183 éve született gyermekkorom példaképe, Sisi hercegnő

Hála anyukámnak, már kiskoromban megismerkedtem a hercegnőkkel. Nem csak a Hamupipőkét és a Csipkerózsikát néztem folyton, hanem a Sissi-filmeket is, és olyan szerettem volna lenni, mint ő. Lássuk, ki volt valójában a 183 évvel ezelőtt született Wittelsbach Erzsébet.

Rögtönzött történelemóra

Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, becenevén Sisi 1837. december 24-én született Münchenben. Ő volt Ferenc József felesége, Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország kiránynéja.

Sisi nyolc gyermek közül a harmadikként született, állítólag egy foggal látta meg a napvilágot, ami a hagyomány szerint rendkívüli pályát és nagy szerencsét jelöl. Bár Ferenc Józsefnek nővérét, Ilonát szánták, az uralkodó ellentmondva az anyai szándékoknak végül Erzsébetet választotta: szerelem volt első látásra.

A fiatal császárné sokat tartózkodott Bécsben, de sosem találta a helyét az udvari környezetben. Ferenc Józseffel nagyon kevés időt töltött, anyósa, Zsófia hercegné pedig folyton zsarnokoskodott felette. Sisi egészen fiatalon szülte meg előbb Zsófiát, majd Gizellát, de nevelésükben Zsófia főhercegasszony miatt nem vehetett részt, anyósa túl fiatalnak és éretlennek titulálta őt. A tragédiák őt sem kerülték el: Zsófia lánya alig kétévesen tífuszban hunyt el.

Zsófia hercegnő halála után néhány évvel később megszületett kisfiuk, Rudolf koronaherceg, de Erzsébetet továbbra is kívülállóként kezelték. A feldolgozatlan gyász következtében Sisi idegállapotának romlani kezdett, így orvosa környezetváltozást tanácsolt. Ekkor utazott a királyné Madeirára, Korfura és Velencébe, Madeirán magyarul tanult.

A kiegyezés után a budai várban született meg negyedik gyermekük, Mária Valéria, azonban Rudolf váratlan öngyilkossága megbélyegezte hátralévő életét. Sisi az utolsó éveiben nagyon keveset tartózkodott Bécsben, sokat utazott.

Halálát egy olasz anarchista okozta 1898-ban, Genfben. Luigi Lucheni fellökte, és egy hegyesre élezett reszelővel szíven szúrta. A királyné utolsó mondata magyarul hangzott el, udvarhölgyéhez szólva kérdezte: "Mi történik velem?" Sisi hercegnét a kapucinusok templomának császári kriptájában helyezték végső nyughelyére fia, Rudolf koporsója mellé. Erzsébet királyné 61 évet élt.

Forrás: APA-PictureDesk via AFP/Archiv Gerald Piffl / Imagno / picturedesk.com/Archiv Gerald Piffl

 

A Sissi filmek meghatározták a fiatalkorom

Rongyosra néztük a Sissi-filmeket, a legjobban bennem mégis az első két rész cselekménye él. Gyerekkoromban úgy véltem, Sisi egy eszméletlenül gyönyörű, kedves, bájos, barátságos, és BOLDOG hercegnő. Csak később tudtam meg, milyen tragikus élete volt.

Utáltam Zsófia hercegnét, aki olyan gonosz volt, akár Hamupipőke mostohája, és nagyon sajnáltam Sisit. Az ifjú császárné című film elején a papagájokról is szó esik, Sisi imádta ezeket a madarakat, nekünk is miatta lett papagájunk. A legtöbben odáig voltak a hercegnőért, aki nem szerette a pompát és a protokoll uralta ünnepeket, de szerette a természetet és a családját.

A hercegné imádott lovagolni, Ferenc József édesapjával, Károllyal jó viszonyt ápolt, aki óriási figura a filmben is a maga alkalmi süketségével. Napokig tudnék mesélni a Sissi-filmekről, de ha érdekel a hányatott sorsú hercegnő életének története, inkább nézd meg te is! 

Az én fiatalkoromat annyira meghatározta Sisi, hogy számtalan könyvet olvastam el róla, és ellátogattam azokba a múzeumokba, ahol személyes tárgyait őrzik. A mai napig érdekel minden, ami róla szól, és az, hogy ki volt ő valójában..  

Érdekességek Sisiről

  • Sisi aranykalitkában élt, de sosem volt igazán boldog.
  • Soványságmániás volt, betegesen étkezett. Nagy gondot fordított a megjelenésére és az egészségére, rendkívül szoros fűzőket hordott.
  • Úgy nevezték, "Bajorország rózsája", még az esküvői meghívóján is rózsák szerepeltek.
  • Imádott lovagolni, a Schönbrunni kastély kertjében is sokszor pattant lóhátra.
  • Ikonikusan hosszú, földik érő haját két hetente speciális keverékkel mosták meg, a sampon konyakból és tojásból készült, ettől volt olyán csodás a hajkoronája.
  • Rudolf fia 30 évesen lett öngyilkos, halála után Sisi mindenhol feketében jelent meg a monarchia területén.
  • Sisi nagyon magas és rendkívül vékony volt, a lába 41-es volt.
  • Utazásaira kokainfecskendőt vitt magával, hogy csökkentse a menopauza miatti fájdalmait.
  • Kedvenc édessége az ibolyafagylalt volt.
  • Ferenc József és Sisi unokatestvérek voltak.
  • Állítólag sosem nevezték Sisinek, maximum Lisinek, és ezt érthették félre.
  • A hatvanas években a világ legszebb uralkodónőjének számított
  • A hetvenes években Sisi volt a legjobb női lovas, évekig élsportolóként edzett
  • Heinrich Heine nyomdokain haladva költöként próbált hírnevet szerezni
  • Idős korában Korfun építtetett egy kastélyt.
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
    Ezek is érdekelhetnek