Nemrég történt az eset, hogy egy olyan kolléganőmmel beszélgettem, aki nemrég érkezett a céghez, így nem tudta, hogy egyedül élek. Pénteken szóba került az, hogy ki mit csinál a hétvégén, ő elmesélte, mit terveznek a párjával, majd gondolkodás nélkül megkérdezte: „És nektek mi a terv a hétvégére?"
Egy pillanatra megállt bennem az ütő, nem értettem hirtelen a többes számot, aztán rájöttem, hogy neki magától értetődő, hogy ha neki van párja, akkor biztos nekem is van. Hisz ez a „normális". Úgyhogy elmondtam neki, hogy én egyedülálló vagyok, ezért én csak egyedül tervezek.
Zavarba jöttünk mindketten, ő elkezdett magyarázkodni, én nyugtattam, hogy semmi baj, végülis nem egy őrületes tragédia, ha az ember nem a párjával, hanem egyedül vagy a barátaival tölti a szabadidejét.
Este aztán elmentem a kozmetikusomhoz, akinek a férjét is ismerem, és amikor jó hétvégét kívántam neki, az volt a válasz, hogy „Köszönjük szépen!" Hm, gondoltam, a jókívánság csak neki szólt, de úgy látszik, annyira szimbiózisban vannak, hogy a párja nevében is válaszolt. Hazafelé aztán elgondolkoztam azon, hogy amikor két ember közel kerül egymáshoz, akkor mi az a pont, ahol megszűnik az „én" és megszületik a „mi"? Egyáltalán van olyan, hogy megmarad az „én", ugyanakkor létezik a „mi is"?
Persze nincs azzal semmi gond, ha valaki többes számban beszél, hisz a házas barátnőmtől én is azt kérdezem általában, hogy „Hogy vagytok, merre utaztok, mit terveztek". Az is normális, hogy ha két ember együtt él, akkor kicsit összemosódnak a határok, viszont azt gondolom, igenis vannak olyan helyzetek, amikor meg kellene maradnia az egyes számnak is.
Emlékszem, pár éve részt vettem egy önismereti tanfolyamon, ahol az egyik résztvevő hölgy elpanaszolta, hogy nemrég ért véget egy hosszú kapcsolata és most próbál rájönni arra, ki ő valójában és mit szeretne kezdeni az életével.
Az elmúlt évei ugyanis csak arról szóltak, hogy megpróbálta a párját boldoggá tenni. Akkor elgondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen én is szinte minden eddigi kapcsolatomban elkövettem ezt a hibát, hogy alárendeltem magam a másiknak és megszűntem önmagam lenni. Mondanom sem kell, sosem lett jó vége.
Ezzel szemben pedig most itt vagyok egyedül, évek óta arról szól az életem, hogy én mit akarok, nekem mire van szükségem és lassan kezdem elfelejteni, milyen azt kimondani, hogy „mi". Szóval lehet, hogy szimplán irigykedem erre a fajta szimbiózisra és többes számra, de ettől függetlenül azt gondolom, itt is érdemes megtalálni az egészséges egyensúlyt. És egy jó tanács: ha nem ismered a másik párkapcsolati státuszát, biztos ami biztos, maradj az egyes számnál!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.