Super Bowl filmajánló halftime show Jennifer Lopez
Jennifer Lopez személye valahogy belőlem sosem váltott ki semmit. Nem éreztem vele kapcsolatban sem szimpátiát, sem ellenszenvet, egyszerűen csak tudtam hogy van, hogy jól énekel, hogy bomba az alakja és nem öregszik. Ja, meg színészkedik is, de szerepel mondjuk 5 filmben összesen?

Hát kiderült, hogy azaz 5 film valójában több, mint 40, ugyanis az 53 éves sztár már 1993 óta tevékenykedik színésznőként, és eközben nőtte ki magát énekesnőként. Itt azért egy pillanatra elszégyelltem magam, hogy basszus ennyire nem vagyok tisztában a munkásságával, aztán pedig azon töprengtem, vajon hogy lehet, hogy ilyen hírnév mellett ez nem jutott el hozzám? Nos, többek között erre is választ ad a Halftime, azaz a Félidő című film.

A sztori a 2020-as Super Bowl produkcióra való felkészüléstől indul, ám ennél jóval tovább mutat, ugyanis a néző betekintést nyerhet Jennifer Lopez életébe, és visszautazhat a kezdetek kezdetéig. Nagyon nehezemre esik nem spoilerezni, de jó fej leszek és nem teszem, így a konkrét tények kimondása nélkül állítom, hogy ennek a nőnek bizony nem csak a teste van nagyon rendben, hanem az értékrendje is.

A Halftime című dokufilm sokkal többet árul el, mint amire számítottam, ugyanis világosan kiderül belőle, hogy J.Lo milyen feszített tempóban éli az egész életét, hogy micsoda alázatosság, kitartás, erő és belső hit van egyetlen emberben, és hogy micsoda nagybetűs Méltósága van ennek a nőnek.

Forrás: AFP/2020 Getty Images/Ronald Martinez

Mert bizony méltósággal viseli, hogy háttérbe szorítják, hogy nem vesznek róla kellő tudomást, hogy nem ismerik el az érdemeit, hogy neki mindig többet kell letenni az asztalra, mint másoknak. És ő mindezekre csak azt válaszolja, hogy "oké, semmi baj, megyek és csinálom tovább, amiben hiszek".

Már gyermekkorában sem volt egyszerű a helyzete, mert édesanyja nem volt különösebben elájulva a művészi tehetségétől, és minden áron valamilyen "polgári szakmában" akarta látni Jennifert, aki erre válaszul elköltözött otthonról. Megindító, ahogy arról beszél, milyen volt nélkülözni és hogy ezt sosem felejti el, hiszen innen indult minden. Beiratkozott egy tánciskolába, közben pedig színészkedett és énekelt is egyszerre, aminek láthatóan meg lett az eredménye.

Ontotta magából a világhírű slágereket, elképesztő mozgásának köszönhetően látványos klipeket forgatott és egyre több értékes filmszerepet is magáének tudhatott. 2011-ben az amerikai People magazin több százezer szavazat alapján a világ legszebb nőjének választotta, a Forbes magazin szerint 2012-ben a világ legbefolyásosabb híressége, karrierje során jelölték Grammy-, illetve Golden Globe-díjra is. Mégis, valahogy a világ nem akarta őt elismerni, mint művészi kiválóság, valahogy mindig a kispadon maradt, valahogy úgy vélekedtek róla, mint Hollywood latin Barbie-jára, aki csini, meg jó a hangja, és pont. Ennyi. És ugyanígy egy arconcsapás volt a Super Bowl is, hiszen nem egyedül állt a színpadon, nem kaphatta meg a teljes fellépési időt, hanem osztozkodnia kellett Shakirával, mintha ők külön-külön nem lennének elég jók és alkalmasak a feladatra.

Forrás: AFP/2020 Getty Images/Kevin Winter

De Jennifer ekkor is csak egy pillanatra sütötte le a szemét, majd talpra állt és végig azon dolgozott, hogy olyan produkciót adjon ki a kezéből, aminek értelme is van. Ami túlmutat azon, hogy "jaj de szép az élet és semmi sem számít csak a szerelem", ami válaszol társadalmi kérdésekre, foglalkozik például bevándorlási problémákkal, emberi egyenjogúsággal, a tisztelet és becsület kérdésével, a latin-amerikai emberek helyzetével. Alkotni akart, üzenni akart, nyomot hagyni, és több lenni annál, mint amilyen szerepet szántak neki. A film óriási sikert aratott a rajongók körében, J.Lo ömlesztve kapja a nézők leveleit, és mindenki abban bízik, hogy ha máskor nem, akkor talán most végre megkapja azt az elismerést a film szakmától, amire olyan régóta vágyik.

Vannak kedvenc hírességeim, akikre sokat gondolok, miközben a zenéiket hallgatom. Ilyen például Justin Timberlake, Chester Bennington vagy Ella Eyre, és most Jennifer Lopezzel bővült a sor, mert bár nem a legkedveltebb énekesnőm, de a szememben egy tiszteletreméltó művész, aki megérdemli az elismerést.

Nyitókép: AFP/2020 Getty Images

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.