Josephine Cochrane: a nő, akinek örökké hálásak leszünk a mosogatógép feltalálásáért

A 19. századi amerikai nőknek nem volt túl sok lehetőségük a karrierre, hisz akkoriban még szavazati joguk sem volt. Josephine 19 évesen, közvetlenül az iskola elvégzése után feleségül ment William A. Cochranhoz, akitől két gyermeke született. A férfi egy kastélyba költöztette családját, ahol Josephine előszeretettel rendezett nagyszabású vacsorákat.

Josephine elhatározta, hogy maga fogja elmosogatni a finom porcelánt, ám ez unalmasabb és fárasztóbb feladat volt, mint amilyennek először tűnt. Meg volt győződve arról, hogy léteznie kell olyan mechanikus megoldásnak, amely megkönnyíti a munkát nemcsak saját maga, hanem mások számára is. "Ha senki más nem találja fel a mosogatógépet, akkor én magam fogom megcsinálni" – fogadta meg. Körülbelül ugyanebben az időben Josephine férje, aki alkoholizmussal küzdött, 1883-ban egyik napról a másikra rosszul lett és meghalt, mindössze 1500 dollárt és növekvő adósságot hagyva maga után. A gondolat, hogy Josephine megalkossa a mosogatógépet, már sürgős anyagi szükség lett, így az özvegy belevágott a projektbe.

Az álom megvalósítása során azonban számos akadályba ütközött. A megfelelő segítséget ugyanis nem volt könnyű megtalálni. A férfiak nem hallgattak rá, hisz tudták, hogy nem tud semmit a gépesítésről és mindent a saját elképzeléseik szerint akartak megvalósítani. Általában aztán az lett a vége, hogy Josephine-nek volt igaza, bárhogy is jutott a helyes következtetésre, ez azonban sokba került az asszonynak.

Josephine 1885-ben szilveszterkor nyújtotta be első szabadalmi bejelentését, mint „J.G. Cochran". Egy George Butters nevű fiatal szerelővel kezdett el dolgozni az első prototípuson az otthona mögötti fáskamrában. Habár nem ő találta ki először a mosogatógépet, az övé volt az első, ami víznyomást használt, nem pedig keféket az edények tisztításához, és edénytartókkal is rendelkezett. A korábbi mosógépek megkövetelték, hogy a felhasználó forró vizet öntsön az edényekre, itt viszont erre már nem volt szükség.

A következő kihívás a vevők megtalálása volt. Bár Josephine legszívesebben háziasszonyoknak adta volna el a találmányát, a szerkezet sokba került és sok áramot és vizet fogyasztott, így inkább a szállodákra és az éttermekre koncentrált. Az asszony ekkor már csaknem 50 éves volt és meglepő módon a legnagyobb kihívás az volt a számára, hogy egyedül kellett belépnie a szállodák halljába. Akkoriban ez hatalmas dolognak számított, ugyanis a nők ekkor még nem hagyták el otthonukat férfi kísérő nélkül.

Befektetőket sem volt egyszerű találnia, mivel a legtöbben azt akarták, hogy ő vonuljon háttérbe és adja át a vezető szerepet egy férfinak. Így befektetők nélkül folytatta, döntése pedig őt igazolta. A nagy áttörést a Kolumbiai Világkiállítás jelentette, amikor is nagy nyilvánosságot kapott a mosogatógép. Ezután Josephine még kórházaktól és főiskoláktól is kapott megrendeléseket. A Garis-Cochran nagyméretű modellje két perc alatt 240 edényt tudott elmosni és megszárítani, felszabadítva a személyzetet a mosogatási feladatok alól és ennek eredményeként hatalmas összegeket tudott megtakarítani a vállalkozásoknak.

Josephine 74 évesen halt meg, de vállalkozása tovább szárnyalt. Cégét először a KitchenAid vásárolta meg, majd 1986-ban a KitchenAid-et megvásárolta a Whirlpool Corporation. Bár ma nehéz elképzelni egy modern otthoni konyhát mosogatógép nélkül, Josephine álma csak az 1960-as években valósult meg végre, amikor élete műve végül háztartási készülékké is vált.

Kezdőkép: Shutterstock