Latinovits Zoltán: A színész, akiért hiába rajongtak a nők...

Szenvedéllyel végezte a munkáját, és nem hunyászkodott meg soha - pedig a szocialista Magyarországon élt. A története nem egy klasszikus, "a szegénylegény felköltözik Pestre szerencsét próbálni" jellegű sztori. Édesapja nemesi származású volt, édesanyja pedigGundel Katalin (igen, ez az a Gundel étterem).

A legenda szerint már egy gimnáziumi előadáson felfigyeltek a tehetségére, pedig a szövegét teljes lámpalázban, a közönségnek félig háttal állva mondta el. Az egyik néző, Bajor Gizi azonban előadás után külön felkereste, és azt mondta neki: "Maga menjen színésznek!" Ő azonban előbb asztalosként próbálta ki magát, majd hídépítő munkásnak állt.

Talán nem is gondolnád a hősszerelmes színészről, de elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karát. Precizitása egyébként színészi pályáján is meglátszik: munkáját sohasem tudta félvállról venni. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy NB1-es kosárlabda játékosként is remekelt, és vitorlás versenyeken is részt vett...

Ám a színészethez való vonzódását nem tudta kiverni a fejéből. Folyamatosan szavalt, és tagja lett egy színjátszó csoportnak. Saját bevallása szerint a színészmesterség kitanulása döcögősen indult - persze lehet, hogy csak a perfekcionizmus szólt belőle, ugyanis 1959-ben szerződést kapott a Debreceni Színháztól. Innentől kezdve nem volt megállás, pár évvel később már a Vígszínházban és a Thália Színházban kápráztatta el tehetségével a nagyérdeműt.

Ez az egy alkalom elégnek bizonyult ahhoz, hogy a színésznő örökre elrabolja a szívét: 16 éven keresztül virágot küldött a nő összes premierjére, pont ebben az időpontban. Halála után Ruttkai pontosan fél hétkor állította meg az óráját - amit persze szintén a színészóriástól kapott...

Kortársai végtelenül szókimondó, szenvedélyes, olykor indulatos embernek ismerték. Persze, nem számított a mai értelemben vett botrányhősnek - akkoriban bőven elég volt az, hogy kritizálta a rendszert. A Magyar Rádió 1967-es karácsonyi adásában így nyilatkozott: "Összeférhetetlen vagyok. Mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmájukhoz, mégis gyakorolják, sőt, vezető helyen gyakorolják - azokkal én nem tudok egyetérteni. Nem is fogok. Erre engem nem lehet rávenni." Ilyen nyíltan, vakmerően akkoriban csak nagyon kevesen mertek felszólalni.

Ennél fogva aztán élete vége felé nem igazán kapott jelentős szerepeket, folyamatosan zaklatták, munkáját ellehetetlenítették. Igazi idealista volt: saját színházat szeretett volna alapítani, hozzá hasonló gondolkodású művészekkel. Sajnos azonban ez a gondolat kudarcra volt ítélve, ő pedig egyre inkább átadta magát a depressziónak.

Halála napján levelet írt barátjának, Cserhalmi Györgynek. Ebben beszámolt az egyre inkább elhatalmasodó melankóliájáról, ám megjegyezte azt is, hogy aznap még jógázni, fát vágni is volt ereje. Ehhez képest délután halálra gázolta a Nagykanizsa-Budapest között közlekedő gyorsvonat. A mozdonyvezető szerint öngyilkosság történt - és sajnos valóban ez a valószínűbb verzió.

Nyitókép: Wikipedia