagában teljesen normális, hogy igényled az elismerést és a pozitív visszajelzéseket! Ez természetes emberi szükséglet, hiszen a pozitív énképünket erősíti, és az önbizalmunkat építi. Tehát szeretünk abba az irányba haladni, ahol ezeket a megerősítéséket megkapjuk. És mivel többnyire ismerjük a játékszabályokat - hogy mely elvárások teljesítése hozza meg a kívánt elismeréseket -, ezért a legtöbbször a megfelelni akarás miatt döntünk - mert éhezünk a jutalomra. Vagy éppen fordítva: annyira félelmetes a negatív visszacsatolás lehetősége, hogy bármi áron szeretnék azt elkerülni, ezért a döntéseinket ehhez igazítjuk.

A jutalmak bezsebelésére és a kudarcok elkerülésére irányuló törekvéssel egészen addig nincs is gond, amíg nem teljes egészében ennek rendeled alá a döntéseidet!

Forrás: iStockphoto/Dirima

Tudom, hogy mi a jó nekem, de másokat is figyelembe veszek

Egészséges öntudattal és önismerettel rendelkező emberek általában képesek megismerni a saját szükségleteiket és a körülményeikhez igazítva meghozni a megfelelő döntéseket. De ez nem összetévesztendő az egészségtelen önzőséggel! Sem a gyermeki egocentrizmussal, amikor a vágyaink kielégítése mindennél és mindenkinél fontosabb, vagy amikor azt várjuk, hogy mások szolgálják ki az igényeinket.

Az egészséges öntudat az, amikor fontos vagy önmagad számára, és ismered a szükségleteidet is. De - és ez fontos- nem másoktól várod azok teljesülését, hanem a döntésed által te juttatod el magad a célig - miközben mások sem sérülnek!

5 tipp, mire figyelj:

  • Ismerd meg önmagad, és kerülj közelebb a valódi, saját szükségleteidhez!
  • Hallgasd meg mások tanácsát, de ne vedd készpénznek! Mindig vizsgáld meg, és ezután hozd meg a saját döntésedet: elfogadhatod vagy felülírhatod a tanácsokat.
  • Merd időnként elhagyni a komfortzónádat, hiszen az új lehetőségek és az előrébb jutás ott rejtőzhet. Csak az nyer, aki mer!
  • Gyűjtsd be a jutalmakat - elismeréseket, dicséreteket -, ha azok a szituáció természetes velejárói. Kerüld ki a kudarcot, ha megteheted. De soha ne rendeld alá magadat csak a jutalmakért vagy az elkerülésért!
  • Vállald fel egészségesen önmagadat! Vedd figyelembe az igényeidet, de ne feledkezz meg másokéról sem!

Nyitókép: iStockphoto