

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy olyan művész, aki még életében felépítette a saját emlékművét és ezzel együtt, a saját múzeumát is. Ezt az építészt, Bory Jenőnek hívták. A férfi 1912-ben talált rá a Mária-völgy paradicsomba illő egy holdnyi kis területére. A telken addig gyümölcsfákat és szőlőket termesztettek, a présházban a szőlőből bort készítettek, a friss borokat pedig egy hatalmas borospincében tárolták.
Az építész megvásárolta a birtokot, és elsőként lakássá, és műteremmé alakított a kis présházat. A műterem azért is volt kiemelten fontos, mert ott nem csak ő készíthette el csodálatos szobrait, de felesége festményeinek is otthont adott. Jenő, már ekkor tudta, hogy erre a gyönyörű vidékre egyszer egy lélegzetelállító kastélyt épít majd, ám tervének megvalósításával megvárta az első világháború végét. A nehéz időszak után, amikor már elegendő vagyona volt ahhoz, hogy belevágjon a munkába elkezdődött az építkezés, ami 41 évig tartott.
Az 1934-ben elkészült várnak, mindenhonnan a csodájára jártak. A kíváncsi látogatókat maga Bory Jenő vezette körbe, és hosszasan mesélt nekik az épület stílusjegyeiről. A palotának néhány hét alatt az egész országban híre ment. Bory Jenő, saját kezével építette a várat, ezért saját műalkotásának tekintette azt, amely évről évre egyre szebb lett, folyamatosan terjeszkedett, és számos díszítménnyel gyarapodott.

A vár, két eszmei centrumon nyugszik, elsősorban a hitvesi szeretet kápolnáján és a csodaszép műtermen, mindkettő egyértelműen Jenő és szerelme mesébe illő kapcsolatát szimbolizálja. Hiszen az elkészült palota a házaspár közös műalkotása is, amellyel egyszerre emeltek emléket a művészi álmaiknak, és a földöntúli szerelmüknek is. A várat és annak a kertjét Jenő szobraival és felesége csodaszép festményeivel díszítették fel. A palota legnagyobb különlegessége, hogy külső és belső tereiben a legváratlanabb helyen sokatmondó motívumok tűnnek fel.
Üvegfestmények, és mozaik őrzik a Bory házaspár nem mindennapi szerelmét. Hiszen ezek a felbukkanó mintázatok nem a rajzasztalon és a papírlapon születtek, hanem az alkotási vágy pillanatában a helyszínen jöttek világra. Művészetbe zárt szerelmi vallomások, amelyekkel az épület falára rajzolva vagy a betonba vésve hagytak egymásnak romantikus üzeneteket. Ettől romantikusabbat talán senki sem álmodhat magának. Bory Jenő ezzel a várral olyan nászajándékot adott a párjának, ami haláluk után is megidézi őket, és azt a szeretetet és tiszteletet is, amit egymás iránt éreztek. Hiszen nemcsak házastársai voltak egymásnak, hanem alkotótársai is.
A műterem és a hálószoba ugyanolyan szerelemmel és teremtő szenvedéllyel teli hely volt a lakásukban. Bory Jenő nem csak építész és szobrász volt, hanem kőműves is, aki egészen haláláig építette, csinosította a gyönyörű alkotását. A palotában hét torony, harminc kisebb és nagyobb szoba, és három műterem is megtalálható. A szobrokkal, festményekkel díszített vár olyan akár egy elvarázsolt sziget, amit az odalátogatók csak fájó szívvel tudnak maguk mögött hagyni.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!