11 csodálatos film a szeretetről

Az alábbi gyűjteményt a végtelenségig lehetne folytatni, de igyekeztem egy még emészethető listára szorítkozni, és azokat a filmeket kiemelni, amelyek nagy hatással voltak rám, főleg a lelkemre. Mindenkinek szívből ajánlom az összes alkotást egytől egyig, de zsebkendőt készítsetek magatok mellé, szükség lesz rá.

1. Az élet csodaszép

Karácsony este George Bailey lába alól kicsúszik a talaj. Az általa vezetett kisvárosi takarékpénztár a csőd szélén áll, ő pedig úgy érzi, értelmetlenné vált az élete, melyből az öngyilkosság lehet az egyetlen kiút. Az égben felfigyelnek a kétségbeesett emberre, és egy szárnyaira vágyó angyal kapja a nemes feladatot, hogy egyenesbe hozza az üzletember életét.

Clarence, a mennybéli küldött sajátos módszert alkalmaz: megmutatja, milyen sivár hellyé lett volna a város Bailey áldozatos tevékenysége nélkül. A tanulság egyértelmű: az élet szép, és élni igenis érdemes! 

Az ünnepek környékén kötelező alkotás.

2. Az élet szép

A történet 1939-ben, Toszkánában kezdődik, ahol Guido ügyetlen pincérként dolgozik. Beleszeret a szépséges Dorába, akinek évekig udvarol elképesztő ötletességgel. Miután összeházasodnak, Guido könyvesboltot nyit, és megszületik gyermekük, Giosuè. A fasiszták apát és fiát deportálják, éppen a kisfiú születésnapján, Dora pedig önként utánuk indul.

A táborban Guido, annak érdekében, hogy kisfia lelkét megvédje a háború és a halál borzalmaitól, kitalálja, hogy az egész csak jól megszervezett játék, melynek győztese nyer egy tankot. A filmtörténet legszívszorítóbb keserédes vígjátékaholokausztról, háborúról, túléléséről, emberségről és embertelenségről.

Ennél meghatóbb filmet soha életemben nem láttam még, szívszaggatóan gyönyörű, minden pátoszos túlzás nélkül.

3. Időről időre

21 éves korában Tim Lake rájön, hogy képes az időutazásra. A férfi nem írhatja át a történelmet, de saját életének eseményeit megváltoztathatja. Szerelmi életét igyekszik gatyába rázni különleges képességének hála, később pedig családját igyekszik megóvni minden bánattól.

Ám ahogy az élete halad a nem megszokott medrében, Tim ráébred, hogy nem mentheti meg őket azoktól a bánatoktól, amelyekben minden családnak része van. Az időutazásnak vannak határai, és veszélyes is lehet.

Az utóbbi évek legfelemelőbb vígjátéka, mely mégis komoly üzenetet közvetít. Annyira jól esett a lelkemnek, mikor ezt a filmet láttam.

4. Mielőtt megismertelek

Louisa "Lou" Clarkot, a 26 éves különc, mindig vidám, cserfes lányt elbocsátása után rákényszeríti az élet, hogy bármilyen munkát elvállaljon. Így kerül a Traynor-házba, ahol a fiatal, gazdag bankárnak, Willnek kell gondját viselnie, aki két évvel korábban egy baleset következtében kerekes székbe kényszerült.

A régebben kalandvágyó férfi mára fásult cinikus emberré változott, és már feladta a küzdelmet. Lou azonban elhatározza, megmutatja neki, miért érdemes élni. A fiatalok pedig nem várt módon, de örökre összekapcsolódnak.

Mikor egy péntek délután beültem erre a filmre a csajokkal, gyanútlanul azt hittem, hogy egy tinglitanli romkomot látunk majd. A film végén lefolyt sminkkel, bömbölve kérdeztem, hogy "Ti miért nem szóltatok, hogy ez ilyen szomorú lesz?!"

5. Az ember, akit Ovénak hívnak

Ove mogorva, magának való ember. Nem igazán értékeli a komputerizált világot, még kevésbé azokat az embereket, akiknek nehezen megy az utánfutós tolatás, vagy akiknek szakembert kell hívni ahhoz, hogy légtelenítsék a radiátorukat. Ove nem érti a szomszédokat sem: miért nem tudják betartani az egyszerű szabályokat a parkolással, kutyasétáltatással, zajongással kapcsolatban egy kertvárosi övezetben.

Az 59 éves Ovét csak a hétköznapi rutinja élteti, és az, hogy Saabot vezessen. És megvan a sommás véleménye mindenkiről, akik képesek Volvót, vagy bármilyen lehetetlen külföldi márkát vásárolni. De hirtelen minden a jelentőségét veszíti, amikor Ovét elküldik a munkahelyéről. S ha mindez még nem volna elég, még egy új család is a szomszédságba költözik, akik annak ellenére látják a férfi hatalmas szívét, hogy Ove mindenkivel azt akarja elhitetni, neki igazából nincs is szíve.

