Ami nem öl meg, az megerősít - Ha csak ennyit tudsz mondani, akkor inkább hallgass!

Az egyik ilyen: „Ami nem öl meg, az megerősít". Szerintem ez a mondás óriási tévedés. Egy pontig megállja a helyét, ezt nem is vonom kétségbe, mert tény, hogy a nehézségek és a kihívások által fejlődünk. Így szerzünk tapasztalatokat, növekedünk. Rengeteg dolgot megtanulunk magunkról a segítségükkel. Azt például, hogy hol vannak az énhatáraink. Tudunk-e határokat húzni, nemet mondani? Mi az, amit hagyunk, hogy megtegyenek velünk, és mi az, amit nem?

Egyre jobban megismerjük magunkat, felfedezzük az erőnket, a tartalékainkat. Olyan dolgokat is megtudunk magunkról a nehézségek hatására, melyekről nem is gondoltuk volna, hogy léteznek. Ha le tudjuk vonni belőlük a tapasztalatot, akkor ráébredünk az erőnkre. Arra, hogy mennyi mindent képesek vagyunk megoldani. Azt is, amiről azt hittük, soha nem sikerül. De amikor benne vagyunk a nehéz helyzetekben, nem bénulhatunk le, cselekedni kell, meg kell oldani. Először csetlünk-botlunk, de idővel rutinossá válunk. Ennek hatására megnő az önbizalmunk, az önbecsülésünk. Azt mondhatjuk: „Ez igen, megcsináltam, pedig nem hittem volna, hogy sikerül. Nem hittem, hogy képes vagyok rá."S amikor ráébredek, hogy mégis, az óriási erőtartalékot adhat.

Szóval, egy ideig megállja a helyét ez a mondás, de van, amikor inkább nehezíti a gyógyulást, talpra állást, bármit. Nehezíti, mert amikor például végtelen hosszú ideig tart egy fájdalmas állapot, vagy a hosszú távú stressz kínoz, amit nem tudok kiküszöbölni, arra rá lehet menni. Van olyan fájdalom és tragédia az ember életében, ami olyan gyengévé tesz, amit nem is gondoltunk volna magunkról. Van az a hosszú ideje fennálló helyzet, ami felőröl. Ami folyton csak elvesz. És egy idő után már nincs miből elvenni. Van az a pont, amikor annyi baj és fájdalom éri az embert, hogy úgy érzi, már a legkisebb új dolog is padlóhoz veri. Mert már nincs miből meríteni. Ebben a pillanatban, amikor bárki ezzel a klisével jön, többet árt, mint használ.

Mert amikor valakit elborít a fájdalom, ez a leghülyébb vigasznak szánt mondat: ne bándd, mert megerősít. Hát, köszi szépen! Általában azok mondják ezt, akik vajmi keveset kaptak még a kínlódásból. Amikor olyan emberrel találkozol, aki sokat vagy nagyon fájót szenvedett, annak eszébe sem jut már, hogy ilyen ökörséggel traktáljon.

Akkor ő azt mondja: megértelek. Tudom, hogy fáj és nehéz. Idő kell, és elmúlik, de addig nagyon nehéz. És jogod van fájni, ordítani, sírni, összeomlani, mert majd onnan tudsz felállni. De a hegeid sokáig sajogni fognak és örökre megmaradnak.

Egy idő után a tragédiák vagy a folyamatosan fennálló nehéz helyzet felőrlik az embert. Mert felborul az egyensúly. Nincs öröm, nincs miből töltekezni, csak a fájdalom van. És ezért – óriási téves tanítás – nem kell hálásnak lennünk!

Szeretném nyakon vágni, aki ilyenkor a szenvedő fájdalmát még ezzel is tetézi. Meg azzal, hogy ez róla szól. Arról, hogy ő az, aki ezt kiváltotta, aki bevonzotta és sorolhatnám. Milyen nyakatekert, hamis spirituális tanítás ez?

Ha valaki bánt, az róla szól. Egyedül róla. A saját sérülése, hülyesége miatt. És nem érdekel, hogy nem tehet róla, joga van dolgozni magán, hogy ezt ne másokon verje le. Mert az ilyen embernek mindegy, ki áll vele szemben. És mindegy, a másik fél mit és hogyan csinál. Az ilyen ember csak bántani tud. Nos, ez pedig róla szól. Nem arról, akit bánt, mert neki mindegy, kivel csinálja, csak lehessen csinálni. Addig sem kell magával foglalkoznia. De ez nem menti őt fel a cselekedete alól.

Fel lehet állni. Meg lehet gyógyulni. Teljes életet lehet élni úgy, hogy soha többé nem engedem, hogy bárki bántson. De a hegek örökre megmaradnak és időnként sajognak majd. Ez pedig végig kíséri az ember életét.

Ami szerintem erőssé tesz az az, ha az átélt fájdalmak, tragédiák és iszonyú sebek után nem zárulunk be. Mert, ha valaki bezárul az őt ért hatások miatt, az védi magát. Védi attól, hogy újra előfordulhasson ilyesmi. Kemény lesz, de nem erős. Belül gyenge marad és szűköl: nem akarom újra! Legyen elég!
Erőssé az tesz, ha talpra evickéled, meggyógyítod magad. Erőssé az tesz, ha levonod a tanulságot és többé nem mész bele ilyen helyzetbe. Erős akkor leszel, ha a téged ért fájdalmak ellenére nyitva marad a szíved és így állsz az élethez, magadhoz, másokhoz. Ez az erő.

Szóval, ha bárkivel találkozunk, aki éppen a poklát járja, mélyen a fájdalomban, soha ne mondjunk neki ilyen közhelyet. Nem tudjuk, mit él át, min ment keresztül. Fogalmunk sincs, az ő lelkére, személyiségére hogyan hat a fájdalom. Ha már mindenáron segíteni szeretnénk, akkor üljünk le mellé és mondjuk azt: együttérzek veled. Itt vagyok, ha kellek. És aztán legyünk elég erősek végig hallgatni, ha megnyílik nekünk, anélkül, hogy tanácsokat vagy ostoba kliséket osztogatnánk. Mert van, ami megöl és nem erősít.

Nyitókép: Shutterstock