II. Fülöp uralkodott az országukon, és a legfőbb célja az volt, hogy a protestáns Hollandiát újra katolikussá tegye. A más vallásúaknak át kellett térniük vagy el kellett menekülniük a spanyol fennhatóság alól. Leiden polgárai azonban szerencsések, mert képesek voltak időben ellenállni a spanyol támadásoknak és fegyverszünetet tudtak kiharcolni. Ezekben a nehéz időkben a hazájukból menekülni kényszerülő flamand takácsok érkeztek ide, akik felvirágoztatták a gazdaságát és fontos textilközponttá tették azt.
Rembrandt családja már sok éve élt ebben a városban a Rajna partján, ahol egy malmot üzemeltettek. Itt jött világra kilenc gyerek közül nyolcadikként a festő. És mivel a malom a Rajna (hollandul Rijn) mellett állt, Rembrandt később a neve mellé csatolta a von Rijn tagot, ami a családi neve részévé vált. Az apa mint malomtulajdonos, a jómódú polgárok közé tartozott, így taníttatni tudta a meglehetősen okosnak tartott fiát.
Azonban a fiatal fiú felfedezte magában a festés és rajzolás iránti szenvedélyt, és hamarosan a szülők hozzájárulásával festői tanulmányokba kezdett. Később Amszterdamba költözött, hogy ott egy keresett történelmi festő tanítványa lehessen. Nála olyan festészeti eljárást tanult, ami nem a nagy olasz mesterek utánzásán alapult. A festmények témájukban és megfestésükben olyannyira valósághűek voltak, hogy a szemlélő úgy érezhette, valós jelenetet lát maga előtt. Nem ok nélkül tartották akkoriban a művészetteoretikusok a legnehezebb és legmagasabb rangú művészeti műfajnak a történeti festészetet.
A tanonc évek után visszatért Leidenbe, és önálló festőként kezdett dolgozni. Egyre biztosabban használta a fény és árnyék játékát, képein a legfontosabb részeket mindig megvilágította, a kevésbé fontosakat pedig sötétebb tónusokba burkolta. Hamarosan ismert festő lett, festményei mindenfelé keresettek voltak, pedig csak 22 éves volt. Már a tanonc éveiben felfigyelt rá Uylenburgh, a sikeres műkereskedő, aki rábeszélte a fiatal művészt, hogy költözzön át ismét Amszterdamba, ahol lakhatást is biztosított neki a saját házában.
A gazdag Amszterdam ekkoriban sok festőnek volt a célpontja. A városban a polgárok jólétben éltek, amit a műhelyek sokasága és a pompás házak is jól mutattak. Amíg a holland városok többsége a spanyol iga alatt sínylődött, a felszabadult Amszterdam magába szívta azt a sok kézművest és kereskedőt, aki a városba menekült. Nem csoda, hogy a jómódú polgárság a tehetséges Rembrandtot is megbízásokkal halmozta el. Portrékat készíttettek magukról és családjukról, így a festő hamarosan a város legkeresettebb portréfestője lett. A sablonos alkotásmódtól alaposan eltérő technikát talált ki: a csoportképet. Ahol nem mozdulatlanul egymás mellé ültetve festette meg az embereket, hanem tevékenységük közben.
Nemcsak a gazdag polgárság lelkesedett Rembrandt művészetéért, még a királytól is kapott megbízást egy mitológiai történet megfestésére. Egyébként is nagyon jól alakult a festő élete, ebben az időben léphetett be a festők céhébe, már mesterként működhetett és számos tanulót alkalmazhatott. Ugyan a céhszabály előírta, hogy egy mesternek maximum három inasa lehet, de Rembrandt fütyült a szabályzatra. Mivel sokan szerettek volna nála tanulni, így a műhelye inkább valamiféle művészeti iskolára hasonlított. Olyan művek születtek a vezetése alatt, amelyek az utolsó vonásig megegyeztek az övéivel.
Magánéletében is megtalálta a boldogságát, feleségül vette műkereskedőjének unokahúgát, Saskiát, aki festményei tucatjainak a főszereplője lett. Hatalmas házat vásárolt és sorra születtek a gyermekei, akik közül azonban csak egy fiú, Titusz maradt életben. Rembrandt ebben az időben kezdett bele a műgyűjtésbe és műkereskedelembe is, hatalmas sikereket élhetett meg, festett, kereskedett, és rettenetesen sokat keresett.
Hamarosan azonban elképesztő sorscsapások érték: először az édesanyja, azután a felesége, Saskia halt meg. Innentől kezdve már semmi sem olyan volt, mint azelőtt. Rettenetesen megrázták és megváltoztatták a művészt az események, ami a festészetén is jól láthatóvá vált. A festményei sokkal kisebbek lettek, és nem törekedett arra, hogy sokat fessen, ezzel visszaesett a bevétele, ami ahhoz vezetett, hogy elvesztette a megszokott anyagi biztonságát. A kiadásai jelentősen magasabbak voltak, mint a bevételei, már egyáltalán nem tudta kezelni a helyzetet, adósságokban vergődött.
Ekkor kapcsolatba bonyolódott azzal a fiatal nővel, aki a felesége halála óta a fiával törődött - de érzelmek nem fűzték hozzá. Amikor azonban beleszeretett a még fiatalabb szobalányába, Hendrickjébe, a házvezetőnő házasságot és a becsületén ért sérelmének rendezését követelte rajta. Rembrandt a nagy sárdobálás után mondvacsinált indokkal megvádolta és börtönbe záratta az asszonyt.
Ezzel elhárult az akadály a furcsa szerelmespár előtt, akik ezek után együtt folytatták az életüket. Még közös gyermekük is született, mi pedig örülhetünk a számtalan remek késői festménynek, amit a művész ifjú partnernőjéről festett. Azonban újabb sorscsapások érték: először Hendrickje halt meg, majd a fia. A festő egyedül maradt 14 éves kislányával. Rembrandt 63 éves korában halt meg összetörve, adósságokban úszva, a legnagyobb szegénységben. A nevét ismerték és tisztelték, de a művészetének járó méltó elismerést igazán az utókor adta meg számára.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.