Furcsa képességem rövid története

Anyám gyakran rendez önveszekedési jeleneteket. Bejön a szobámba, és kikövetkezteti, hogy hülye vagyok. Szépen lassan, de fantasztikus meggyőződéssel és egyéb logikai bravúrokkal jól belehergeli magát. Ez legtöbbször akkor jön rá, amikor azt a piros pólóját veszi fel, amiben úgy néz ki, mint Micimackó.

Legutóbbi ilyen önveszekedős alkalommal azért voltam hülye, mert nagyképű vagyok, dagadt és sznob; itt olvasok ahelyett, hogy a nálam jóval normálisabb, korombeli lányokkal mennék diszkóba, felszedni valami pasit, vagy legalább annak öccsét, bátyját.

Mikor már túl volt a behergelős szakaszon, rádöbbent, hogy olyan jól csinálja, hogy a végére még valami nagyon frappánsat is oda tudna vágni a fejemhez, lezárva ezzel az egyszemélyes vitát.

Nem tudom, hogy miért hiszed azt, hogy olyan nagy szám vagy... Azt hiszed, hogy te.... hogy te.....

És itt megakadt. Kis tanárfejében olyan kifejezések kavaroghattak, mint: azt hiszed, hogy te tojtad a ferdetornyot, vagy azt hiszed, hogy te találtad fel a spanyol viaszt. Nem tudta eldönteni, hogy az adott szövegkörnyezetben melyik lenne az esztétikusabb.

Forrás: iStockphoto/SIphotography

Állt csak az ajtóban, jelentőségteljesen felemelte jobb kezét, mint görög szónokok tették anno, mielőtt valami ma is használt szállóige pattant ki nagy ógörögségükből, és újra nekifogott az anyai szeretetből jövő kioktatásomnak.

 Azt hiszed, hogy te... hogy te... te... hogy te ffff... hogy te fingtad a lófaszt?!

Minekutána Micimackó így megmondta nekem a magáét, és megdícsértem anyámat, hogy ilyen gyönyörű és átgondolt lebaszást még nem is kaptam tőle korábban, ráadásul felfedte előttem furcsa, már-már különlegesnek mondható képességeim egyikét, tiszteleteljesen megköszöntem, és azzal a lendülettel tovább olvastam Gadamer Igazság és módszer, Az esztétikai dimenzió túllépése című fejezetét.

Nyitókép: Dreamstime

    Ezek is érdekelhetnek