Charles Lindbergh, aki szeretőkhöz menekült a világhírűvé vált csecsemőrablás után

magazin kibeszélő álompár Lindbergh bébi Aviátor kettős élet
Charles Lindbergh és felesége, Anna Morrow Lindbergh házassága 45 évig tartott. Kezdetben ők voltak Amerika álompárja, később részesei lettek az "évszázad bűntényének", haláluk után pedig fényt derült a híres férfi igazi arcára.

1927-ben Charles Lindbergh volt Amerika legkapósabb agglegénye, igazi szupersztár. Jóképű, magas férfi volt és ő volt az első amerikai pilóta, aki átrepülte az Atlanti-óceánt. Őt ünnepelte a világ, amikor először találkozott a visszafogott, érzékeny és könyvmoly Anne Morrow-val. Első randevújuk során a férfi elvitte repülni a kíváncsi lányt, akinek nemcsak a férfi, hanem a repülés is a szenvedélyévé vált. Mindössze négy randevú után eljegyezték egymást, és 1929. május 27-én kötött házasságukat követően együtt szálltak fel a levegőbe. Anne hamar megtanult repülni és rádiósként működni. 1930-ban pedig ő lett az első amerikai nő, aki első osztályú siklórepülő-pilótaengedélyt szerzett.

Anne egyszerre volt másodpilóta, rádiókezelő, navigátor, még hét hónapos terhesen is együtt repült Charles-sal. Sosem panaszkodott, tipikusan az a nő volt, aki mindenben meg akart felelni férjének és állandó támasza volt. A pár remekül működött együtt, minden nő szinte Anne életét irigyelte, egészen addig, amíg be nem következett a kapcsolatukat beárnyékoló tragédia.

1930 nyarán született meg a pár első gyermeke, az ifjabb Charles. Mivel a házaspár folyamatosan a figyelem középpontjában állt, így a kicsi Charlie-ról is sokat cikkeztek. 1932. március 1-én bekövezett az, ami minden szülő rémálma. A házaspár egyik földszinti szobájában olvasgatott, míg a 20 hónapos Charles az emeleti gyerekszobában békésen szundikált a kiságyában. Legalábbis a szülők ezt gondolták. Amikor ugyanis a gondozónő este tíz tájban megérkezett, nem találta a babát a szobában, az ifjabb Charles Lindbergh-et elrabolták. Csak egy levelet találtak az ablakpárkányon, melyben az állt, hogy 50 ezer dollár váltságdíjat kér a bűnöző a gyermekért.

Forrás: Getty Images/Hulton Archive

A házaspár teljesen kétségbeesett, Charles Lindbergh pedig kézbe vette az ügyet. Értesítették a rendőrséget, de ő maga is kerestette a gyermeket. A sajtó tele volt a kis Charles eltűnésével, amiből aztán számtalan ember próbált hasznot húzni. Még Al Capone maffiafőnök is üzent a börtönből, hogy segít előkeríteni a picit, ha szabadon engedik. Az egész világ rájuk figyelt. A történetnek sajnos rossz vége lett: május 12-én William Allen teherautósofőr néhány mérföldre Lindberghék otthonától félreállt az úton, hogy könnyítsen magán. A falevelekkel elfedett árokban hirtelen észrevett egy már oszlásnak indult, apró, az erdei állatok által szörnyen megcsonkított holttestet. A kicsi Charlie teste volt az. A vizsgálatok szerint már elrablása napján halott volt. A házaspár összetört, Charles Lindbergh sosem tudta magának megbocsátani, hogy ő, a sikeres férfi, aki a repülés területén mindent elért, amit csak lehetett, nem tudta megmenteni a fiát.

Anne végül 5 gyermeknek adott még életet, de a kicsi Charlie-t egyik gyermek sem tudta kárpótolni. A házaspár is eltávolodott egymástól, Charles sokszor volt távol a családtól, előfordult, hogy a Karácsonyt sem töltötte otthon. Évekkel később derült ki az igazság: Charles Lindbergh kettős életét élt 1957-től 1974-ben bekövetkezett haláláig. Három különböző német nőtől születtek még gyermekei, akik számára otthon biztosított és rendszeresen látogatta őket. Óriási gondot fordított arra, hogy mindez titokban maradjon, európai gyerekeinek az édesanyjuk azt hazudta, hogy apjuk Careu Kent nevű híres amerikai író volt, aki titkos küldetésben volt Európában. Halála előtt levelet írt szeretőinek és arra kérte őket, hogy tartsa meg a titkát. Az egyik levél ekkor került felesége kezei közé, aki akkor szembesült a valósággal. Közben Anne-t sem kellett félteni, mivel férjével már rég eltávolodtak, ő is híres férfiak karjaiban vigasztalódott. Így ért véget a 45 évig tartó házasság, rémálommá vált a nagy amerikai álom.

Kezdőkép: Getty Images

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.