Apa éppen veri anyát

Lola a szobája ajtaja előtt állt. Éjfélkor. Már sokadszorra ebben az évben. Igazából nem tudta eldönteni, hogy kimenjen, vagy maradjon inkább csendben, és várja meg, amíg vége lesz. Végül maradt, mint előtte már oly sokszor.

Lola egy hatalmas házban élt családjával, de az ő szobája volt az egyetlen, ami a szülei hálója mellett volt. Így már nem először ébredt fel a sikításokra, a könyörgésekre és a verések semmivel sem összetéveszthető hangjára. A testvérei szerencsések voltak: az ő szobájuk messze volt, pont a ház másik végében. Így nekik fogalmuk sem volt, mi játszódik le éjjelente a házban. 

Forrás: iStockphoto

Nappal könnyebb dolga volt. Azt már megszokta, hogy otthon folyamatosan feszült volt a hangulat. Sosem tudhatta, hogy mikor robban ki egy újabb balhé. Ám amíg fényes nappal el tudott menekülni a hangos veszekedések és az erőszak elől a ház egy csendesebb részébe, éjjel nem volt menekvés. Csak állt az ajtó előtt dermedten és némán. Amit nappal könnyebben elviselt, az éjszaka valamiért bénítóan hatott rá, és semmit sem tudott kezdeni a helyzettel.

12 éves volt, amikor ez az egész elkezdődött. Fogalma sem volt arról, hogy mibe csöppen. Eleinte csak hangos veszekedések voltak, majd jött a többi: a lelki terror, a verések és a megaláztatások. De mind közül a legrosszabb az volt, amikor éjjel az anyja könyörgésére ébredt, miközben az apja megállás nélkül verte.

Forrás: iStockphoto/Richard Clark

Egy idő után Lola nem volt képes lefeküdni, amíg az apja ágyba nem került. Ha kellett, éjfélig ott gubbasztott a tv előtt, csak, hogy ne kelljen megint arra a borzalomra felébrednie. Ha lefeküdt is, folyamatosan attól rettegett, hogy mikor ébred fel a sikolyokra. Gyűlölte az éjszakákat. Minden este azt kívánta: bárcsak reggel lenne már! Egyedül akkor tudott rendesen aludni, ha az apja üzleti úton volt. Amikor az apja végre elhagyta az anyját, csak ennyit fogott fel az egészből: most már nyugodtan alhat.

Lola ma már felnőtt nő, szerető férjjel és saját családdal. De néha lefekvéskor eszébe jutnak azok az éjszakák. Sok idejébe telt, mire fel tudta dolgozni gyerekkori emlékeit. Helyretenni mindazt, ami vele történt, és elfogadni a tényt, hogy ez az egész nem az ő hibája.

De valamiért ez az egy kép időről időre előjön. Nehezebb napokon bevillan az emlék, ahogy ott áll az éjjel közepén az ajtó előtt. Tehetetlenül és halálra rémülten...

Major Tímea

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?