magazin munkamánia kibeszélő család alapítás gyerekvállalás
Zsuzsu sok mindent szeretett az életében. Szerette a családját, a barátait, a lakását, a párját, a munkáját és az azzal járó pénzt. A sorrend olykor változhatott, de a lelkesedése sosem csappant meg egyik iránt sem. Főleg ami a pénzt illette...

Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egy piacvezető cég marketing menedzsereként tudott elhelyezkedni. Ehhez persze megmászta a szükséges ranglétrát, de életében talán semmire nem volt büszkébb, mint a titulusára. Ez viszont azzal járt, hogy a saját környezetében ő vált a legelfoglaltabb emberré. Igyekezett persze eleget tenni a családi- és baráti elvárásoknak is, a párkapcsolatáról nem is beszélve. Mindezt hol több, hol kevesebb sikerrel.

A párjával a munkája során ismerkedett össze, de idővel az üzleti meetingeken kívül is találkozgatni kezdtek, és mivel szigorúan véve egyikük sem minősült "házinyúlnak", a randik alkalmával egyre jobban egymásba habarodtak. A férfi aztán idővel otthagyta a céget, aminek szerelmét köszönhette, és egy kicsit nyugodtabb vizekre evezett a karrierje terén. Zsuzsu azonban eszében sem volt kilépni, és ez később elég sok konfliktust szült kettőjük között.

6 éves kapcsolatuk utolsó 3 éve igen viharosan telt, de Zsuzsu életében semmi nem változott: továbbra is el volt halmozva feladatokkal, megbízással, és alig volt szabadideje. Párja már ennél több szabadsággal rendelkezett, és ez alatt volt elég ideje tervezgetni a jövőt.

A férfi már nagyon szeretett volna gyereket, Zsuzsu viszont nem mutatott érdeklődést a baba projekt iránt. Sőt! Amikor csak szóba került bárhol a gyerek-téma, folyton gyártotta a kifogásokat:

"Majd, ha kicsit kevesebb lesz a cégnél a megbízás, mostanában úgyis terveznek egy nagy radírozást csinálni a megbízók között."

"Majd később, amikor már mindketten elég érettnek érzik magukat egy új élet neveléséhez" - (pedig ez valójában csak neki okozott gondot).

"Majd egyszer, előtte még kellene egy közös lakás, meg bababarát berendezés, és a két külön autót egy családosra cserélni, mert jelenleg egyikkel sem rendelkeznek."

A férfi egy ideig türelmes volt. Adott időt Zsuzsunak, hogy változtasson az életén, és több figyelmet fordítson kettőjükre. Próbáltak többet együtt lenni, randi esteket szerveztek, de ez sem bizonyult elégségesnek. Zsuzsu nem volt hajlandó lemondani a karrierjéről, a titulusáról és a fizetéséről... A párja viszont egy idő után ezt megelégelte, és félév teperés után elhagyta Zsuzsut.

A nő nem volt hajlandó lemondani a karrierjéről, a titulusáról és a fizetéséről... Forrás: Shutterstock

Pár hónappal később összejött egy másik nővel, újabb félév múlva pedig feleségül vette.
Zsuzsu erről a közösségi médián keresztül értesült, de elsőre elég hamar lerázta magáról a dolgot - egészen addig, míg nem sokkal később tényleg megcsappant a cég megbízóinak száma. Bár volt feladat, mégsem annyi, mint előtte és hirtelen túl sok szabadideje keletkezett. Nem érezte jól magát ebben az új élethelyzetben, frusztrálta a semmittevés. Erőltetett pótcselekvésekkel igyekezett elütni az életébe furakodott lyukakat. Vásárolni járt, nekiesett átalakítani a lakását, de valahogy sehol és sehogy nem találta a helyét.

Aztán egyik reggel, ahogy a konyha asztalnál ülve iszogatta a kávéját, rádöbbent, hogy ami igazán hiányzik neki - és rájött, hogy ezt semmivel sem pótolhatja. Költhet akármennyit, kicserélheti maga körül akár az egész világot, akkor sem lesz mellette senki, akihez esténként hozzábújhat, és akivel megoszthatná akár az új, felfrissült életét.

Belátta, hogy talán hiba volt 100%-ban a karrierjére fókuszálni, ahelyett, hogy megpróbálta megteremteni az egyensúlyt a szerelem és a munka között. Megvolt, de akárcsak az elköltött pénz, az esélyét is lassan, de biztosan elverte...

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.