Sárba tapostad a nőiségem, de a lelkem szabad!

Túl sok mindenen ment keresztül az elmúlt pár évben. Elvált, és a volt férje mindent megtett, hogy megkeserítse az életét. Ráadásul a lelkét végletekig kiszipolyozó válás alatt írta meg a szakdolgozatát. Lediplomázott, miközben nevelte a gyerekeket és dolgozott. Hol itt, hol ott. Volt, hogy ő mondott fel, volt, hogy neki mondtak fel.

Azon a napon nekitámaszkodott a bézs árnyalatú csempének, miközben várta, hogy a mosógép befejezze a centrifugálást. - Mikor lesz már ennek vége?! - morrant fel hangosan, de maga sem tudta, hogy az élet nehézségeire, a járványra, vagy épp a mosógép programjára gondol.

Benyitott a gardróbba, kezében a nagy kosár teregetni való ruhával. A helyiség végén ajtó nyílt a pici teraszra, ahol már széttárt karokkal várakozott a szárítóállvány. Elindult felé, de menet közben levert egy zöld szövetkabátot a vállfáról. Letette a kosarat, hogy visszategye a tél végén vásárolt ruhadarabot a helyére. Ahogy a fogasra igazította, eszébe jutott, hány éjszakán keresztül nézte a mobilon, hogy mikor árazzák le. Aztán mire akciós lett, kifogyott a készlet az ő méretéből. Akkor meg arra várt, hátha valaki visszaküldi, amit vett, és ő azonnal lecsaphat rá. De nem így lett.

A munkája miatt egyszer egy másik megyébe kellett utaznia, és ott az egyik üzletben sikerült megvennie. Hirtelen elgondolkodott. Végignézett a rengeteg vállfán lógó ruhán. Eddig folyamatosan vette egyik új darabot a másik után. Míg férjnél volt, azért, hátha egyszer igazán észreveszi őt a férfi, és végre nőként néz rá.

De ezen a napon hirtelen mindent másként látott. Valamit megértett ott, a gardróbban. A változás lényegét. Hogy eddig egyfolytában rossz irányból kezdett hozzá. A változást nem kívülről kellett volna kezdenie. Nem a külvilágnak való megfeleléssel, és nem is új ruhákkal vagy tárgyakkal. Először önmagában kellett volna elindítani. Időt hagyni arra, hogy meghallja a gondolatait, megélje az érzéseit, akár jók, akár rosszak. Ez a sok ruha csak elterelte a figyelmet önmagáról.

Elmosolyodott. Váratlanul élvezni kezdte a csendet. Élvezte, hogy megállt a világ, és ezzel együtt az állandó rohanás, kényszeres megfelelés is eltűnt. Volt valami végtelenül megnyugtató ebben az új helyzetben. Végre lett rá ideje, hogy a lecsupaszított lelkét is felöltöztesse. Nagyon hosszú idő után újra boldog volt. Szabadabbnak érezte magát a karanténban, mint addig bármikor életében.

Nyitókép: Shutterstock