Először a könyvet olvastam, ami már akkor magával ragadott, és régen láttam olyan jól filmvászonra adaptált történetet, mint amilyenre ez sikerült. Csodálatos történet, és döbbenetesen jó színészi alakítások. Vannak jelenetek, amikor gyakorlatilag semmi sem történik, mégis ömlik az ember szeméből a könny, annyi érzelem van a pillanatban.

6. Esőember

Charlie Babbitt, a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves kocsimatuzsálemet. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri - kiderül, hogy van egy bátyja, aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja.

Charlie egy intézetben talál ráRaymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. Közös útjuk során Charlie sok újat tanul, s Raymond segítségével végül legyőzi saját korlátait, s átértékeli életét.

Dustin Hoffman egy isten. Pont. Zseniális ez az ember. Nincsenek rá szavak, mennyire megérdemelte az Oscart ezért az alakításért. '89-ben pedig az Esőember lett a legjobb film is az Akadémia szerint. És milyen igazuk volt.

7. Gran Torino

Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül, magányosan tengeti napjait. A régi szomszédok is kihaltak vagy elköltöztek mellőle, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski rossz szemmel nézi őket, s nem is próbálja palástolni a velük kapcsolatos ellenérzéseit.

Mindez csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a férfi féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül azonban, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon vezeklésül. Különös kapcsolat veszi kezdetét. 

Clint Eastwoodból nincs még egy. Magával ragadó alkotás, órákig a film hatása alatt voltam, miután megnéztem.

8. A mindenség elmélete

Stephen Hawking, korunk egyik legnagyobb tudósának életét eleveníti meg. A fizikus, 1942. január 8-án látta meg a napvilágot Oxfordban, Galilei halálának éppen 300. évfordulóján, melyre Hawking különösen büszke. Már 21 éves kora előtt motoros neuronbetegséget, avagy degeneratív idegrendszeri elváltozást állapítottak meg nála, aminek következtében a mozgatóidegek lassan elsorvadnak.

E betegséggel ritka, hogy valaki 10 évnél tovább éljen, Hawking viszont ma már több évtizeddel élte túl a neki jósolt időt. A történetben meglehetősen keveset hallunk a fizikáról, a nézőket nem terhelik bonyolult összefüggésekkel, képletekkel, elméletekkel. Ehelyett az emberi nagyság, a szerelem, az összetartozás szépségei, és egyben nyomorúságai kerülnek előtérbe.

Mondtam már, hogy sok zsebkendő kell ehhez a listához? Ezt a filmet tényleg szó szerint végigzokogtam. Pedig nem vagyok sírós. Bár ezt nehéz lehet elhinni ez alapján az írás alapján.

9. A család kicsi kincse

Olive családjában mindenki bolond és bogaras. Számukra minden nap kaland, csak nagy ritkán ússzák meg katasztrófa nélkül. A kislány apja, Richard a világ legpechesebb karriertanácsadója, Frank nagybácsi kisiklott irodalomtanár, aki nemrégiben ráadásul öngyilkosságot kísérelt meg.

Egyedül a nagypapa vidám mindig, ehhez azonban némi illegális növénynek is köze van. A sors úgy hozza, hogy a sok fura figura kisbusszal vág neki a napfényes Kaliforniának, hogy a kissé pufók Olive részt vegyen "A család kicsi kincse" című szépségversenyen.

Sírva röhögős abszurd komédia.

10. Életrevalók

Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra.

Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára.

Ha valaki egyszerre szeretne visítva nevetni a poénokon, közben pedig a könnyeit nyelni, ne hagyja ki ezt a filmet. A kedvenc TOP3 filmem között ez az alkotás tutira ott van.

(És még a zene is eszméletlen! ;) - a szerk.)

11. Szerelem

Az ötvenes években Luca, a fiatal tanárnő hűségesen várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost. A régi barátok félnek, ezért elzárkóznak a segítségre szoruló asszony elől. Luca feladatai között szerepel az is, hogy ellássa anyósát és elhitesse vele, hogy fia filmet forgat Amerikában.

A két nő különös kapcsolatának alapja, hogy ugyanazon férfi áll életük középpontjában. A Mama már nem tudja megvárni fia hazatértét. Egy nap váratlanul kiszabadul János, s a házaspár újrakezdi az életet.

Makk Károly Cannes-díjas klasszikusát csak nemrég volt alkalmam életemben először megnézni, és ömlöttek a könnyeim (már megint) a gyönyörűségtől...

Nyitókép: AFP

    Ezt olvastad már?