titkosszolgálat kibeszélő kémkedés magazin Mata Hari táncosnő akták
A történészeknek igazán izgalmas lenne, ha a francia állam 100 év után, 2017-ben feloldaná a Mata Hari-akták titkosítását! Talán végre napvilágra kerülne: valójában miért is kellett meghalnia a századforduló egyik legizgalmasabb nőalakjának?

Ki is volt ez a titokzatos asszony?

Margaretha Geertruida Zelle néven született Hollandiában, egy kalapkészítő mester lányaként. Miután apja tönkrement, és az édesanyja meghalt, Margaretha Den Haagba költözött a nagybátyjához. Itt ismerkedett meg a nála 20 évvel idősebb gyarmati tiszttel, akinek a felesége lett. A család először Jáva szigetén, majd Szumátrán élt.

Férje brutalitása tönkretette a házasságukat, ezért Margaretha válni akart, hogy végre szabad lehessen, és ne kelljen egy agresszív férfihoz igazodnia. Így visszatértek Hollandiába, és még ebben az évben el is váltak.

Hogy láncaitól teljesen megszabadulhasson, Párizsba utazott, ahol festőmodellként és cirkuszi műlovarnőként dolgozott. Majd felvette a Mata Hari művésznevet, és egzotikus táncosnő lett.

Forrás: Origo

A belle époque Párizsában fellépéseiről elragadtatással számolt be a sajtó. Így rövid idő alatt a francia főváros sztárja és a társasági élet középpontja lett, akit befolyásos férfiak tucatjai rajongtak körül. Tudta, hogy mit akar, és azt is, hogyan szerezze meg.

Egzotikus szépsége, teste és Keleten szerzett tapasztalata volt a tőkéje. Szédítő gázsikat vett fel, és két kézzel szórta a pénzt! Fellépéseiből, és nem utolsósorban befolyásos férfiak kegyeiből finanszírozta nagyvilági életét. Ő volt az első szabadúszó kurtizán.

Mata Hari táncosnői karrierjének csúcsa körülbelül két évig tartott. Európa minden jelentős nagyvárosában fellépett, azonban egyre több nála fiatalabb és még merészebb táncosnő jelent meg a színpadokon...

Az I. világháború kitörése nehéz anyagi helyzetbe hozta. Mivel ismertek voltak befolyásos nemzetközi kapcsolatai, és anyagi helyzete is kitudódott, a német titkosszolgálat felismerte a kínálkozó lehetőséget, megkereste és beszervezte H-21 fedőnév alatt.

Majd nem sokkal később a francia elhárítás vezetőjének is feltűnt az asszonyban rejlő potenciál. Ugyan egyik titkosszolgálatnak sem volt nagy hasznára: a szenzációs titkok helyett csak szalonpletykákat szolgáltatott.

Az első világháború tavaszi hadjárata során a franciák több csatát is csúfosan elveszítettek. A katonák teljes letargiába estek, ami a modern háborús történelem egyik legnagyobb lázadásához vezetett.

Hogy a katonai vezetés alkalmatlanságáról eltereljék a figyelmet, a sajtó feltüzelte a kémhisztériát. Mata Hari is így került a célkeresztbe, és lett az egyik prominens áldozata ennek a mesterségesen kreált botránynak.

Forrás: Origo

A francia államnak nagyon jókor jött ez a látványos per: Mata Hari jó bűnbak lett, példát lehetett vele statuálni! Egy elvált külföldi, ismert kurtizán és táncosnő – jobb szereposztás a hűtlen kettős ügynök szerepéhez nem is lehetett volna!

Végül kémkedésért és hazaárulásért ítélték el. Egyiket sem tudták rábizonyítani, ennek ellenére kivégezték. Így ért véget minden idők legszebb és legrejtélyesebb kémnőjének élete – alig 41 éves volt. A teste, amit egy korszak teljes férfitársadalma csodált, a Sorbonne Egyetem boncasztalán végezte.

Mai szemszögből az eljárás és az ítélet is durva bírói tévedés volt. De vajon igazán tévedés történt, vagy elterelő hadműveletről, esetleg szimpla bosszúról volt szó?

A vizsgálóbíró Mata Harit a gonosz reinkarnációjának nevezte. Aki szégyentelen macskaravaszsággal és a testével elbűvölte a férfiakat és elherdálta vagyonukat, majd összetörte a szívüket.

De hol van itt szó kémkedésről?

A düh és az alávalóság mögött – amivel tönkretették ezt az asszonyt – több húzódott, mint politikai elterelő hadművelet: Mata Hari pere modern boszorkányüldözés volt. A gyűlöletet az szította, hogy túlságosan önállóvá vált. Igazából függetlenségét és pimasz magabiztosságát nem tudták neki megbocsátani.

Egy másik kérdés is felmerül: vajon hol voltak azok a férfiak, akik nemrég még verték a mellüket, hogy a kor leghíresebb kurtizánjával folytatnak viszonyt, és az asszony lábai előtt hevertek? Bizony azonnal fedezékbe vonultak, amikor a táncosnővel kapcsolatban a kémkedés gyanúja felmerült.

Féltek: ha az asszonyhoz kötik őket, akkor veszélybe kerülnek. Azonban ne legyenek illúzióink, akkoriban sem mentek el addig, hogy az igazi informátorokat meggyanúsítsák és bíróság elé citálják...

Így a leggyengébb láncszemet, a legkisebb pontot büntették. Csak remélni lehet, hogy a 100 év titkosítás feloldása után kiderül, hogy mi történt valójában – és akkor talán Mata Hari is új fényben tűnhet fel.

Nyitókép: Origo

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.