Kleopátra királynő alakja az ókortól kezdve napjainkig megihlette a művészeket – ő lett az egyik első femme fatale.
Ő volt Julius Caesar szeretője és gyermekének anyja, majd Marcus Antonius felesége és gyermekeinek anyja.
Antonius halála után megmaratta magát egy áspiskígyóval, mivel nem akart behódolni a győztes Octaviusnak.
A legtöbben ennyit tudnak róla, illetve Elizabeth Taylor halhatatlan alakításának hála europid szépségideálnak képzelik el.
Pedig hát a korabeli leírások és néhány fennmaradt ábrázolás szerint nem annyira szépsége, mint inkább intelligenciája és kisugárzása tette annyira ellenállhatatlanná.
Szóval az utókor szerint az a legizgalmasabb ezzel a nővel kapcsolatban, hogy sok pasi odavolt érte!
Az meg kit érdekel, hogy túlélt egy ellene szervezett államcsínyt, sikerült megbékítenie egy polgárháború szélére sodródott országot, valamint felvirágoztatnia és újra gazdaggá tennie?
Ez az egész ott kezdődött, hogy a művészek csak az ellenállhatatlan szexistennő képet domborították ki vele kapcsolatban. Azt viszont valamiért nem hangsúlyozták eléggé, hogy közben ügyesen és sikeresen manőverezve megőrizte Egyiptom függetlenségét, és megakadályozta, hogy Róma bekebelezze az országát.
Tragikus halála után azonban ennek már nem volt érdemi akadálya, így Egyiptom hamarosan római provinciává vált Aegyptus néven.
A jó öreg Dzsingisz kánról tudjuk, hogy az egyesített mongol törzsekből álló hordájával hadseregével összeharcolta a világtörténelem legnagyobb összefüggő birodalmát. Valamint országokat dúlt fel és népeket hajtott rabigába, teljesen egyedül – na jó, a katonái azért segítettek neki.
És persze felfrissítette a világ génkészletét, törvényeket adott a birodalomnak, és vallásszabadságot hirdetett... hogy mi?!
Igen, Dzsingisz kán nem igazán követelt sokat a meghódított települések népeitől: ha kell, harcoljanak érte, és fizessék a sarcot, ezen kívül viszont azt és úgy imádhatnak, akit és ahogy jólesik.
Ezzel a gondolattal mintegy háromszáz, de inkább négyszáz évvel előzte meg Európát. Mi több, szívesen tanulmányozott más vallásokat, és értelmesen vitázott azok követőivel.
Továbbá ez a "vadember" megtiltotta, de legalábbis mérsékelte a kínzásokat és kivégzéseket. Sőt, taktikus vezetőként, nem kivégeztette legnagyobb ellenfeleit, hanem legyőzésük után magas rangra emelte őket saját seregében.
Összegezve, Dzsingisz kán eléggé jó arc volt, és messze nem az az eltorzult ábrázatú ázsiai barbár hadúr, akinek előszeretettel ábrázolják.
János király szintén egy közismert főgonosz. Oroszlánszívű Richárd öccsének elég hosszú a bűnlajstroma:
Ami a trónbitorlást illeti, az a vád némileg jogos, elvégre 1191 és 1194 között János elfoglalta Londont, és börtönbe vetette a Richárd által kinevezett kormányzót, akit mellesleg utált a nép. (Az istenadta nép...)
Egyébként szerencsétlen János megpróbálta talpra állítani Anglia gazdaságát, mivel Richárd kedvenc hobbija – a keresztes és egyéb háborúk vívása – segítségével a tönk szélére juttatta az országot.
Amúgy ez a "nagy és jóságos" Richárd király 10 éves uralkodása alatt fél évet töltött Angliában, és soha nem tanult meg angolul.
Szóval ennyi múlik a "jó marketingen": János lett a gonosz, Richárd meg a hős...
Mond valakinek valamit az Armand Jean du Plessis név? Aligha. Esetleg Lucon püspöke? Megint mellé. Na jó, Richelieu bíboros? Bingó!
És máris mindenki tudja, hogy ő az az ármánykodó bíboros, aki XIII. Lajos mellett intrikált, megpróbálta ellehetetleníteni a királynét, holmi gyémánt nyakékkel és az angol Buckingham herceggel kapcsolatosan.
Valamint mindenféle (amúgy Dumas által kitalált) Milady de Winter és Rochefort grófokkal szövetkezett. Továbbá, ha elképzeljük, elsőre Charlton Heston jut eszünkbe.
Azt már sokkal kevesebben tudják, hogy Richelieu bíboros elsősorban politikus volt, méghozzá igen kompetens és ügyes.
Nem egyszer feltöltötte az államkincstárat, Lajos király segítségére volt a kül- és belpolitikája kialakításában, és hatalmasat alkotott a háborúskodás terén is.
Elérte, hogy ha a király hadat visel, akkor legyen hozzá elég katona, elég pénz és elegendő ellátmány. Mindezek mellett a kor szokásaival ellentétesen valóban cölibátust tartott, nem volt felesége, se szeretője, se fattyai.
Nem utolsósorban mélységesen ellenezte a vallásháborúkat és az inkvizíciót, a Habsburgok hatalmi törekvéseit, valamint Vatikán spanyolpárti politikáját.
Fáradságot nem kímélve szolgálta a királyát, és bár nem álltak tőle távol az intrikus tervek és a tekintélyelvű gondolkodásmód, ezeket mindig Franciaország és XIII. Lajos érdekében alkalmazta.
Hát mit ne mondjak, bárcsak több ilyen "szemétláda" lenne ma is a politikában...
Nyitókép: AFP
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.