Nem is kellett több, G.w.M azonnal beleállt a parttalan vitába - amibe Bochkor Gábor is belekeverte magát -, majd lefotózta a blokkokat (egy hatalmas köteg készpénzzel a sarokban), bizonygatva, hogy márpedig sokszorosan telik neki a Gucci-szettekre.
De miért pont a Gucci? Egyáltalán, mitől Gucci a Gucci? Gondoltuk, ha már az utóbbi időben ennyiszer merült fel a márka neve, ideje összeszedni róla pár érdekességet, hogy mindenki képbe kerülhessen a hazai botrányt kiváltó luxus márkával.
A Gucci mögött álló férfit Guccio Guccinak hívták, 40 éves volt, amikor megalapította a márkát, és haláláig ő vezette a céget. Az ő nevéből származik a dupla G logó, de érdekes módon nem Guccio tervezte, hanem 1953-as halála után, 1960-ban hozták létre, hogy tisztelegjenek a neve előtt.
Guccio Gucci liftkezelőként dolgozott London egyik elegáns szállodájában, a Savoyban. Ott ismerkedett meg olyan híres emberekkel, mint Winston Churchill vagy Marilyn Monroe, akik megihlették a márka megalapítására.
Az alapító a márkát kezdetben bőráru és bőrönd gyártó cégként hozta létre, 1921-ben indult el az olaszországi Firenzéből. Vezető mecénásai lovas arisztokraták voltak, akik pont a lovas felszerelések miatt preferálták a márkát. Innen van a népszerű Gucci lovas táska is.
Az 1980-as években a cég közel került a teljes csődhöz, mivel számos botrányos sztori jelent meg a Gucci családról. Csak akkor kezdte visszanyerni a pozícióját, amikor 1994-ben Tom Fordot nevezték ki kreatív igazgatónak. Ford hozta vissza a márkába a hagyomány és az innováció érzését.
A Gucci közel 20 éve ápol partneri viszonyt az UNICEF-fel, ami azt jelenti, hogy a nyereségük egy százalékát a szervezetnek adományozzák, ezzel segítve, hogy a harmadik világ országaiban a gyerekek jobb oktatást és tiszta vizet kapjanak.
A Gucci a 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját a londoni Westminster Abbey-ben mutatták be. A márka volt az első divatház, amely bemutatót rendezett ezen a történelmi helyen.
Az első divatbemutatóra azonban csak hatvan évvel a márka megalapítása után került sor, Firenzében, ahonnan az egész márka útnak indult.
A márka rajongói között olyan nevek szerepelnek (természetesen G.w.M mellett) mint Elizabeth Taylor, Grace Kelly, Rihanna, Blake Lively, Brad Pitt, Drew Barrymore, Kate Moss.
Több világhírű tervező dolgozott már a Guccival, köztük Stella McCartney és Alexander McQueen.
A Gucci "Genius Jeans" bekerült a Guinness-rekordok közé, mint a világ legdrágább farmernadrágja. 1998-ban 3134 dollárra (körülbelül 1.163.278 forintra) becsülték.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.