Álmodj csak, én majd sétálok helyetted – Creepy novella

Sötétben ébredek. Pánikszerűen felülök az ágyban és körbenézek, de senkit sem látok a szobában. Már nem érdekel, hogy az alváshiánytól zombiként élek, nem akarok gyógyírt, csak egy dolog jár a fejemben: „Menekülj!" Leszállok az ágyról, és az ajtó felé indulnék, ám ekkor a folyosóról közeledő lépteket hallok. Olyan gyorsan és egyben olyan halkan, ahogy csak tudok, visszafekszem. Épp akkor hunyom le a szemem, amikor az ajtó kinyílik. Pár pillanat, csak ennyit kell kibírnom, csak ennyi ideig kell visszafognom a helyéből majd' kirobbanó szívemet.

Újra sötét, az ajtó ismét zárva. Annyi időm van csak, hogy oldalra forduljak, kiadom a gyomrom tartalmát. Ahogy felnézek, a szemem sarkában meglátok egy alakot, hideg verejték csorog végig a gerincemen. „Feküdjön vissza, még nem végeztünk", hallom éles női hangját, majd felém lép, de nem úgy, mint egy ember. A mozgása furcsán darabosnak tűnik, mintha széttörték volna a csontjait, amik rosszul forrtak össze. Megmarkolom a mellettem álló infúziótartót, és nagy lendülettel hozzávágom. A nő, vagy mi, elterül az ágyam végében, ami elég időt hagy nekem, hogy kilépjek az ajtón, és betegyem magam mögött.

Forrás: Shutterstock

Gyorsan körbenézek, balra van a lift. Elindulok, de pár lépés után elkezdek szédülni, hogy ne essek el, megkapaszkodom a folyosó falában. De a vakolat, ahol hozzáérek, leválik a falról, mint főtt bőr a húsról. Undorodva elrántom a kezem, és megpróbálok középen maradni, de így lényegesen lassabban haladok. Már csak hét, nem hat lépés és ott a lift, látom, ahogy világít. A hátam mögött hallom, ahogy egy ajtó kicsapódik, majd egyből utána apró kaparászó léptek iramodnak meg felém. Nem fordulok meg, nem akarom tudni mi követ a folyosón, a látványtól az agyam egész biztos leblokkolna. Csak a liftre koncentrálok: négy, három, egyre közelebbről hallom, kettő, egy, beesek a liftbe, nulla... próbálok felnyúlni, hogy megnyomjam a nullát. Sikerül, ám, mielőtt az ajtó összezárulna, egy csáp nyúl be rajta, de már késő, nem tudja szétfeszíteni.

A lift elindul, a csáp pedig egy hangos reccsenéssel elhagyja gazdáját, és lehull elém a padlóra. Kedvem lenne rátaposni párszor, de mezítláb vagyok, így csak átlépem, és szorosan az ajtóhoz állok. Amint kinyílik, rohannom kell, tudom. Veszek pár mély levegőt, hangosan kifújom, és koncentrálok. A lift megáll, én pedig egyből a bejárat felé indulok. Nem nevezném futásnak, de már gyorsabb vagyok. A fotocellás ajtóhoz érek, de nem nyílik. Körbenézek, nem látok semmi mozdíthatót, így ütni kezdem, de meg sem reped. A lift ajtaja kinyílik. Összegömbölyödök, és várok, hogy az ismert kaparászó hang közelebb érjen.

Reggel egy fiatal férfi sétál ki a klinikáról, boldog és elégedett. Eközben a 111-es szobában egy idős férfi fekszik, aszott teste nem kecsegtet sok reménnyel. Amikor a nővér belép hozzá, mintha mondani akarna valamit, de az ápoló ujját a szájához teszi. Nem tehet mást, élénk kék szemében könnyek gyűlnek, majd lassan lehunyja őket, és megpróbált végre aludni.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock.com

Előző
  • 1
  • 2
Következő
    Ezt olvastad már?