A vörös hajú emberek egyszerre voltak az istenek kegyeltjei és gonosz démoni lények

Vörös hajú és rőt szakállú vikingek portyáznak, hajójuk megjelenése a horizonton egyet jelent a bárdjaik és kardjaik éles pengéjével. Nos, ez mind szép és jó, de a közhiedelemmel ellentétben, nem az északi emberek voltak az első vörös hajúak. A haj- és bőrszínért felelős MC1R-gén mutálódásának köszönhetjük a szeplős, porcelánbőrű, vörös szőrzettel rendelkező embereket, akik elsőként Közép-Ázsiában tűntek fel.

Miként lehet akkor, hogy mára a legtöbb vörös hajú embert a skandináv vidékeken, valamint Írország, Skócia és Anglia területén találjuk? A válasz az éghajlati viszonyokban keresendő. Az észak-európai területeken gyengébb a nap ereje, sőt, a napsütéses órák száma is kevesebb. A vitaminkészítmények és változatos táplálkozás kora előtt fontos tényezőnek számított, hogy a vörös hajú nők fehér bőre sokkal több D-vitamint képes termelni, még a gyengébb napfény hatására is. Ennek köszönhetően csontozatuk erősebb volt, és egészségesebbek is voltak sötétebb bőrtónusú társaiknál, melyek együttesen eredményezték, hogy nagyobb eséllyel élték túl a szülést és a közben fellépő esetleges komplikációkat. Mutálódott génjeiket nagyobb számban öröklődtek tovább utódaikban, ennek köszönhető, hogy ma Észak-Európában él a legtöbb vörös hajú ember.

Az ókori Görögországban úgy hitték, a vörös hajú emberek haláluk után kikelnek sírjaikból, és éjszakánként vámpírszerű lényként lesnek áldozatokra. Ezt úgy próbálták meg elkerülni, hogy minden ilyen hajszínnel megáldott embert, haláluk után elhamvasztottak.

Egyiptomban is felfigyeltek a vörös hajú emberekre – ahol ugyebár még ritkábban fordultak elő. Furcsának, vészjóslónak tartották őket, így gyakran estek áldozatul valamilyen rituálénak.

Ezzel szemben a mai Bulgária területén letelepedett trákok úgy vélték, a vörös hajú és kék szemű emberek az istenek kegyeltjei, ennél fogva csupa jó tulajdonsággal ruházták fel őket, mint a bátorság és az őszinteség.

Júdás hajszínéről se a Biblia, se egyetlen kora keresztény írás nem tesz említést, a főként középkori keresztények mégis tudni vélték, hogy Jézus elárulója vörös hajú volt. Ez feltehetően onnan ered, hogy sokáig tartották ezt a hajszínt ördöginek, gonosznak.

A vörös hajú emberek tehát ebben a sötét időszakban már eleve ellenszenvet váltottak ki másokból, de ha ehhez zöld szemek is társultak, arra gyakran rásütötték a boszorkány, vámpír vagy épp vérfarkas címkét is. Sőt, volt, hogy csupán a vörös haj és a zöld szem miatt végezte valaki máglyán.

I. Erzsébet, aki 1558 és 1603 között volt az angolok királynője, a vörös haj iránti ellenszenv ellenére sem rejtette el hajkoronáját, nem viselt parókát, sőt, büszke volt fehér bőrére és hajának színére. Az udvarban élő nemes hölgyek tiszteletüket kifejezendő gyakran festették maguk is vörösre a hajukat, de az se volt ritka, hogy az urak tettek ugyanígy a szakállukkal.

Nyitókép: shutterstock