Olyan ember lettem, akit anyám gyűlölne

Ezt az útravaló "bölcsességet" nem úgy kell elképzelni, hogy érettségi után teátrálisan megosztotta velünk anyánk vagy apánk, majd elbocsátott minket a nagybetűs életbe. Ezek inkább elejtett megjegyzések, amik végigkísérték egész gyerekkorunkat.

Vannak pozitív útravalók

Akinek gyermekkorában azt suttogják szülei a fülébe, hogy "Próbáld meg, sikerülni fog!", vagy „Semmi baj, csináld meg még egyszer!", annak felnőtt korában egy-egy helyzetben ezek az információk a tudatalattiból előtörve üzembe lépnek, és újabb lendületet adnak.

De vannak negatív útravalók is

• Talán azért nem mersz nőies lenni, mert ott él a lelked mélyén anyád fogai között kisziszegett "Nézd azt a nőt, micsoda kurva az is!" mondata?
• Vagy azért hajszolod túl magad, mert ha nemet mondasz, akkor "önző, egoista disznó" leszel?
• Ha jókedvű vagy, és önfeledten örülsz valaminek, bevillan közben a "nemtörődöm, link alak" kifejezés? (Természetesen apád hangján visszhangozva...)
• És az ambícióidat vajon mennyire töri le, hogy jól megtanultad: "Aki gazdag, az szemét, és lop, csal, hazudik."

Csak fel kell ismerni, hogy ezt a fajta hozzáállást a környezetünktől kaptuk, és hogy ezek nem a mi gondolatainkra épülnek. Az ilyen belső blokkok átformálásához nyilván segít, ha az ember felnőtt korában megvizsgálja ezeket a gyermekkorból származó "tartalmakat". De nevezhetjük őket viszonyulásnak, érzésnek, értéknek, elvnek vagy csak gondolatnak is. És ha felismertük ezeket a rossz mintákat, akkor neki kell állni átformálni őket. Pontosabban a saját életünkre vonatkozó részeket.

Vagyis nem kell - és nem is lehet - a szüleinket meggyőzni arról, hogy ez vagy az nem így van. Nekünk nem ettől lesz jobb. Hogy ő miért gondolja azt, amit gondol, az az ő dolga, az az ő élete. Az én dolgom pedig az, hogy felismerjem, mi az, ami valóban az enyém, és mi az, ami csak rám ragadt és ráadásul visszahúz.

Lehetséges.

Lehetséges.

Lehetséges. ;)

Virág Cecília

Nyitókép: iStockphoto