Gyűlölöm a testvérem, kezdjek aggódni?

Habár nincs egy általánosan elfogadott törvény arra, hogy szeressük hozzátartozóinkat. Mégis úgy érezzük, ez kötelességünk, és zavar minket, ha nem így van. De most ne terjesszük ki ennyire a fókuszt, és koncentráljunk csak a testvérünkre/testvéreinkre.

Először is, evolúciós törekvésünk "jóban lenni" azokkal, akikkel sokban egyezik a génállományunk. Az ember társas lény. Még egy közhely. És mint ilyen, szüksége van másokra a túléléshez.

Másrészt fontos számunkra, hogy saját génjeinket tovább örökítsük. Erre természetesen van egy elég direkt módszer: a gyereket csinálni. De mi, emberek szeretünk minél biztosabbra menni, ezért nem árthat, ha indirekt módon, a saját génállományunkhoz nagyon hasonló génállományok (tehát a testvéremé) is tovább öröklődnek.

Persze manapság már viszonylag kevés ember fejében suhan át a fenti gondolatmenet. Ez inkább már egy ösztön, ami bennünk munkálkodik. És bármennyire is tudatosnak gondoljuk magunkat (hiszen nem ösztönlények vagyunk, mint az állatok!), bizony-bizony elég sok döntésünk mögött ott találjuk az ösztön-maradványokat.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy csakis önös érdekből érezhetünk szeretetet testvéreink iránt. Ez inkább arra lehet magyarázat, miért érezzük rosszul magunkat, ha éppen nem így érzünk irántuk.

És akkor menjünk még egy lépcsőfokkal közelebb az egyénhez! Általában nem csak a világ "elvárása", hogy szeressük testvéreinket, hanem közvetlen rokonainké is. Gondolok itt elsősorban a szüleinkre. Ez nem is szorul magyarázatra. De azért én mégis hozzátennék valamit. A magasztos és általában őszinte motiváció mögött a szülőknek más "haszna" is származik ebből a szeretetből. Gondoljunk csak arra, hogy két, egymást szerető gyerek jobban eljátszik egymással, esetleg vigyázni is tudnak egymásra. Egy gonddal kevesebb!

Nem azt mondom, hogy erre kell törekedni, de el kell fogadni, hogy vannak olyan esetek, mikor két ember, bármilyen százalékban is egyezik a génállományuk, egyszerűen nem jön ki egymással és kész. Van az a pont, amikor be kell látni, hogy bár mindent megtettünk, a jó viszony érdekében, ez egyszerűen lehetetlen.

Szerintem, ha elérkeztél ehhez a ponthoz, a legjobb, amit tehetsz, hogy elfogadod, és - úgymond - tovább lépsz.

Viszont ami minden esetben fontos: magatok mögött kell hagyni a sérelmeket, konfliktusokat, félreértéseket, és élni az életet. Úgy, hogy elfogadjátok, az esetleges családi találkozók alkalmával ott lesz a kísértés, hogy minden elölről kezdődjön.

Nem baj. Ne akard meggyőzni. Ő dolga és nem a tied.

Hidd el, nem éri meg újrakezdeni a nézeteltérések tisztázását. Erre több okot is tudok mondani.

• Először is ott vannak a szülők. Sokszor ezt a helyzetet ők élik meg a legnehezebben. Hiszen két (vagy több) olyan emberről van szó, akiket remélhetőleg nagyon szeretnek, és ők mégis valamiért nem jönnek ki egymással. Ilyenkor előtör saját maguk hibáztatása. Úgyhogy ezekben az esetekben fontos tisztázni velük, hogy felesleges bűnbakokat keresni. Senkinek nem lesz tőle jobb. Ezért ha másért nem, az érdekükben célszerű a már említett családi összejöveteleken megtartani legalább a semleges légkört. Egyfajta "békés közös térben tartózkodás" állapotot.

• Másodsorban ott van a saját családunk, akikkel életünk további részét szeretnénk tölteni. Saját gyerekeink számára nehezen feldolgozható élmény, ha azt látják, apa/anya képtelen úgy megmaradni a testvérével, hogy 1-2 cifrább káromkodás és egymás melegebb éghajlatra való elküldése ne hangozzon el. Egy gyereknek minden konfliktust nehéz átélni, pláne ha közvetlen hozzátartozókról van szó. Óvjuk őket ettől!

• Harmadszor és nem utolsósorban, ott vagyunk mi. Saját magunk jóléte fontos tényező ahhoz is, hogy mások jóllétével tudjunk foglalkozni. Ha őrlődünk ezeken a negatív érzéseken, az direkten vagy indirekten kihat mindennapjainkra. Ezt ne engedjük meg!

Összefoglalva tehát, gyűlölni a testvérünket nem a legpozitívabb dolog a világon. De mégis van, hogy nincs mit tenni, és nem tudunk úgy állni a testvérünkhöz, ahogy az általában elvárják. Ne ostorozzuk magunkat, de tartsuk észben, hogy cselekedeteink közeli hozzátartozóinkra is hatással vannak.

Ezért próbáljuk meg minél kevesebb direkt gyűlölettel és konfliktussal lezárni a helyzetet, ezáltal megóvva környezetünket és magunkat a kínos jelenetektől.

Vértes Zoé

Nyitókép: iStockphoto