A szolgálólány meséjének folytatása az év csalódása?

A naplóforma nagyszerű ötlet, Lydia néni narrációja élvezetes, Agnesé korrekt. Nicole viszont a régi Denise-féle tiniregények hangulatát idézi: a szerző elképzelte, hogyan beszélnek ma a tinik, de nem igazán járt sikerrel. Sokszor volt az az érzésem, hogy a párbeszédeknek csupán annyi a céljuk, hogy teológiai nézeteket és ideológiai különbözőségeket mutassanak be, de a karaktereket nem árnyalják.

Apropó, karakterek: sajnálom, hogy Lydia néni kezdettől fogva bosszút forral, nem pedig fokozatosan, a rendszerből kiábrándulva áll át az Erő... bocsánat, a lázadók oldalára. Na, nem azért - simán el lehet róla képzelni, hogy akkora játékos, hogy mindenkit megtéveszt - ő Atwood legjobban kibontott és megírt karaktere evör!

Ezen az "aprócska" logikai bukfencen képes voltam túllépni, és a cselekményt feszült élvezettel követtem. Egészen addig a pontig, amíg ki nem derült, hogy a Kis Nicole-t (gyors félkatonai kiképzés után) Gileadba küldi a Mayday, hogy beépüljön. Azonnal elszabadult a fantáziám: vajon ez a 16 éves lány lesz Margaret Atwood Katniss Everdeenje, aki maga sincs tisztában erejével és karizmájával?

Így a Tizenkettedik Körzet lázadójához hasonlóan, Nicole is milliókat ébreszt majd fel pusztán a létével? És ahogyan az éhezők viadalából felkelés, majd puccs lett, úgy vajon Nicole is kihasználja azt, hogy mindkét oldalon szimbólummá vált? Milliókat állít majd a nemes ügy, a rezsim megbuktatása mögé? Izgatott voltam: vajon hogyan és mi lesz az eszközük erre ott, ahol a nők nem olvasnak, és nincs szabad sajtó, de még média se?

Az az érzésem támadt, hogy semmi logika és következetesség nincs abban, hogy miért Gilead és Kanada egyik legfontosabb, szimbolikus figuráját kell postásnak használni. Aki amúgy, egy tapasztalatlan, képzetlen, heves természetű kamaszlány. A szerző egyszerűen csak azt a rajongói igényt igyekszik kiszolgálni, hogy megtudjuk, mi van June második lányával. És ha már ezt tudjuk, szeretnénk őt hősként látni, aki mindenkit megment, aztán könnyek között egyesül elveszett édesanyjával. Hiszen, micsoda elégtétel ez June számára, hogy gyerekei nem csupán szabadok, de népüket is felszabadították! Valódi katarzis...

És ha már itt tartunk, postásmunka és üzenetek... A Testamentumok egyik kulcsfontosságú fordulata, a mikropontban elhelyezett, bőr alá ültetett üzenet volt, ami a rezsim azonnali bukását vonta magával. De mégis milyen üzenetről lehetett szó? A korábbi, brosúrákban kicsempészett üzenetekből a kanadaik már pontosan tudták, hogy Gilead nem csak simán korrupt. Egy velejéig romlott fundamentalista szekta, amely a nőket és a gyerekeket minden szinten abuzálja.

Az a tény, hogy megtudunk néhány szaftos részletet pedofil fogorvosokról, nejüket titokban kiiktató parancsnokokról, túl sokat már nem árnyal a képen. Annyit biztosan nem, hogy hirtelen felkelést szítson Kanadában, ami aztán a szomszédos gileadi peremterületekre is átterjed, és tovább lángolva puccsra tüzeli egész Gileadot.

Azért a karakterfejlődéssel és a cselekménnyel kapcsolatos csalódottságom ellenére élveztem a könyvet! Hiszen gyönyörűen bemutatja, hogy a tiszta eszméket hogyan használhatja saját önös céljaira egy vérszomjas, pusztító, korrupt rendszer. És hogy milyen könnyen átprogramozhatóakaz emberek, pusztán a szocializáció által.

Atwood nemcsak a gileadi hívők és kanadai ellenállók mentalitását mutatja be tökéletesen. Azt is érteni kezdjük, miért utaztak tömegével nyugat-európai fiatal lányok az Iszlám Államba, hogy eladják őket ötödik feleségnek vagy szexrabszolgának. És hogy mi történik akkor, ha a nőket megfosztjuk egy sor olyan joguktól, amelynek természetesnek kellene lennie, ám már most sem mindenhol az.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock