Feminista az a nő vagy férfi (!), aki a feminizmussal egyetért. A feminizmus pedig egy mozgalom, amely a férfiak és nők közti egyenlőtlenség ellen küzd. Mivel több irányzata is létezik, nem tudunk egységesen "A feminizmusról" beszélni. Ezek az irányzatok megegyeznek abban, hogy apauralmi társadalomban élünk, és a női alárendelődés nem biológiai eredetű, hanem társadalmi tényezők eredménye. Viszont problémafelvetéseikben és megoldási javaslataikban határozottan különböznek egymástól.
Többek között ezért is találom ostobának az antifeminista gondolatokat, hiszen azok jellemzően "A feminizmus ellen" kardoskodnak, az irányzatokat kártékonyan összemosva, és a megoldási javaslatokat rosszindulatúan kiforgatva.
A jog pedig még hosszú-hosszú ideig alapvetésként tekintett arra, hogy a nők alattomosak, fösvények és csökkent értelmi képességűek. Ebből kifolyólag a nő feladata a férjnek való abszolút engedelmesség volt. Ha belegondolunk, hogy évszázadokig ez a hozzáállás a férfi-nő viszonyhoz, belátjuk, micsoda kitartó munka és küzdelem van abban, hogy a mai nőre egyenrangú félként tekinthetünk.
Ez újabb indok, ami miatt kiakadva állok az antifeministák előtt, hogy nők és férfiak (!) évezredes küzdelmét egy legyintéssel lesöprik az asztalról, mondván: a nőnek márpedig az a dolga, hogy gyereket szüljön, és főzzön otthon az urának.
Gyorsan vegyük át pár szóban a főbb irányzatokat - a teljesség igénye nélkül:
Minden feminizmus eredete a francia forradalom idejéig nyúlik vissza. Megalkotói szerint a nők alárendeltségének oka a szokásokban és a jogban keresendők. Követeli, hogy ugyanolyan jogok és lehetőségek illessék a nőket, mint a férfiakat. Úgy gondolják, hogy a férfi és a nő is olyan munkát végezhet, amilyet csak szeretne. A figyelmesek észreveszik, hogy ezzel a férfiak mellett is kiáll, hiszen egy férfi ugyanúgy lehet óvó bácsi, ahogyan egy nő autószerelő. Ez az irányzat vívta ki, hogy a nők választójoghoz jutottak. Sajnos azonban ez a folyamat még ma is zajlik, hiszen sok ország van a Földön, ahol ez az általános jog a nőknek egyelőre még csak álom.
Elképzelési szerint a fennálló rendszeren nem lehet változtatni, mert azt túlságosan átitatja a férfidominancia. Inkább társadalmi változást szeretne, aminek legfontosabb színtere a család és az oktatás. Azt vallja, hogy fel kell hívni a figyelmet a nemek közti egyenlőtlenségek problémáira, és növelni kell a tudatosságunkat ezekben a kérdésekben. A radikális feminizmus szerint a férfiasság és a nőiesség a szocializáció hatására alakul ki, amely a férfiuralom folytonosságát biztosítja. Kritizálja a liberális feminizmust, mert míg az előbbi semmi kivetnivalót nem lát abban, ha egy nő felhagy a karrierjével a gyerekvállalás miatt, addig a radikális feminizmus ezt nem a nő saját döntésének tartja. Szerinte ez rejtett társadalmi kényszer - hiszen a férfiak sosem találkoznak ezzel a dilemmával.
Azt állítja, hogy a felnőttek a kisfiúkat és a kislányokat belenevelik abba a nemi szerepbe, amit aztán majd elvár tőlük a társadalom. Például azzal, hogy a kislányok kezébe játékkonyhát és babát adunk, míg a kisfiúknak barkács készletet és kisautókat. Pedig lehet, hogy az a kislány szívesebben játszana kisautókkal, ha ő választhatna. Azonban ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a lányokat sokszor akaratlanul is letereljük a karrierépítés útjáról vagy áldozatokká neveljük őket. Ez az irányzat megoldásként azt javasolja, hogy igyekezzünk sztereotípiáktól mentesen nevelni gyermekeinket.
Arra mutat rá, hogy a kétkeresős családmodell egyáltalán nem oldja meg a nők elnyomásának kérdését, amíg a fizetetlen otthoni munkát a nő végzi. Ennek az új szokásnak csak az az eredménye, hogy a nő alulfizetett, frusztrált és túlterhelt lesz. Ezt nevezzük kettős tehernek.
Ez az irányzat megkérdőjelezi a hagyományos szerepfelosztást, miszerint a nő feladata a gyermeknevelés és a háztartás ellátása, míg a férfi dolga, hogy lapátolja haza a pénzt. Szót emel többek között az ellen is, hogy a nőt - pláne, ha anya - megbízhatatlan munkaerőnek tartsák, és kiáll az ellen, hogy az otthoni munkákat a nők feladatának tekintsék.
Magyarországon gyakorlatilag nem alakult ki a feminizmus kultúrája (ha a miérteket keressük, gondoljunk csak a Ratkó korszakra), és a nemek egyenlőségének megítélésében inkább a balkános felfogás felé húzunk, mintsem a nyugati államok felé. Ezért akármilyen egyértelmű is, le kell írni, hogy a feminizmus nem férfigyűlölet. Több irányzat is a férfiak és nők összefogását szorgalmazza.
A feministák pedig nem véresszájú melltartóégetők. Nem ronda, szőrös lábú nők frusztrációja. És hülyeség az is, hogy a feministák elutasítják az anyaságot. És a legnagyobb butaság elhinni azt, hogy már nincs létjogosultsága a feminizmusnak, mert már nincs miért küzdeni.
Legyünk vele tisztában: a férfiak és nők közti egyenlőtlenségeket mi magunk tartjuk fent a szokásainkban és a gondolkodásunkban. Így ezeken igenis képesek vagyunk változtatni!
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.