Csak akkor jöttem rá, ki is vagy valójában, miután összeköltöztünk

Szerettem volna szabadulni a családi kötelékből és keretekből, hogy kialakítsam a saját életem szabályait. De tartottam az elköteleződéstől, amit az összeköltözés hozna magával. Valamiért nem tudtam 100%-ban kiállni az akkori kapcsolatom mellett - volt egy nyugtalanító érzésem. De ezzel nem törődve csak azzal foglalkoztam, hogy végre itt a lehetőség elkezdeni élni! Az összebútorozás után még jó ideig minden a legnagyobb harmóniában történt.

Papás-mamást játszottunk

Lassan maguktól alakultak ki a szerepek, és elkezdtünk felnőtt papás-mamást játszani. A párom elment dolgozni, én két műszak mellett esténként meleg vacsorával vártam, és igyekeztem vinni a háztartást. Gyönyörűen hoztuk az otthonról tanult mintákat. A gond csak akkor kezdődött, amikor világossá vált, hogy ezek a minták elég távol állnak egymástól.

Nem voltak se elvárásaim, se illúzióim. Tisztában voltam azzal, hogy a párom is csak egy hús-vér ember.

Nem mindig volt rend a lakásban, de ez mindaddig nem zavart, amíg úgy láttam, ő is arra törekszik, hogy ne legyen teljes káosz körülöttünk.

Ez az igyekezete azonban hamar alábbhagyott. A koszos ruháit a földre dobálta, a dolgait szétpakolva hagyta a szobában, és ha már ő sem tudta kikerülni a szanaszét hagyott dolgokat, betolta az ágy alá. A hűtő tartalmával megpakolt konyhapult fogadott minden nap, amikor munka után leginkább csak egy kávéra és pár kedves szóra vágytam volna.

Az élet nem játék

Gyakran tervezett be programot hétvégére magának a barátaival, így nem volt probléma, hogy a 36 nm-es albérletben nem volt kijelölve privát szféra, én egész nap azt csinálhattam, amit akartam. A bevásárlásokat, és minden mást is én intéztem. Előfordult, hogy este 10 órakor, munka után, arra értem haza, hogy az anyós még mindig ott ül nálunk, és épp az aznapi ebédet meózza.

Egy héten többször is élvezhettük a társaságát. Ilyenkor azért jött, hogy megnézze, hogy a pici fiát nem éheztetik-e, és hagyják-e pihenni eleget. Mindkettőnk dolgozott, mégsem volt soha pénzünk.

Nem az volt a legnagyobb gond, hogy nem pakolta el a ruháit. Sokkal inkább az, hogy azok a normák és értékrendek, amiket képviseltünk - az életről, a jövőről, férfi-nő viszonyáról -, teljesen ellentétesek voltak. Borítékolható volt, hogy hosszabb távon szép lassan kinyírnánk egymást. Nulla tapasztalattal vágtam bele a közös életbe, és mindent megtettem, hogy működjön.

Ez volt az első komoly kapcsolatom, és jól akartam csinálni. Sokáig nem akartam beismerni sem magam előtt, sem a családom előtt, hogy ez most nem sikerült. De megtanultam, hogy nem elég egy hétvége ahhoz, hogy megismerjem a másikat, és jobban figyeljek arra, hogy kit engedek be az életembe.