Valóban a szőrtelen test a nőiség fokmérője?

A szőrtelenítésnek mindemellett számtalan oka lehet, viszont a legfajsúlyosabb talán mégis a társadalmi nyomásban, a szépségideálokban, a reklámokban keresendő. Elterjedt vélekedés, hogy az a nő, akinek a testén szőr található, igénytelen, nőietlen.

Nem kérdés, hogy mára a különböző social media felületek, és a reklámok is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy sokan úgy gondolják, az a szép, az esztétikus, aki szőrtelen. Ezerféle borotva és gyanta reklámmal találkozunk nap mint nap, a boltok polcain kikerülhetetlenül ott virítanak a különböző színű, különböző pengeszámú, az eldobhatós, az eggyel tartósabb, aminek csak a fejét kell cserélni, a gyanták közül a rózsaszín, a kék, a zöld, a melegítős, a ragasztócsíkos, a cukros. Ilyen kínálat és impulzusok mellett nem csoda, ha az ember lánya azon kapja magát, hogy randevú előtt heves szívdobogással, teljes görcsben vizslatja a testét kósza szőrszálak után kutatva.

A téma egyáltalán nem új, a szőrtelen test gondolata már az ókorban is foglalkoztatta az embereket. Az a mondás, hogy a szépségért meg kell szenvedni, szintén nem nagyszüleink szájából hangzott el először. Az ókori görögök már készek voltak meghozni áldozatukat a szépség és simaság oltárán, hiába fájt, vagy hiába volt veszélyes. Használtak éles tárgyakat, kagylókat csipeszként, de már kezdetleges szőrtelenítő krémeket is készítettek, amik sokszor nem csak a nemkívánatos szőrszálakat, de a bőrt is szétmarták.

Az ókori egyiptomiaknál az ideált - akár fényűzési, de vallási okokból is - a tetőtől-talpig való szőrtelenség jelentette. Ennek eléréséhez különféle csipeszeket használtak, vagy a maihoz már hasonló cukorgyantát készítettek.

A középkor beköszöntével több változás is elindult ezen a téren. Az 1500-as években megjelent a minél magasabb homlok divatja. Ennek kivitelezéséhez általában csipeszt használtak, de más, ma már kiábrándító szőrnövekedést gátló eszközök is népszerűek voltak. Itt beszélhetünk például macskaürülékről, ecetről, vagy érdes felületű tárgyakról, melyekkel igyekeztek ledörzsölni a szőrt. Ezzel együtt az akkori szőrtelenítés nem feltétlenül terjedt ki a test többi részére. A tetőtől-talpig takaró ruhák nem indokolták különösebben a szőrtelenítést.

Az 1700-1800-as években kezdtek megjelenni a mai borotvák ősei. Egyébként ez az időszak a szőr szempontjából szintén szabadabb volt. Vallási oka már nemigen volt, a ruhák továbbra is takarták az esetleges szőrszálakat, így csak az foglalkozott a kérdéskörrel, aki akart, a társadalmi nyomás kevésbé játszott szerepet.

Később, az ipari forradalmak idején jelentek meg az első biztonsági borotvák. Ahogy egyre rövidebbek lettek a szoknyák, a láb borotválása úgy kapott egyre nagyobb hangsúlyt. Az első, kifejezetten nőknek szánt borotva 1915-ben jelent meg, és ezzel nagyjából egy időben megjelentek az első, szőrtelenséget idealizáló reklámok is. Ezzel szépen lassan elkezdődött nem csak a láb, de a hónalj és az egyéb testtájakon felfedezhető erősebb, sötétebb szőrszálak eltüntetése is.

Úgy gondolom, a mai világnak megvan már az az előnye, hogy sem vallási, sem rituális okok nem húzódnak meg a szőrtelenítés hátterében. Kutatások ezerszer megcáfolták azt is, hogy a testszőrzet egyet jelentene az igénytelenséggel. A reklámok és a social media felületei továbbra is lehetnek trükkösek, és éreztethetik azt az ember lányával, hogy nem elég jó a társadalomnak ha szőrös, de szerencsére ezek a mítoszok is lassacskán megdőlni látszanak. A saját kinézetünknek a saját preferenciáinkhoz kell igazodnia - legyen az szőrös vagy szőrtelen - hiszen ahogy látjuk, az elmúlt több ezer évben a divat folyamatosan változott, és amúgy is, ember legyen a talpán, aki képes az összes elvárásnak megfelelni.

Nyitókép: Shutterstock