Pasiként nem vagyok sem a romantikus filmek elkötelezett híve, sem musicalrajongó. A dzsesszel is csak az elmúlt pár évben kezdtem el ismerkedni (főként gyilkos másnapokon fogyasztom). Most mégis egy romantikus musical mellett kampányolok teljes mellszélességgel!
Nehezen tudom eldönteni, hogy miért is írok most erről... Talán azért, mert az elmúlt években egy film sem volt rám akkora hatással, mint a Kaliforniai álom. És nagyon úgy tűnik: ezzel nem vagyok egyedül!
Olvastam valahol, hogy az Egyesült Államokban tömegdepressziós hatást váltott ki a film az emberekből - "post La La Land effect", vagy hogyan is nevezték el.
Történt ugyanis, hogy a film olyan impulzusokkal látta el a nézőket, amelyektől a varázslat világában kötöttek ki. Ezek után pedig már nem találták helyüket a szürke hétköznapokban. Egyszóval mintegy addiktívan rákaptak a magával ragadó érzelmek átélésének élményére. És mivel a valóságban nem tapasztaltak ilyet, elvonási tüneteket produkáltak.
Ez bizony szomorú, mert szerintem nem a film játszódott "Álomország tengerpartján", hanem a mi érzéseinkkel vannak gondok. Vagyis nem a film volt irreálisan érzelmes, hanem a modern valóság lett irreálisan érzelemmentes. Egy kicsit mintha ellaposodtunk volna érzelmileg: rohanó világunkban igényeljük az információk sebes áramlását, közben pedig arra törekszünk, hogy minél felszínesebben éljük meg (pár)kapcsolatainkat... És mindent felülír az a vezérelv, hogy:
Ha nincs benne érzés, nem is tudnak megsebezni!
Én például már arra sem emlékszem, mikor ismerkedtem utoljára nővel olyan közegben, ami nem a Tinder/Facebook kettőséből bontakozott volna ki.
Nem az önsajnáltatás a célja szösszenetem megírásának, de azért be kell látnom: nekem nagyon hiányzik az az élmény, hogy könyvtárban/színházban/utcán/közértben botoljak bele szentimentalizmusom régen keresett diszkrét vágyába, a hús-vér nőbe!
A hús-vér nő
A hús-vér nő az, akit csak és kizárólag személyesen ismerek meg. És akivel nem követem el azt a hibát, hogy az első találkozásunk előtt már egy komplett személyiséget építek fel köré a netes profilja alapján. Mert így sajnos csak növelem a csalódás esélyét...
Egy szó, mint száz, úgy esett, hogy a film után én is depis lettem egy kicsit. Na nem azért, mert nem volt meg benne a kötelező happy end, hanem mert rádöbbentett: az elmúlt években túlságosan is az internetre hagyatkoztam, ami az ismerkedést illeti. Az sem dobott a kedvemen, hogy a film szinte percenként szembesített azokkal a régi, ódivatú értékekkel, amikkel ma már szinte alig lehet találkozni. Olyan "apróságokra" emlékeztetett, hogy:
- csak azok az álmok válnak valóra, amelyek mellett a végsőkig kitartunk,
- döntéseinknek, tetteinknek bizony következményei vannak,
- és bizony vállalni kell értük a felelősséget!
Az utolsó pont kapcsán pedig szeretnék kikacsintani férfi társaimra! Hiszen akármekkora közhely is ez a megállapítás, jobb, ha elfogadjuk, és gyorsan visszanövesztjük a gerincünket – ha esetleg már elkopott volna a hosszú évek során...
Ha már erények és régi értékek: antik filozófusoktól napjainkig sokan hangoztatják a szeretet – és az ebből fakadó érzelem, a szerelem – fontosságát az életünkben. Ha pedig teljesen őszinték vagyunk magunkhoz: vitathatatlan, hogy az ember bizony akkor a legboldogabb, ha szerelmes, és ha viszontszeretik.
Voltam én is szerelmes. Még emlékszem: milyen volt legyőzhetetlennek érezni magam, és hogyan pergett le rólam a hétköznapok minden nehézsége csak azért, mert szerethettem és szeretve voltam.
És bevallom férfiasan, a szingliség minden előnye és izgalma ellenére hiányzik az, amit csak az élhet át, akit beborít az a bizonyos rózsaszín köd!
A film pedig ezeket az élményeket és emlékeket hozta vissza bennem – ez okozta a megtekintést követő röpke depimet.
Akkor most egyáltalán maga a film tetszett, vagy az, amit kiváltott bennem? Leginkább mindkettő.
Végeredményben részemről biztosan elugrok valamelyik moziba, hogy elcsíphessem még egyszer – talán kétszer! De most beteszek egy kis Coltrane-t a fülembe – pedig nem vagyok másnapos –, és elugrom könyvtárba, talán ott összefutok az én Emma Stone-ommal...
Farkas Sebestyén
Nyitókép: AFPforum
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
