Gianni Versace - tündérmese tragikus lezárással...
Gianni Versace imádta az életet. Na meg a fényűzést, a töménytelen luxust és az elképesztően híres barátokat. A dél-olasz családból származó szegénylegény csúcsra törése egy 20. századi tündérmesének is betudható lenne, ha a vége nem sikerült volna igencsak tragikusra.
A zseniként számontartott divattervezőt tehetsége - röpke két évtized alatt - hihetetlen magasságokba repítette. Mondhatnánk, hogy olyan fényűzésbe, amelyről egy halászfaluban felcseperedő fiúcska nem is álmodhatott volna. Csakhogy Gianni Versace nem volt egy kishitű típus: már karrierje kezdetén is nagystílű terveket szövögetett - bár sokan inkább úgy fogalmaztak, hogy "illúziókat kergetett". De ő legkevésbé sem foglalkozott a fanyalgókkal, helyette inkább habzsolta az életet, és kitaposta a járatlan utakat.

Először is, megteremtette a saját stílusát, azt az igazi Versacét, ami a mai napig egyet jelent a pompával, a finoman átszőtt erotikával és a teátrális megjelenéssel. Mondjuk, ez önmagában kevés lett volna egy sikersztorihoz, hiszen ennyit minden valamire való tervező fel tud mutatni. De Gianni azt is jól tudta, hogy mi az, ami a csúcsra fogja repíteni: a reklám. És ennek érdekben beszerzett pár "sztár" státuszban éldegélő barátot.
Így történhetett meg, hogy comói villája hamar olyan világsztárok kedvenc helye lett, mint Elton John, Madonna, Sylvester Stallone - hogy csak egy párat említsek. De szoros barátságot ápolt Diana hercegnővel is, sőt volt, hogy napi szinten cseverésztek telefonon.
Gianni villájában robogott az élet, amit ő maga csak így jellemzett: "Egész hétvégén lazítunk, azt viszont luxuskivitelben." De nemcsak körülvette magát sztárokkal, hanem létre is hozta őket: megteremtette a topmodellek kultuszát. A divatmogul - aki magát csak "szabóként" emlegette - nem elégedett meg névtelen "szép lányokkal". Azt akarta, hogy az ő modelljei legyenek a világ legjobbjai. És csak annyit mondanék: Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Linda Evangelista, Naomi Campbell, avagy Carla Bruni. Nos, többek közt ők is a bohém tervezőnek köszönhetik hírnevüket.

És talán Miami Beach sem lenne ma annyira trendi hely, ha a híresen makacs tervező nem épp ott találja meg álmai villáját. Illetve a romot, amelyet hosszas huzavona árán luxusvillává alakított - medencével, szobrokkal és töménytelen mennyiségű arannyal.
A bökkenőt az jelentette, hogy a romhalmaz műemlékvédelem alatt állt, illetve a szomszédok sem örültek a híres betolakodónak. Ám Gianni időt, pénzt és energiát nem kímélve - ügyvédek hadával - végül elérte, hogy felépüljön a villa, mely végül a végzetét jelentette. Viszont a környék jól járt, mert valósággal felpezsdült ott az élet.

Annyira imádta azt az ingatlant, hogy szinte kimozdulni sem volt hajlandó onnan. A sors fintora, hogy a nehezen megszerzett álomotthona előtt, testközelből lőtte fejbe egy ámokfutó gyilkos. A vérbe fagyott tervező holttestének fotója futótűzként járta be a világsajtót. Halála a divatvilág számára felfoghatatlan veszteséget jelentett.
Ezután mindenki lélegzetvisszafojtva várta a divatbirodalom összeomlását. Azonban a divatmogul két testvérének - Donatellának és Santónak - köszönhetően a Versace birodalom csillaga a mai napig fényesen ragyog. Ki tudja, talán Gianni a túlvilágról is igazgatja a szálakat.
Nyitókép: Shutterstock