A kismamák kötelességei: kell, kell, kell, KELL!!!

Bírni kell.

"Czippán Anett bezzeg nem panaszkodik" - vágta egy anyós egy kismamatárs fejéhez az egyik babás csoport tanulsága szerint. A leendő nagymama Szabó Zsófit és Horváth Évát is példaként hozta, akik az ő menyénél "bezzeg" jobban viselik az áldott állapottal járó esetleges kellemetlenségeket (vagy ami még valószínűbb: nem a kamerák előtt panaszkodnak). Egy 23 éves kismama erre elmesélte, hogy az ő rokonai is rendszeresen felhozzák unokanővérét példaként, aki "bezzeg" a harmadik gyerekét is könnyedén megszülte, pedig már negyven is elmúlt: hogyhogy neki meg ilyen fiatalon is ennyi kínja van?!

A valóság persze az, hogy az életkornak semmi köze nincs ahhoz, hogy ki hogy viseli a várandósságot: ez főként genetikai és alkati kérdés, plusz nyilván az életmód és a lelki állapot sem mindegy. És ha valaki a genetikai lottón a rosszabbik lehetőséget "nyerte", és nehezen viseli a terhességet, nyugodtan beszélhet róla, kérhet tanácsot, segítséget, akár csupán megértést is. Ne legyen tabu se a reflux, se a dagadt boka, se az állandó hányinger, pláne bizalmas, családi körben: ettől senki nem lesz rosszabb nő, anya.

Megfelelő méretű has kell, különben...

A "Nahát, ötös ikrek? Egy baba? Akkor óriásbébi lesz!", illetve a "Hova rejtetted a hasad, nő ez a gyerek rendesen?" a két legidegesítőbb kérdés, amit egy leendő anyának feltehetsz (mégis előfordul, hogy egy nap mindkettőt nekiszegezik az embernek).

A pocak külleme ezzel szemben tucatnyi egyéb tényezőtől függ: testalkat, korábbi szülések száma, induló testsúly, fogyás-hízás mértéke, magzatvíz mennyisége, a baba fekvése, a méh formája, satöbbi. Nem létezik tehát olyan, hogy túl nagy vagy túl kicsi has, ahány ember, annyiféle. Ha nagynak érzed, légy büszke, mert szexi, ha pedig kicsinek, örülj annak, hogy fürgébben tudsz mozogni, az ostoba kérdéseket és gonosz megjegyzéseket pedig engedd el a füled mellett!

"Természetesen" kell szülni.

Az anyabirodalomnak két harcos főtémája van, amiről órákon át képesek vitatkozni azok, akik erre marhára ráérnek:

• az egyik a hordozókendő-babakocsi tengely
• a másik pedig a hüvelyi szülést vs. császármetszést kizárólagos útként elfogadók szektája

A valóságban persze mindkét eljárásnak megvan a maga szépsége és veszélye. És fontos, hogy minden nő biztonságosan, emberhez méltó módon, traumatikus élmény nélkül szülhessen - az anyaság minőségét azonban egyik verzió sem befolyásolja. Ahogyan az sem, hogy milyen érzéstelenítést kapott a szülő nő, illetve kik voltak vele jelen a szülőszobán.

Szoptatni kell.

Persze, célszerű, hasznos és egészséges, ha van rá lehetőség. De bizonyos esetekben el kell fogadni, hogy nincs: betegség, tejhiány, tejláz, de az is lehetséges, hogy az anya egyszerűen dönt úgy, hogy ez számára nem prioritás. A lényeg, hogy legyenek szakemberek, akik a szoptatni vágyó, de abban kevésbé sikeres anyákat segítik, a többieket pedig egyszerűen békén hagyják.

Csinosnak, igényesnek kell maradni.

A "maradj nő" című visszatérő mantra egyszerre visszhangzik a "majd meglátod, ha..." kezdetű fenyegetéssel. A friss anyákat az első pillanattól felkészítik, hogy az életüknek ezentúl vége, az alvást és a szexet egy időre elfelejthetik, énidő pedig úgy tizennyolc évig nem lesz már. Közben viszont állandóan megkapják azt is, hogy azért legyenek fittek és karcsúak, illatosak és szőrtelenek, mosolygósak és jókedvűek is! Hiszen ez életük legszebb szakasza, amit később visszasírnak majd... Pláne, ha a pasijuk nem lép le addig egy másik nővel. Ugye tetszik érzékelni, hogy ez micsoda abszurd ellentmondás, ami ráadásul rettentően káros is a maga negatív sztereotípiáival...?

Kötődő nevelésre van szükség...

Rácsos ágy nem kell, úgyis a melleden alszik majd mindig, a napirendet hagyd, igény szerint kell szoptatni, soha ne hagyd sírni, mert idegroncs lesz belőle, legyen egész nap a testeden a baba a kendőben, takarítás közben is...

...de hé, azért ne kapasd el azt a gyereket!

Barok Eszter

Nyitókép: Shutterstock