A Vadnyugat legvagányabb asszonyai
A Vadnyugatról mindenkinek a cowboy-ok és a revolverhősök ugranak be. Villogó kék szemű, napbarnított bőrű, mogorva pasik, akik még a megrágott dohányt is férfias tökéllyel köpik félre.
Persze biztos léteztek ilyen pasik akkoriban, de számos kemény csaj is élt arrafelé, csak az ő történetüket kevesebbszer vitték vászonra. Amerika nyugati részén ez idő tájt más társadalmi szabályok szerint éltek, mint a viktoriánus kori Angliát másoló Keleten. Így a nők olyan szabadsághoz jutottak, ami máshol elképzelhetetlen lett volna.
Mary Fields: a farkasölő
Rabszolgának született, de miután a 13. alkotmány kiegészítésben eltörölték a rabszolgaságot, hamarosan postakocsi hajtó lett (egyúttal az első színes bőrű postai dolgozó az Egyesült Államokban). Na, mármost postakocsit üzemeltetni a Vadnyugaton nem volt éppen kéjutazás. Az egyik útja során farkasok támadták meg, a lovai szétszéledtek, és a kocsija felborult. Az éjszaka folyamán sikeresen megfutamította a falkát, majd reggel felállította a kocsit, és pár lovát is megtalálta.
Rendkívüli fizikai erejét az is példázza, hogy miután saját kocsmát nyitott, minden betérőnek felajánlotta, hogy nyerhet egy ingyen whiskey-t és 5 dollárt, amennyiben nem tudja kiütni az illetőt egyetlen jól irányzott ökölcsapással. Ezt a fogadást minden alkalommal megnyerte.

"Big Nose", azaz Nagy Orrú Kate
A magyar származású lány ugyan jómódú családban látta meg a napvilágot, ám hamar megárvult, így prostituáltnak állt. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen becenévvel nem lehetett túl sikeres, ám épp ellenkezőleg: kora egyik legjobban kereső örömlánya volt. Hírnevét mégis inkább annak köszönheti, hogy sok éven keresztül Doc Holliday szeretője volt, és egy alkalommal majdnem felgyújtott egy várost, hogy szerelmét kiszabadítsa a börtönből.

Annie Oakley volt minden idők egyik legjobb céllövője!
Csak 8 éves kislány volt, mikor az édesapja meghalt, ekkor Annie magához vette apja puskáját, és azzal vadászott, hogy családja számára ételt biztosítson. Később a férje annyira csodálta képességeit, hogy a menedzsere is lett, és mindketten csatlakoztak Buffalo Bill híres utazó show-jához. Olyan célpontokat talált el, amiket senki más nem tudott, például a férje szájából kilógó cigarettát. A nagy mutatványa az volt, hogy tükörből is tudott célozni. Annie Oakley rengeteg nőt inspirált, élete során körülbelül 15.000 nőt oktatott lövészetre.

Bridget "Biddy" Mason: rabszolgából milliomos
Miután elnyerte szabadságát, Los Angelesbe költözött, ahol ápolónőként és bábaként dolgozott. 2,5 dolláros napi béréből 10 év alatt 250 dollárt kuporgatott össze, amiből megvette az első telkét. Biddy ügyes üzletasszony volt, 18 évvel később ennek a földnek egy részét 1500 dollárért adta el. Ebből az összegből újabb telkekbe ruházott be, majd azokat is továbbadta.

Élete végére a vagyona mintegy 300.000 dollárra rúgott, ezzel egyúttal ő volt Los Angeles leggazdagabb asszonya. Biddy legnagyobb érdeme azonban az, hogy soha nem feledkezett meg a szegényekről. Rengeteget jótékonykodott, és kedvessége miatt sokan szólították Mason nagyinak.
Margaret Heffernan Borland: egy valódi "cowboy"
Margaret háromszor özvegyült meg, és összesen 7 gyermeket hozott a világra. Utolsó férje, Borland elvesztése után átvette annak marhacsordáját, és felvirágoztatta a vállalkozást. Összesen 10.000 marhát tartott, és ő volt az egyetlen nő, aki valaha személyesen marha hajtást vezetett a Vadnyugaton.
+1 Személyes kedvencem: Laura Ingalls Wilder
A ház, ahol élünk életrajzi ihletésű könyvsorozat írónője. Könyvei alapján filmsorozat is készült, amit magyarul "A farm, ahol élünk" címmel vetítettek. Laura írásaiból egészen testközelből ismerhetjük meg, milyen volt akkoriban a Vadnyugaton felnőni, tanítónőként munkát vállalni, gyermeket szülni. Ha kicsit is érdekel valakit a téma, érdemes ezzel a sorozattal kezdeni.

Nyitókép: Shutterstock