Így alakultak a szépségideálok a történelem során.

Így mondhatjuk, hogy képileg már akkor is jelen voltak, amikor még nem írtak róluk, és jóval azelőtt, hogy szóhoz juthattak volna. Viszont ha jól megnézzük a képeket, akkor láthatjuk, hogy nagyon sok mindenről mesélnek nekünk: a mindennapi életről, az erkölcsi elképzelésekről, és nem utolsósorban az adott kor, korszak szépségideáljáról.

Már az antik szobrászok az atléta termetű szobraikban megformázták az ideálisan arányos, szép testet. Azonban minden korszak másképp interpretálta ezt az ideált, és a különböző korok festményei jól mutatják, hogy a kortársak mit értettek szép arc vagy test alatt. Hiszen a középkori Éva ábrázolásokat világok választják el a reneszánsz madonna ábrázolástól.

De ki mondja meg, hogy ki és mi a szép?

Elég egy pillantást vetni az elmúlt korok női szépségideáljaira, és máris megláthatjuk, hogy az elképzelésünk a szépségről milyen mulandó és változékony. És mennyire összefügg a koronként változó divattól és az adott kultúrától. Ha egy évszázad előnyben részesítette a finom, törékeny szépséget, akkor az azt követő korszak láthatóan a testiséget emelte ki.

A 20. századi mozgáskultúra hatására érvényesül a karcsúság ideál. Az önfegyelem lett a legfelsőbb parancs, a mérleg a legfontosabb kontroll, a diéta és a rossz lelkiismeret pedig az állandó kísérő. De mára már az elismert szépségért folytatott versenyben megfelelni ez sem elegendő, így botoxszal és műtétekkel segítenek be. A női test konzumtárgy lett, amit manipulálni lehet.

A hajviseletek és a smink krónikája

Voltak korok, amikor a haj nem látszódhatott, hiszen egyet jelentett az erotikus vonzerővel - ez fokozottan vonatkozott a vörös hajú nőkre. A középkorban ők voltak a feslettség és veszélyesség jelképei, sőt, a boszorkányok is.

A 19. század végén azonban nagyon sok festményen életveszélyes femme fatale-ként láthatjuk viszont a vörös hajú nőket, a tiszteletreméltó polgárasszonyok ellenpéldájaként stilizálva. Ahogy a hajszínt és a frizurát a váltakozó divat sajátosságának vetették alá, a sminkhez való viszony is állandóan változott.

Ha csak a rokokó dámák és urak erősen púderezett arcára, impozáns parókáira, valamint toronyfrizuráira gondolunk, akkor láthatjuk, hogy itt nem a dolgozó néppel van dolgunk. Hogy a bőr még világosabb legyen, és ezzel előkelőbbnek tűnjön, az arcot rizsporral fehérebbre varázsolták. Hogy még erősebb legyen a kontraszt, a szájat tűzpirosra festették, és kis, sötét szépségpontot festettek fel maguknak.

A francia forradalommal azonban nemcsak azok a fejek hullottak, amiken a púderezett parókák trónoltak, hanem új szépségideált is meghirdettek, ami a természetességet helyezte előtérbe. Az empire és a biedermeier hölgyeknek sápadt, majdnem átlátszó bőre volt, amire csak egy leheletnyi arcpírt hordtak fel.

Azonban az első világháború után a nagyvárosokban a kisminkelt nő mindennapos, divatos jelenséggé avanzsált. Szépségüket már nemcsak sminkkel hangsúlyozták nagyon magabiztosan, hanem feltűnően erotikus ruházatukkal is új stílust alakítottak ki.

Megjelent az új nőtípus. A városi, sminkelt nő már a jövő asszonya volt, így a húszas évek festményein a művészek az új nőiességet mutatták be. A modern nő bubifrizurát hordott, dohányzott és tűzpirosra festette a száját...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock