Túltolt apakomplexus és felesleges vagina villogtatás - Megnéztük a Szöszi című filmet

Nagy elvárásokkal indultam neki a Szöszinek. Marilyn Monroe. Új perspektíva. Provokatív. Zavarba ejtő. Már-már pornográf. Ilyesmiket hallottam róla, de egy-egy elcsípett jelzőnél többet nem is akartam tudni – vártam, hogy végre eljöjjön az az este, amikor egy több mint 160 perces filmet meg tudok nézni nyugodtan. Aztán ez a nap, illetve éj is eljött, én pedig izgatottan ültem le a képernyő elé - és kissé csalódottan álltam fel.

Nem árulok zsákbamacskát, amilyen izgatottan kezdtem neki a filmnek, olyan elcsigázottan álltam fel utána a kanapéról és bevallom, kicsit sajnáltam, hogy erre szántam egy egész, szabad estémet – amiből meglehetősen keveset tudok felmutatni az utóbbi években. Nem mintha nem égett volna belém néhány képsor, nem mintha nem találtam volna lenyűgözőnek Ana de Armas alakítását és a hasonlóságot, amit Monroe-val mutatott, de az egész végkicsengése, az érzés, amit hagyott maga után a film csupán zavar, értetlenség és csalódás volt.

Az eleje még csak-csak, ahol megtudjuk, hogy az anyja labilis, az apját meg nem ismeri – ez a rész szerintem kifejezetten jól sikerült, érezni a kiszolgáltatottságot, a kétségbeesést, a félelmet és jól nyomon követhetőek az események is. Ezt követően azonban hirtelen jön egy hatalmas időbeli ugrás, innentől kezdve pedig nincsenek konkrétan kimondva a dolgok: hogy ki kicsoda, milyen viszonyban van Monroe-val... persze előbb-utóbb nagyjából kiderül, de mégis, akinek fogalma sincs arról, hogy Marilynnek hány férje volt vagy kikkel folytatott intim viszonyt, azoknak valószínűleg elég homályos lesz a kép.

Ami nagyon nem tetszett

Több helyről hallottam egyébként, hogy a Szösziben indokolatlanul sok a meztelenkedés és szinte pornográf. Nos, ez is valószínűleg egyéni tűréshatár kérdése, de én nem éreztem ezt. Persze villogtak a cicik és volt bőven intim jelenet, de valljuk be, manapság egy sima klip is felér egy softpornóval... szóval ez engem nem igazán hatott meg.

Ennél sokkal jobban zavart, hogy a film mennyire rájátszott Monroe apakomplexusára. És nem a bemutatásával volt a gond, hanem a szájbarágós jellegével. Igen, oké, volt neki, értjük, de könyörgöm, ne hangozzon már el minden 15. percben, hogy „Apuci". És azt sem értettem, miért kell az abortuszokat ilyen módon szemléltetni... én valahogy nem vagyok kíváncsi senki vaginájára egy életrajzi filmben.

Az egész film valahogy kusza, rendezetlen, néhol viszont túlmagyarázós benyomást keltett bennem, mintha az alkotója maga sem tudta volna, pontosan mit akar mondani, mit akar közölni a nézőkkel, és így belekap ide, belekap oda. Ráadásul míg a film eleje meglehetősen lassú ritmusban vánszorgott, addig a vége valahogy tempóssá vált, és mintha gyorsan le akarták volna zárni a készítők az egészet, hirtelen elvágták a történetet.

Ami tetszett

Annak ellenére, amit fent írtam, nem állítom, hogy a Szöszit nem érdemes megnézni. Számomra nem volt katartikus élmény, és ha valaki megkérdezi, mit nézzen ma este, biztosan nem fogom ajánlani neki, de tagadhatatlan, hogy a Szöszi „erős" film. Persze lehet, hogy csak nekem nem jött át a stílusa vagy a mondanivalója teljesen, de az tény, hogy ennek ellenére is akadtak olyan dolgok, amelyek kifejezetten jók voltak benne.

Például a színészek szerintem remekül hozták az általuk alakított karaktereket: Ana de Armas Marilyn Monroe-t, Bobby Cannavale Joe DiMaggiot vagy Adrien Brody Arthor Millert. Szintén nagyon tetszett, az a megközelítés, miszerint Norma Jane távolságot tartott Marilyn Monroe-tól, azaz ahogyan bemutatta a film, hogy

De az is nagyon tetszett, hogy míg a világ Marilyn Monroe-t buta szőkének tartotta (és általánosan ma is annak) a film rávilágított, hogy Norma Jane igen sokat olvasott – erre többen rá is csodálkoznak a filmben is! - és szeretett volna igazi színdarabokban, igazi, komoly szerepeket eljátszani, nem csupán az ostoba szexdívát alakítani. Nem utolsósorban pedig igazán jó volt a Szöszi képvilága is.

Jó vagy rossz a Szöszi?

Mi tehát a végső szó? Jó vagy rossz-e a Szöszi? Valójában én magam sem tudom. Talán az a baj, hogy mást vártam és így csalódtam. Ám visszagondolva, ahogyan ezeket a sorokat írom, úgy érzem, mégsem volt teljesen elvesztegetett idő az a több mint 160 perc. Ráadásul kikapcsolhattam volna a felénél, mégsem tettem, mert bár néha untam, és volt ahol kifejezetten fárasztónak találtam a filmet, valami kíváncsiság mégis ott lappangott bennem. Márpedig, ha így volt, akkor valami csak megfogott benne.

Az biztos, hogy aki leül megnézni a Szöszit, az ne számítson egy pörgős, akcióval teli „mai" mozira, inkább álljon úgy neki, mint egy művészfilmnek, mert bár nem teljesen az, talán így más szemmel nézi az ember. A végén pedig, hogy tetszett-e vagy sem... majd elválik.

Ha tetszett, olvasd el a Joker című filmről írt véleményünket is.