Christian Bale, Hollywood legmenőbb kaméleonja

Christian Bale amellett, hogy szívdöglesztő, igazi átalakulóművész, ugyanis ő az a színész, aki egy-egy szerepért képes akár 30 kilót fogyni, de izomkolosszussá is rövid időn belül kipattintja magát, ha épp azt kívánják. Nem mellesleg ma van a szülinapja.

Christian Bale ma ünnepli 47. születésnapját. A színész 2010-ben kapta meg a Golden Globe-ot a The Fighterben nyújtott alakításáért. Összegyűjtöttünk néhány különleges dolgot a színészről, aki megannyi női szívet megdobogtat.

1. Egyetlen férfiként érkezett a családjába

Christian walesi gyökerekkel rendelkezik, édesapja pilóta, édesanyja pedig cirkuszi előadó volt. A színésznek három lánytestvére van, közülük Louise rendezőként és színésznőként tevékenykedik. A sármőr egyébként attól függetlenül, hogy egész gyerekkorát Walesben töltötte, angolnak vallja magát.

Christian Bale édesanyjával és testvérével, Louise-zalForrás: Getty Images/Georges De Keerle

2. Bale igazi vadmotoros (volt)

Már több motorbalesete is volt, az egyik legkomolyabb 2012-ben. Ennek következtében hónapokig gipszben volt, az egyik karjában lévő idegek pedig olyan mértékben sérültek, hogy sokáig semmit nem érzett. Végül kegyes volt hozzá a sors, ugyanis először az ujjába, majd az egész karjába visszatért az élet, és szinte 100%-osan felépült.

Bale a balesetek következtében jó néhány maradandó sérülést szenvedett el, a csuklójában például acéllemez van, valamint 25 csavar tartja egyben fent említett sérült karját. Bale ma már nem motorozik.

3. A Titanic főszerepét szánták neki

Hallottunk már ezer történetet arról, hány színész csúszott le egy-egy híres szerepről, akár a saját, akár egy rendező döntése miatt. Az ilyen mendemondákból tudjuk, hogy Tom Selleck lehetett volna Indiana Jones. Christian Bale-ről is kering efféle történet: a színész volt asszisztense árulta el a publikumnak, hogy Bale sokáig versenyben volt a Titanic főszerepéért, azonban James Cameron végül DiCaprio mellett döntött. Állítólag ugyanígy csúszott le a Karib-tenger kalózairól is, ugyanis helyette Orlando Bloom kapta Will Turner szerepét...

4. Christian valódi átalakuló művész

Bale az a színész, aki bármit megtesz egy-egy szerepért. A 2004-es The Machinist című film kedvéért több mint 30 kilót adott le, hogy elérje a filmben látható csontváz alkatot. Az akkor 30 éves színész hónapokig almán, salátán, kávén és cigin élt, a korántsem egészséges diéta pedig meghozta gyümölcsét: Chris ekkor mindössze 55 kilót nyomott.

A sötét lovag című trilógia és a Batman miatt eszméletlenül kigyúrta magát, az Amerikai botrány című film kedvéért pedig sörhasat növesztett, így bátran kijelenthetjük, hogy Ő Hollywood legmenőbb kaméleonja!

5. Bale nem költekezik feleslegesen, és nem reklámozza magát

Christian Balenek nincsenek őrült kiadásai, a lehetőségeinek megfelelően, jómódban, de nem nagylábon él. Egyáltalán nem feltűnő, például a hétköznapokban még mindig egy 10 éves kisteherautót vezet, pedig megtehetné, hogy Mustanngal szeli az országutakat.

Ő az a színész, aki Oscar-jelölés ide, vagy oda, nem kampányol magáért, szerinte ugyanis óriási különbség van aközött, hogy valaki a munkáját, vagy saját magát reklámozza.

+1 Tökéletesen védi magánéletét
Balet ritkán kapják lencsevégre a paparazzik. Nem sokat tudni a családjáról, a gyerekeiről, vagy arról, hol vásárol, hol kávézik, ugyanis szeretné óvni a magánéletét– mondta egy korábbi interjúban Scott Cooper, az Out of the Furnace rendezője. Ettől a színész még szexibb, ugyanis egy titokzatos, családközpontú, dögös pasinál kevés dolog vonzóbb...

Nyitókép: AFP

    Ezek is érdekelhetnek