Amikor a férfi a primadonna

És ez mélységesen igaz is. A színház a hiúságról szól. Aki jobban kelleti magát, aki jobban kell, az a sikeres - bármi is legyen a lába között. A kelletés pedig női princípium, amit a férfi színészeknek is gyorsan ki kell tanulniuk.

Mivel bolondos hivatásról, bolondos - ámde szent! - népségről van szó, gyakran az "első asszony" a legbolondabb közöttük. Érthető, hiszen nagy súlyt cipel: főszerepeket játszik. Övé a felelősség, rajta múlik a siker. Tökéletesnek kell lennie estéről estére.

Csakhogy minden színésznőnek az a belső meggyőződése, hogy ő maga a primadonna. Csak épp valami aljas igazságtalanság következtében valaki "elbitorolta" ezt a címet... Úgyhogy a valódi, regnáló primadonnára mindenki halálosan irigy. Gonoszság és hazugság veszi körül a társulatban - miközben a nézők rajonganak érte. A végére szegény már maga sem tudja, hogy tényleg tehetséges-e, vagy csak luftballon? Tényleg szép a hangja, vagy már csúnya? Egyre gátlásosabb, de egyre gátlástalanabbul harcol a szerepköréért. Aztán magányossá válik, nem bízik senkiben, üldözési mánia uralkodik el rajta. Egyszóval: elveszti realitásérzékét. Megbolondul.

Mégsem a primadonna a legelfajzottabb teremtmény a színház változatos állatkertjében. Létezik rosszabb: a férfi primadonna. Más szóval "bonviván". Az a férfi színész, aki a hős szerepkörén mozog. Az élet árama magasfeszültséggel árad szét benne, szép, ideális, csábító és hódító - legalábbis szerepe szerint. Míg a primadonna csupán bolondos, a férfi primadonna komplett bolond.

Kiszámíthatatlan, gyakorló elmebeteg, férfi szirén, szexuális identitászavarokkal, morális és esztétikai problémákkal. Színészeti állatorvosi ló, minden rossz és beteges allűr megtalálható benne. A színigazgatók réme.

Egyszer Olaszországban részt vettem egy Traviata-előadásban egy kisvárosban. A premier utolsó szünetében megszökött a hőstenor. Több autóval (karmester, rendező, zenészek, nézők, kollégák) vettük üldözőbe. A városhatáron körbevettük. Sírt, rúgkapált, ordítozott. Kényszerzubbonyt kellett volna húzni rá. Kiderült, hogy az a baja, hogy a tapsrendben a címszereplő ELŐTT kellett volna meghajolnia, és nem utolsóként, ami ugye, az igazi megtiszteltetés. És ezt a rendezőasszisztens csak a premier utolsó szünetében merte megmondani neki.

A címszerepet játszó primadonna ekkor fékezett mellettünk. Szétkenődött sminkkel, elmeháborodottan penderült a bonviván elé. Vérben forgó szemekkel néztek farkasszemet. A levegő megtelt gyilkos szenvedéllyel. Botrány a küszöbön! Ekkor történt valami megmagyarázhatatlan. Egy titkos szemrebbenés, amit csak az őrültek értenek. Egyszerre lehiggadtak, és beszálltak a női primadonna kocsijába. Vissza a színházba. Lement az utolsó felvonás. És a bonviván jött ki utolsónak tapsra a primadonnáról szóló darabban!

Hegyi Árpád Jutocsa

Nyitókép: iStockphoto