sport rivalizálás motiváció versenyszellem kollektív összetartás mozgás pszichológiai kísérlet
Lépten-nyomon azt hallani, hogy pozitív, támogató hozzáállással lehet a legtöbbet kihozni valakiből. Hát, most kiderült, hogy ez nem így van.
  • "Igen, meg tudod csinálni"
  • "Ha igazán akarod, sikerülni fog!"
  • "Látod, ha ezt is ilyen jól megoldottad, menni fog ez még jobban is!"

Ilyen és ehhez hasonló mondatokat ismételget az összes tréner és tanácsadó, meg minden egyéb "new age guru". Mert állítólag, ha nyomás alá helyezzük azt, akit motiválni akarunk, attól csak frusztrált lesz, és emiatt majd visszaesik a teljesítménye.

Pont ezt akarták bebizonyítani a Pennsylvania Egyetem kutatói egy pszichológiai kísérlettel. De legnagyobb meglepetésükre, éppe az derült ki, hogy ez NEM így van! Vagy legalábbis nem teljesen így...

Forrás: Getty Images/Petar Chernaev

Az egész kísérletet a mozgásra hegyezték ki. Ami, mondjuk érthető is. Hiszen korunk nagy problémája, hogy a többség sehogy se tudja magát rávenni a sportolásra. Pedig azzal mindenki tisztában van, mennyire egészségtelen az ülő munka mellett még mozgásszegény életmódot is folytatni.
A kísérlet résztvevői is ehhez a bizonyos többséghez tartoztak: szerettek volna többet sportolni, de egyszerűen nem volt meg hozzá a kellő motivációjuk.

Az egyetem kutatói ezért több csoportra osztották őket:

  1. Bizonyos csoportok tagjainak a közösségi hálón rendszeresen támogató üzeneteket kellett küldözgetniük egymásnak.
  2. A többi csoport tagjai viszont elért eredményeiket osztották meg egymással.

A tudósok amúgy arra számítottak, hogy az első típusú csoportok tagjai vágnak bele motiváltabban a testmozgáshoz kapcsolódó feladatok teljesítésébe, és ők lesznek kitartóbbak. Ám ez nem így történt. Kiderült, hogy az egészséges versenyhelyzet erősebb motiváló tényezőnek bizonyult a támogató légkörnél.

Ez az eredmény váratlanul érte őket, hiszen azt feltételezték: minél több támogatást kap valaki, annál jobban nő az esélye, hogy eljár sportolni. Mégis pont az ellenkezője bizonyosodott be. Azoknál a csoportoknál, ahol fennállt egy egészséges rivalizálás, 90%-kal nőtt a sportolás gyakorisága, ellentétben azokkal, akiknél ez a tényező nem volt jelen.

Érdemes megjegyezni: itt mindenki magával is ugyanannyira versenyzett, mint a többi résztvevővel. Hiszen a versengés miatt saját eredményeik és az általuk elért fejlődés is jobban tudatosultak bennük.

Ennek köszönhetően célratörőbb hozzáállás alakult ki a csoportban. Így a résztvevők pozitív spirálba kerültek, és ezáltal egymást is motiválták a feladatok teljesítésére.

Abban a csoportban, ahol csak biztató üzeneteket lehetett küldeni egymásnak, a sportolás gyakorisága azonnal csökkent, amikor egy-két résztvevő feladta a küzdelmet, és elhanyagolta a mozgást. Mivel itt a kollektív összetartásban volt az erő, amint egyikük kidőlt, dominószerűen a többiek is követték a példáját. Egymás lelkesítése alábbhagyott, hiszen az üzenetek egy idő után már nem voltak hitelesek.

Forrás: Getty Images/Yuri Arcurs

Egy szó, mint száz, csak külső motivációval nehéz valakit rávenni olyanra, amihez nincs igazán kedve.
Tehát, ha valakit motiválni szeretnél, ne azt mondd:

"Meg tudod csinálni!" hanem ezt: "Melyikünk tudja jobban csinálni?"

Így nem csak egy langyos vállveregetést kap az illető, hanem egy kihívást is. A támogatás mellett a sikerélmény utáni vágy is hajtja majd, hiszen így nem csak teljesíteni akar, hanem jobban teljesíteni.

Ez az élet többi területèn is igaz lehet!

Példaként felhozható a dohányzásról való leszokás, a fogyás vagy akár a szelektív hulladékgyűjtés is, de hosszasan lehetne folytatni a felsorolást. Szóval, ha egy kis versenyhelyzetet csempésznénk a mindennapi kihívások teljesítésébe, akkor minden egy kicsit jobban működhetne.

Hogyan alkalmazható ez a mindennapokban?

Ne csak olyan alkalmazást töltsetek le, ami a megtett lépéseket vagy a dohányzásmentes napokat számolja! Hanem olyat, aminek segítségével meg is tudjuk osztani eredményeinket más sorstársainkkal. De ha nincs ilyen, nyugodtan merjük kiposztolni eredményeinket a facebookra! Lehet, ez lesz az utolsó csepp, ami ahhoz kell, hogy életmódot váltsunk!

Persze a támogatást se húzzuk le a WC-n, hiszen nem az derült ki, hogy az egyáltalán ne lenne hatékony motiváló tényező, csak kevésbé hatékony, mint a versenyeztetés! Szóval ha a kettőt kombináljuk, igazán semmi sem állhat az utunkba!

Forrás: Getty Images/Todor Tsvetkov

Szóval nyugodtan lájkold ismerőseid postjait, amiben épp fogyókúrájuk eredményeit osztják meg! És te is kérd meg barátaidat, hogy biztassanak téged, amennyit csak tudnak!

De ne feledd! Nem kifogás, ha te épp se versenytársakra, se támogatókra nem találsz! Hiszen a kutatásban is - több, mint a csoport fele - képes volt ezek nélkül is rávenni magát a sportolásra.

Úgyhogy tűzz ki magad elé megfelelő célokat, és nyomás edzeni! ;)

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.