Számos olyan regényt és filmet ismerünk, amiben egy olyan zsidó családot, férfit vagy nőt ismerhetünk meg, aki túlélte a borzalmakat, de az ott megélt események örökre meghatározzák a hátralévő életét. A holokauszt áldozatainak története egy mindmáig kimeríthetetlen téma. Folyamatosan napvilágra kerülnek azok a nem mindennapi történetek, amik olyan megrázó eseményeket mondanak el, amiről mi a mai nyugodt életünkben még rémálmainkban sem gondolunk.
A legtöbb Auschwitzban játszódó film regény vagy sorozat azt mutatja be, hogy milyen volt az élet a csíkos pizsamába öltöztetett, halálra dolgoztatott, csontsoványra fogyott, fogvatartott zsidók számára. A haláltáborok barakkjaiban olyan méltatlanul bántak az emberekkel, ahogy a legtöbben az állatokkal sem tennénk. Belegondolni sem tudunk abba a szenvedésbe és fájdalomba, amit azoknak kellett átélniük, akik pontosan tudták, hogy minden egyes nappal nem csak a fogság, de az életük végéhez is közelebb vannak.
A legkönnyfakasztóbbak talán azok a történetek, amiket azok a kisgyerekek mesélnek el, akiknek egy kegyetlen koncentrációs táborban kellett egy szempillantás alatt felnőtté válniuk. A csíkos pizsamás fiú című film óriási sikert aratott, amikor 2008-ban megjelent a mozivásznon. Ahogy a címéből is lehet következtetni, a történet egy csíkos rabruhába öltöztetett kisfiúról szól, aki a kerítés másik oldalán összebarátkozik az éppen vele egyidős német kisfiúval. Az acél súlyú tragédiát még a legerősebb lelkű nézőnek is hosszú órákba telik feldolgozni.
Ezzel a történettel veszi fel a versenyt, az az ifjúsági regény, amit Lucy Adlington vetett papírra, és egy tizennégy éves kislány szemüvegén át láttatja az olvasóval a németek által működtetett gyilkoló tábort. Már az is meghökkenésre ad okot, hogy valaki ifjúsági regényt ír a történelem e borzalmakkal teli időszakáról. Ám Lucy Adlingtonnak ez nem jelentett nehézséget, hiszen könnyed, magával ragadó történetet oszt meg az olvasóival. A piros szalag című ifjúsági regény központi témája a második világháború mellett a szabászat, a varrás, és a divat. Néha olyan aprólékosan mesél az anyagok finomságáról, hogy el is felejtjük, hogy egy haláltáborban vagyunk. A történet helyszíne ugyan egy valós hely, hiszen az auschwitzi tábor parancsnokának felesége által létrehozott szabászat valóban létezett, de a szereplőket az író teremtette.
A történet főszereplőjét, a tizennégy éves Ellát az utcáról gyűjtik be, amikor barátnőjével az iskolából sétál hazafelé. Egészen Auschwitz-Birkenauig viszik, amely a regényben csak Nyírliget néven szerepel. A kislány a Felső Ruházati Műhelyben kap munkát, ahol kivételes tehetségével azonnal kitűnik társai közül. Ella remekül szab és varr, hiszen a nagymamája a divatszakma minden praktikájára megtanította.
A kislány gyermekkora óta saját szalonról és csodaszép ruhákról álmodozik. Amikor a műhelybe kerül, gyönyörű luxus minőségű anyagokkal dolgozhat, de ő maga csak egy kopott csíkos ruhát kap, pontosan úgy, mint az összes többi fogvatartott. Ám még ez sem zavarja annyira a kamaszlányt, hiszen a csipkék, tüllök, fodrok világában úgy érzi, hogy azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret.
Első munkanapján még nem is sejti, hogy a varroda nem egy átlagos divatszalon, és a megrendelőik sem egyszerű hétköznapi emberek. Hamar kiderül, hogy német tisztek feleségeinek készülnek a nem mindennapi szabású és anyagú méregdrága ruhák.
Amikor rájön, hogy itt minden nappal egyre kevesebb esélye van a túlélésre, egyértelművé válik előtte, hogy minden egyes öltéssel az életéért küzd. A vele együtt dolgozó lányokkal akár barátnők is lehetnének, ám ezen a helyen nincs helye barátságnak, hiszen, aki hibázik vagy másokon segít, az a saját életét teszi még nagyobb kockára.
A regény egy kamasz szemén keresztül láttatja a második világháború miatt fogvatartott zsidók életét. A történet szereplői ugyan kitaláltak, de az írónő, Lucy Adlington auschwitzi varrónők igaz történeteit vetette papírra.
A megrázó történet egy új perspektívából, egy élni akaró tini lányon keresztül mutatja be a koncentrációs tábort. A regény egyszerre magávalragadó és megrázó is.
„Amikor először hallottam róla, hogy emberek felszálltak a kéménybe, azt hittem, úgy értik, hogy ki kellett tisztítaniuk őket, mint a kéményseprőknek. Szerettem volna továbbra is ezt hinni, de ahhoz túl sok volt a füst, túl sok volt a hamu. Túl sok ember érkezett és tűnt el. Ne gondolj rá. Gondolj a ruhákra."
Makra Lídia
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.