Majd a reneszánsz korban az olasz művészek az emberi test szépségét ünnepelték, a táj háttérben maradt, nem számított, és az egyszerű emberek megjelenítése sem volt méltó téma. Pieter azonban nagy előszeretettel ábrázolta hazája vidéki életének jeleneteit, ezért paraszt Bruegelnek is nevezték.
Olyan apró kis részleteket is belecsempészett műveibe, amiket azután egyfajta rejtett tárgyakat tartalmazó képpé sűrített. Ezeket a jeleneteket és figurákat szabad szemmel alig láthatjuk, csak alapos szemlélődéssel vehetjük észre. Első látásra ez a téli festmény nyugalmat és békét áraszt, de engedjünk meg magunknak egy második, sokkal figyelmesebb pillantást erre a téli idillre!
Fáradt vadászok csoportja tart hazafelé a kutyafalkájukkal, a zsákmányuk meglehetősen csekély, csak egy nyavalyás rókát tudtak elejteni. Szarvascomb nem került az egyszerű falusiak asztalára, ők kisvadra és madarakra vadászhattak, a nagyvad az erdő tulajdonosának járt.
Még izgalmasabb, ha vesszük a fáradtságot, és az egyes képrészleteket nézzük meg alaposabban. Figyelemreméltó a kocsmánál folyó jelenet. A csapszék előtt tüzet raknak, valószínűleg disznót készülnek perzselni. Annak idején a disznók az erdőben keresték meg a táplálékukat, és amikor beköszöntött a tél, és a fagyott földön már nem találtak élelmet, levágták őket.
A csapszék cégére ferdén fityeg a szélben - ami célzás a hiányzó vadászszerencsére. A kocsmáknak általánosságban rossz hírük volt, mivel ott mindenféle népek megfordulhattak, kereskedők, vándorlegények, szerencselovagok, vagy éppen haramiák, és egy zárt közösségben, ahol mindenki ismert mindenkit, az idegenek mindig gyanúsak voltak.
Van itt még egy épület, amiről ma nem is gondolnánk, hogy legalább olyan rossz híre volt, mint a kocsmának. Ez pedig a vízimalom, amit a kép jobb oldalán láthatunk. Tudnunk kell, hogy akkoriban a liszt volt a legfontosabb élelmiszer, nem hiába nevezték a búzát életnek. A molnárokról pedig az a hír járta, hogy becsapták az ügyfeleiket, a malmokat pedig főleg télen, amikor nem volt őrlés, bordélyházként üzemeltették. Ezért egyáltalán nem véletlen, hogy Bruegel képén is éppen a kocsma és a malom szorult a kép szélére.
Egészen hátul, a templom és a híd között kéménytüzet láthatunk, aminek az oltásában legalább 8 ember vesz részt, és ketten szaporázzák a lépteiket abba az irányba. Először szinte észre sem vesszük ezt a részletet, ami szintén jól mutatja a mindennapos élet nehézségeit.
Lent, a befagyott tavon az emberek a saját maguk által kreált korcsolyáikon siklanak vagy csúszkálnak. Abban a korban a közösségi életet többnyire a szabadban élték, az igazi találkozóhelyek a piacok és a kutak voltak, télen pedig a tisztára söpört jégfelületek. A házakon belül nem sok minden történhetett, egyetlen teret fűtöttek csak, aminek sokszor nyitott kéménye volt, és alaposan befüstölte a helyiséget.
Az ablakok kicsik voltak, az olajmécsesek és faggyúgyertyák kevés fényt adtak, a világosabban égő gyertyákat pedig csak a jobb módúak engedhették meg maguknak. A legfontosabb közösségi terek persze a templomok voltak, nem véletlen, hogy a festő képén is jól láthatóak. Itt egész évben találkozhattak a falu lakói.
A festményén nem láthatunk gyönyörű pucér vagy félpucér istenségeket, drága ruhákba öltözött nemeseket és uralkodókat. Sőt, figurái szokatlanok és újszerűek, hiszen az egyszerű népet festette meg, férfiakat és nőket, akik dolgoznak, esznek, táncolnak, korcsolyáznak vagy éppen vadászatból térnek haza. Legtöbbször esetlenül suták és szegényesen öltözöttek. Éppen az ellentétei az idealizált reneszánsz felfogásnak.
Nyitókép: Wikipedia
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.