Amikor Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606. július 15-én megszületett Leidenben, a hollandok éppen 38 éve háborúztak már a spanyolokkal.
II. Fülöp uralkodott az országukon, és a legfőbb célja az volt, hogy a protestáns Hollandiát újra katolikussá tegye. A más vallásúaknak át kellett térniük vagy el kellett menekülniük a spanyol fennhatóság alól. Leiden polgárai azonban szerencsések, mert képesek voltak időben ellenállni a spanyol támadásoknak és fegyverszünetet tudtak kiharcolni. Ezekben a nehéz időkben a hazájukból menekülni kényszerülő flamand takácsok érkeztek ide, akik felvirágoztatták a gazdaságát és fontos textilközponttá tették azt.
Rembrandt családja már sok éve élt ebben a városban a Rajna partján, ahol egy malmot üzemeltettek. Itt jött világra kilenc gyerek közül nyolcadikként a festő. És mivel a malom a Rajna (hollandul Rijn) mellett állt, Rembrandt később a neve mellé csatolta a von Rijn tagot, ami a családi neve részévé vált. Az apa mint malomtulajdonos, a jómódú polgárok közé tartozott, így taníttatni tudta a meglehetősen okosnak tartott fiát.
Azonban a fiatal fiú felfedezte magában a festés és rajzolás iránti szenvedélyt, és hamarosan a szülők hozzájárulásával festői tanulmányokba kezdett. Később Amszterdamba költözött, hogy ott egy keresett történelmi festő tanítványa lehessen. Nála olyan festészeti eljárást tanult, ami nem a nagy olasz mesterek utánzásán alapult. A festmények témájukban és megfestésükben olyannyira valósághűek voltak, hogy a szemlélő úgy érezhette, valós jelenetet lát maga előtt. Nem ok nélkül tartották akkoriban a művészetteoretikusok a legnehezebb és legmagasabb rangú művészeti műfajnak a történeti festészetet.
A tanonc évek után visszatért Leidenbe, és önálló festőként kezdett dolgozni. Egyre biztosabban használta a fény és árnyék játékát, képein a legfontosabb részeket mindig megvilágította, a kevésbé fontosakat pedig sötétebb tónusokba burkolta. Hamarosan ismert festő lett, festményei mindenfelé keresettek voltak, pedig csak 22 éves volt. Már a tanonc éveiben felfigyelt rá Uylenburgh, a sikeres műkereskedő, aki rábeszélte a fiatal művészt, hogy költözzön át ismét Amszterdamba, ahol lakhatást is biztosított neki a saját házában.
A gazdag Amszterdam ekkoriban sok festőnek volt a célpontja. A városban a polgárok jólétben éltek, amit a műhelyek sokasága és a pompás házak is jól mutattak. Amíg a holland városok többsége a spanyol iga alatt sínylődött, a felszabadult Amszterdam magába szívta azt a sok kézművest és kereskedőt, aki a városba menekült. Nem csoda, hogy a jómódú polgárság a tehetséges Rembrandtot is megbízásokkal halmozta el. Portrékat készíttettek magukról és családjukról, így a festő hamarosan a város legkeresettebb portréfestője lett. A sablonos alkotásmódtól alaposan eltérő technikát talált ki: a csoportképet. Ahol nem mozdulatlanul egymás mellé ültetve festette meg az embereket, hanem tevékenységük közben.
Nemcsak a gazdag polgárság lelkesedett Rembrandt művészetéért, még a királytól is kapott megbízást egy mitológiai történet megfestésére. Egyébként is nagyon jól alakult a festő élete, ebben az időben léphetett be a festők céhébe, már mesterként működhetett és számos tanulót alkalmazhatott. Ugyan a céhszabály előírta, hogy egy mesternek maximum három inasa lehet, de Rembrandt fütyült a szabályzatra. Mivel sokan szerettek volna nála tanulni, így a műhelye inkább valamiféle művészeti iskolára hasonlított. Olyan művek születtek a vezetése alatt, amelyek az utolsó vonásig megegyeztek az övéivel.
Magánéletében is megtalálta a boldogságát, feleségül vette műkereskedőjének unokahúgát, Saskiát, aki festményei tucatjainak a főszereplője lett. Hatalmas házat vásárolt és sorra születtek a gyermekei, akik közül azonban csak egy fiú, Titusz maradt életben. Rembrandt ebben az időben kezdett bele a műgyűjtésbe és műkereskedelembe is, hatalmas sikereket élhetett meg, festett, kereskedett, és rettenetesen sokat keresett.
Hamarosan azonban elképesztő sorscsapások érték: először az édesanyja, azután a felesége, Saskia halt meg. Innentől kezdve már semmi sem olyan volt, mint azelőtt. Rettenetesen megrázták és megváltoztatták a művészt az események, ami a festészetén is jól láthatóvá vált. A festményei sokkal kisebbek lettek, és nem törekedett arra, hogy sokat fessen, ezzel visszaesett a bevétele, ami ahhoz vezetett, hogy elvesztette a megszokott anyagi biztonságát. A kiadásai jelentősen magasabbak voltak, mint a bevételei, már egyáltalán nem tudta kezelni a helyzetet, adósságokban vergődött.
Ekkor kapcsolatba bonyolódott azzal a fiatal nővel, aki a felesége halála óta a fiával törődött - de érzelmek nem fűzték hozzá. Amikor azonban beleszeretett a még fiatalabb szobalányába, Hendrickjébe, a házvezetőnő házasságot és a becsületén ért sérelmének rendezését követelte rajta. Rembrandt a nagy sárdobálás után mondvacsinált indokkal megvádolta és börtönbe záratta az asszonyt.
Ezzel elhárult az akadály a furcsa szerelmespár előtt, akik ezek után együtt folytatták az életüket. Még közös gyermekük is született, mi pedig örülhetünk a számtalan remek késői festménynek, amit a művész ifjú partnernőjéről festett. Azonban újabb sorscsapások érték: először Hendrickje halt meg, majd a fia. A festő egyedül maradt 14 éves kislányával. Rembrandt 63 éves korában halt meg összetörve, adósságokban úszva, a legnagyobb szegénységben. A nevét ismerték és tisztelték, de a művészetének járó méltó elismerést igazán az utókor adta meg számára.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
