Senki sem az, akinek a kapcsolat elején látszik

Szegény barátnőm csak pislogott, mégis mi történt az ő laza, vidám pasijával, hisz depressziót eleinte még csak nyomokban sem tartalmazott. Illetve ezek szerint mégis, csak jól titkolta. Az álompasiról hamar kiderült, hogy nincs még túl az előző kapcsolatán és a jelek szerint krónikusan kapcsolatfüggő, aki ráadásul nem találja a helyét a világban. A végtelenül szexi férfiból pillanatok alatt szorongó kisfiú lett, aki a barátnőmtől várta a megváltást.

Az első randi nagyjából olyan, mint egy állásinterjú, mindenki a legjobb formáját hozza, el akarja varázsolni a másikat, ilyenkor a gyengeségeiről még nem szívesen beszél. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha a valóság nem lenne gyökeresen más, mint a gondosan felépített kép, amivel szépen elhúzza a mézes madzagot a másik előtt.

Nekem is voltak már hasonló tapasztalataim. Számos olyan férfival találkoztam, aki előadta a Don Juan-t, aztán hetekkel később darabjaira esett szét, úgy kellett összelapátolni. Persze ilyenkor mindig felülkerekedett a megmentő énem és átváltottam barátnő helyett terapeuta üzemmódba.

Én személy szerint jobban örülök annak, ha már az első randin beszélgetünk a sérüléseinkről, fájdalmainkról, minket ért traumákról. Nem kell mélyen belemenni, csak épp annyira, hogy fel tudjam mérni, mivel küzd a másik és én ezzel együtt tudok-e élni. Lehet, hogy ez így nem túl romantikus, viszont legalább valamennyire tisztán látok. Pár éve terjedt el a neten a tökéletes első randi kérdés, amivel teljesen tudok azonosulni: „Mennyire vagy tudatában a traumáidnak és elnyomott érzéseidnek, és hogyan dolgozol aktívan azon, hogy meggyógyítsd azokat, mielőtt megpróbálod rám vetíteni azt a sok szart?"

Persze ez valahol a mi hibánk is, hogy csak azt akarjuk meglátni, amit a másik szándékosan megmutat. Sokszor már egy ismerkedés elején érezzük, hogy ennek nem lesz jó vége, fel-feltűnnek a piros zászlók, de ezeket valahogy nem akarjuk észrevenni. Mindannyiunk fejében van egy kép, milyen társat szeretnénk magunknak és ha feltűnik egy olyan férfi vagy nő, aki nagyjából megfelel ennek, akkor hajlamosak vagyunk a felmerülő problémákat a szőnyeg alá söpörni.

Holott minden embernek számtalan mélysége és magával hozott csomagja van. Mindannyiunknak vannak traumái, melyeket cipelünk kapcsolatról kapcsolatra, hacsak útközben meg nem gyógyítjuk azokat.

Ezért is történik az, hogy a kezdeti rózsaszín köd után újra érezzük a hiányt, újra megjelenik a „nem vagyok elég jó, nem vagyok elég szerethető" mantra, és hirtelen a másikat kezdjük el hibáztatni azért, mert nem vagyunk jól.

Mástól várni, hogy megmentsen, a saját felelősségünk teljes hárítása. Én azt gondolom, hogy mentse meg mindenki saját magát, abból lesznek az egészséges és kiegyensúlyozott párkapcsolatok. És lehetőleg ne mutassuk teljesen másnak magunkat az ismerkedés elején, mint akik vagyunk, előbb vagy utóbb úgyis ki fog derülni az igazság.

Nyitókép: Shutterstock