A divat diadala a józan paraszti ész felett

Reggel 6:00-tól délután 5:00-ig ömlik a gyárból a no name tömegcucc, aztán 5:00-kor váltanak, és onnantól kezdve ugyanazon a gépsoron egész éjszaka Tommy Hilfiger pólókat gyártanak. Ugyanúgy megy minden, mint napközben, csak a logót állítják át.

Akár városi legenda, akár igaz, lássuk be: ez semmit nem változtat a vásárlási szokásainkon. Aki eddig kínai tömegcikkeket vett 990 forintért, az ezután is megveszi őket, aki meg márkás cuccokat hord, az mindenképpen azokat vásárolja majd a jövőben is.

A divat fontosabb az egészségnél?

Azon a legtöbben élvezettel szörnyülködünk, ha valaki másfél milliót költ Chanel, Prada vagy Judith Leiber retikülre, abba viszont nem gondolunk bele, hogy ez még mindig semmiség. Vannak olyanok, akik ennél összehasonlíthatatlanul magasabb árat is megadnak a divatért.

Itt van például a padaung nép, akiket Burmából üldöztek el borzasztó etnikai tisztogatások során. Könnyű volt őket felismerni, mert a nők, sőt, már a kislányok is sárgaréz karikákat hordanak a nyakuk köré erősítve. Minél idősebbek, annál többet. Bizarr, hosszú nyakú lényekké nyomorítják magukat, mert azt gondolják, hogy ez a szép, ez a divat. Számukra ez hagyományt és identitástudatot jelent, még akkor is, ha adott esetben legyilkolják őket miatta.

Ezek a szerencsétlenek az egész gyerekkorukat állandó, kínzó fájdalomban töltötték, csak azért, mert az ő kultúrájukban, az ő hagyományaik szerint - és természetesen a férfiak szemében - elképesztően erotikusnak számított egy kislábú nő. Ma is élnek még kilencven éves nénikék, akiknek akkora a lábfejük, mint egy tízéves kislányé. Szerintük ez bizony szép és helyén való dolog.

Nyugati testtorzítók

Lehet felsőbbrendűen fintorogni ezekre az ázsiai furcsaságokra, de nem árt a saját házunk táján is körbenézni! Bizony a nyugati kultúra is kitermelt egy csomó testtorzító, testmódosító divatőrületet - csak azokat megszokta a szemünk. Például vannak, akik átszúrják az arcukat, vannak olyanok, akik piercinget rakatnak a mellbimbójukba, mások óriási karikákat fűznek az orrukba, esetleg sok tucat plasztikai műtéttel Barbie vagy Ken babává operáltatják magukat.

A háttérben ugyanaz a pszichológiai alapelv húzódik: mindannyian tartozni akarunk valahová, és ezt külsőségekkel is jeleznünk kell. Olyan, hogy "ember, egyedül, önmagában" nem létezik. Mi vagyunk - a hangyákon és a termeszeken kívül - a legtársasabb élőlények ezen a bolygón. Egy homo sapiens egyed önmagában nem is értelmezhető. Csak csoportban tudunk működni, ezért alapvető érdekünk, hogy ezt a lehető legszembetűnőbb jelekkel ki is mutassuk.

E gondolatsor alapján könnyen kilyukadhatunk oda, hogy a divat számunkra ugyanazt jelenti, amit a törzsi tetoválás vagy a felkunkorodó végű középkori cipő. Akárcsak egy márkajelzés, egy logó, egy kacskaringós kézfogás, spéci köszönés vagy egy tetkó, farmerdzseki, bandagraffiti, stb.

Mennyit ér a divat?

Van ezeknek a divatőrületeknek egy nagyon fontos, nagyon emberi tulajdonsága: annál értékesebbek minél drágábbak. Az árukat mérhetjük dollárban, forintban, kagylóban vagy éppen fájdalomban, megnyomorodott lábfejben, vérzésben, bőrirritációban, börtönbüntetésben. Bármiben, ami teljesíti az alapfeltételt:

A divatipar persze rárepül erre a jelenségre a "fejlett világban" is.

• A Prada táska azt jelenti, hogy a kiváltságos milliárdosok társaságának vagy a tagja.
• A raktárszagú kínai póló pedig azt, hogy lúzer vagy - pária, akinek még egy rendes krokodilos pólóra sem telik.

Mindez persze nem számít, fölösleges okoskodás. A lényeg az ősi ösztön, ami itt van bennünk, és amire a divatot diktáló cégek nyugodtan apellálhatnak. Mi, emberek megbízhatóan teljesítjük a kötelességünket, és megvásároljuk, amit parancsolnak nekünk.

Nyitókép: iStockphoto