De mégis hogyan lehetne megbocsátani a megbocsáthatatlan bűnöket? És vajon tényleg mindent, de mindent meg kell bocsátanunk? Én azt mondom, nem. Nagyon nem.
Könnyű elnézni azt, ha valaki elfelejt eljönni egy randevúra, vagy véletlen rálép a lábunkra. Még azt is meg lehet bocsátani, ha valaki hazudott nekünk.
De lehet-e, szabad-e megbocsátani egy pedofilnak vagy egy alkoholista apának, aki hobbiból nap mint nap véresre verte az egész családot? Szabad-e elnézni a tetteit annak, aki megerőszakolt? Szabad-e bűnbocsánatot adni annak, aki megölte a gyerekedet? Mégis hogy a picsába lehetne megbocsátani annak, aki aljas, kegyetlen és gonosz szándékkal gajra vágta az életedet?
Hazudhatod magadnak, hogy te aztán tiszta szívből képes vagy rá, csak igazából nincs túl sok értelme. Dolgozhatsz a "nagy megbocsátáson" egy egész életen keresztül, de nagy valószínűséggel sohasem fog igazán sikerülni. A harag, a fájdalom és a többi negatív érzésed újra és újra elő fog bukkanni. De ne aggódj, teljesen normális, hogy nem sikerül.
Ugyanis azért nem tudsz könnyedén megenyhülni, mert az csak akkor sikerülhet, ha egész egyszerűen elfelejted a vétkeket. Ha meg nem történtté, semmisé teszed őket magadban. Ilyen képességed viszont nincs - hiszen nem vagy Isten. A múltat nem lehet megváltoztatni, és vannak olyan bűnök, amiket egész egyszerűen nem lehet jóvátenni.
Most nem a tudatlanságból vagy véletlenül elkövetett tettekre gondolok, hanem azokra, amiket szánt szándékkal követtek el. Mindenki felelős a tetteiért, és aki akarattal tesz rosszat, annak vállalnia is kell a következményeket. Ráadásul, aki direkt árt másnak, az a legritkább esetben kér bocsánatot. Aki pedig nem kér bocsánatot, annak nem szabad megbocsátani.
Mégis kell valamit kezdeni a helyzettel, mert a harag, a gyűlölet és a bosszúvágy tönkreteszi az életedet. Teljesen felemészt, belemászik minden egyes gondolatodba, rabbá tesz. Ez nemcsak lelkileg, de fizikailag is beteggé tesz - mint egy gennyedző kórság, úgy fertőzi meg az életedet. Észre sem veszed, és a fájdalom szétterjed az egész lényedben, amitől rohadt nehéz megszabadulni.
Szögezzük le: nem szabad tűrni a rosszat! Harcolni kell ellene, de nem haraggal, nem bosszúvággyal, és leginkább nem megbocsátással, hanem irgalommal.
Az irgalom abban különbözik a megbocsátástól, hogy nem süti le a szemét, és nem felejti el a bűnöket. Aki irgalommal közelít, csak annyit tesz, hogy a haragot kiirtja magából, de nem próbálja meg elfelejteni a vétkeket. Pusztán csak arról szól, hogy felszabadítod magadat a negatív érzések alól.
Ezzel magadon segítesz és nem a gonosztevőn. Méghozzá úgy, hogy nem osztozol vele az emberi aljasságban, mert különb módon viselkedsz nála. Felülemelkedsz, és jó példával jársz el. Hiszen a szemet szemért, fogat fogért elvet követők semmivel sem különböznek a gonoszoktól. Az irgalmas emberek viszont szebb világot teremtenek.
Amikor irgalmas vagy, végre magad mögött hagyhatod a múlt kellemetlen emlékeit. Megszabadulsz a haragtól, a félelemtől, a fájdalomtól. És minden egyes olyan negatív érzéstől, ami pusztítja a lelkedet. Az irgalmas ember szánalommal közelít a gonosz emberekhez, és ahelyett, hogy megfertőződne a gonoszságukkal, legyőzi azt. Csak így kaphatod vissza azt, amit elvettek tőled.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.